Németh Zoltán
Kunstkamera 3
***
Varjakat ültettem végig a kertbe,
mindet nyakig.
Harmadnap az a csönd.
***
Az ujjbegy hegyével megérintett
ablaküveg, amely ablaküveg volt.
A poharak sima pereme,
amely egyszerre volt pohár és perem.
Az étkezőasztalnak álcázott
étkezőasztal, amely egyúttal
étkezőasztal volt.
A személytelen csönd,
amelyben nem élt senki.
Minden pontosan az volt, ami.
***
Már nyolcvankét éve
takarítom
a nyomaim.
***
Kikapart szem himbálózik
a macskaszőrön.
Mint egy önállósodott szerv,
rajta a borzalom véres ráncai,
fölötte az üres rózsaszín lyuk:
a semmi eleven üzenete,
sötétbarna üveggolyó az élő bársonyon,
a leszáradt vér repedései.
Egyetlen láthatatlan idegszál
olvassa a világot.
***
Letekertem az ereim,
és körbekerítettem
magam
melegíteni.
A véráram
hangos.
***
Egy térképet nyomtatott rá,
egy útikalauzt,
egy növény- és állathatározót,
egy menetrendet,
és igen, igen,
az alján ott volt ő.
***
Az üres szoba közepén
üresség vagy szoba van?
Egy embert odaállítanak,
hetvenkét évre,
hogy mondja el,
mi van ott.
***
A partra vetett hal sikoltozásának
némasága:
a süket némaság.
***
Függőleges vonalak a levegőben.
Félrehajtod a nehéz függönyt,
mögötte egy következő,
és így tovább.
De a többiek észre sem veszik,
egyetlen embert sem.
***
Zsilettet gyúrt
a sok kis szappanmaradék
közepébe.
***
Tél,
nyár helyett,
de gyermeki logikával,
végre eljött.
Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.
