Varga László Edgár
rád hagyom
egy ódát kéne írnom máma rólad
nem integetnek most a fák nagyon
a szív e szűk dohos szerelmi ólad
vagy hogy nevezzem - ezt most rád hagyom
találj ki minden rímet hogyha tetszik
csak ritmusát hozom s a színeket
élénk mezőt mi szürkül lomhán estig
s lehull a lomb ha hallja versemet
vagy játsszuk azt: a költő most te vagy
hűvös a mell és izzó-kék az agy
s egy méla ódát firkálsz éppen rólam
a világ nincs csak én vagyok neked
nyers fénybe írj – attól majd megremeg
a szív e szűk dohos szerelmi ólam
nagytotál
elültettem egyszer egy zongorát
s míg kinő abból egy lármás nagy fa
csak állok és nézem a nagytotált
a ferde napsütésbe fagyva
miféle tengerparti álom ez?
a levegő is sós akár a vér
a szerelem zuhanó gramofon
amely csak egy dalt játszik míg leér
a nappal világos tinta most csak
és a sötétség a fény radírja
az árnyék lassan körbekúszik
már a romlás költeményét írja
mint baudelaire
ne várd hogy most is éljek
az ég lehet ma tollpuhán lehull
betakar egy világvégi ágyon
ahol talán a víz azúr
*
és te is belőlem érkezel hát
martalékul megannyi tűznek
a képzelet fehér lapja vagy csak
míg a vágy írógépébe fűzlek
a test kitágul majd összeszűkül
közben figyel a halk neszekre
a tengert hullámpapírra írom
az eget ferde mennyezetre
Megjelent a Bárka 2013/3-as számában.
