Novák Éva
Tévképzet
Mutasd még egyszer azt a képet:
szűk utcákon vágtázó hóvihar,
az ablakokban sárga fények.
Úgy érzed, hogyha bekopogtatsz,
mindenhol beengednek, befogadnak.
Kiválasztott
N.-nek
Amikor a kerítés alatt
bebújtam az udvarodra,
mintha anyaméhbe
bújtam volna vissza.
Az utolsó napokban is
mosolyogtál, nehogy megijessz,
a homlokodon gyöngyözött a kín.
Évtizedekkel később
egy utca végén vártál,
te voltál a kiválasztott,
akihez pánikroham nélkül,
biztonságosan eljuthatok.
De nem zsugorodhattam csecsemővé
közös kendőnk alá, ahova
ártó szél be nem fújhatott.
Erre az életre
A vállamra pillangó repült,
szégyellem, összeroskadok.
Erre az életre ment rá az életem
és a többi álmom.
Öregség
Gyávaságod terebélyesedik,
figyeled,
mikor kerekedik arcvonások nélküli
teliholddá.
Ebből kilépni
Ebből kilépni, mint egy házból,
amelyről a tetőt fokozatosan bontja le a szél,
a kémények oldalra dőlnek,
a padlóból váratlan helyeken
bukkannak fel szálkák és szögek.
A lépcsőfokok naponta máshol repednek,
a pince jéghideg és dohos,
a padlás leszakadni készül,
a ház kívül-belül romos.
A kút vizében arzén található nyomokban,
a kert talaja is mérgezett lehet,
nem teremnek meg benne virágok,
sem fekete-fehérek, sem színesek.
Ebből kilépni, mint egy házból,
amelyben egyszerre megszokott és
megszokhatatlan a veszély,
az életed felszabdalva, morbid dísz a falakon,
bárki többet kínálna a képkeretekért.
Sajnálatféle csorog végig rajtad,
mint meditációs gyakorlatokon a méz,
ebből kilépni, mint egy házból,
amelyről elhitted, hogy a tiéd.
Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.
