Szűcs László
átutazóna
etess csak
saját tenyeredből
vagy csak viselj el
mint aki már evett saját tenyeréből
s mint aki elviselni is tud már
viselkedni és szeretni
átutazók mellett szőni ismeretlen rémálmait
kint a peronon a csatlakozás
a késő esti gyors a holnap reggeli tiltakozás
pedig te azt is tudod már
ez itt csak légvonat
a bakterház ablakából
ez is csak késés
a vágányok közé hullt összes kétséged
negyven perc az állóképben
saját tenyeremből
tenyérmelegemből
hozzádér egy távolodó hang
mert én másként
a semmiből maradt vissza ez a havazás
a ravasz közöny jön a semmiből
hogy a felázott talajú lepkesávon
dobja be közénk a rend utolsó tartalékait
egy erőtlen angyal maradt csupán veled
repedt érzés a gondolatkörnyezet
Esti együltős
Már csak a jelre vársz,
a cél lebeg,
mint néhai bogár a macska vizestáljában.
A mozdulat is egyszerű lehet,
kifűzni lassan a félkövér szőke
fehér vászon tornacipőjét,
azt az olcsó kínait.
Gumitalpán a mintázat kopott,
akár nyári abroncsaid hatvanezer kilométer után.
Amíg te nyomtad a gázt,
vajon merre járt a félkövér szőke?
Lába érintése túl a fűzők oldásán,
a két egyformán kötött masnin,
zoknijai a neonzöld csíkokkal nyirkosak,
langyosan nyirkosak,
a fű zöldje érzéki gumitalpai alatt.
Téged trikója sem csábít.
Hiszen nem tudod eldönteni,
zöld-e vagy kék,
benne ő, ki félkövér,
s oly szőke, hogy nincs is az a haj.
Rövidre nyírtságában csak a boltot érzed,
ahol az alsó polcról az olcsó festéket levette.
Meg az olló langyosát
húga kezében, bár nincs is talán.
De hajat rendszeresen vág,
barátjának is, ki testén hordja
a szakítás szagát,
mint te a pillanatot,
amivel felejted is
a szőke minden kékjét, zöldjeit, orra egyenesét.
S marad a láb, a vászoncipős jóbarát,
már azt is tudod, hogy ez így nem ér,
nem hallod hangját, nem kérdezed nevét.
Ebből nem lesz viszony,
a dolog nem fejlődik tovább.
Csak egy bagoly visít fent valahol,
a jel beroskadt.
Menjetek haza már.
Veszély-beszély
Fakultatív kérés: előbb a bal, majd a jobb oldali szövegoszlopot olvasd, végül a kettőt egymásba olvasztva, mindhárom alkalommal a közös sorokkal együtt.
Talán álmodom (jutalom, varázslat ért)
szeret és virraszt alkonyom (beszél, beszél, beszél)
ki van az én arcomon (álmában verset mond a szél)
a holtponton túl (torkában tél)
a rend virágába bújt (szirmok peremén)
veszély-veszély (végveszély)
HOVA INDUL A MEGBÁNTOTT EGYÉN?
hártyavékony falak (meglódult szavak)
lapulnak járatlan ösvény alatt (kemény kitalált matracon)
jutalmaznak (jutalmaztak)
valami törvény ürügyén (így tovább álmodom)
a képernyő szegletén (boldogabb vagyok)
ENGEM ROMBOLNAK ÉN LESZEK TÁVOLABB
Búgnak mély hangú orgonák (mint eső szitál a szó)
messze sodor a szirénahang (halkul loppan komorul)
félmaroknyi való világ (eső után vizes járda)
dermeszti az üres szobát (indul végre támadásra)
ÉBREDÜNK AZ UTCÁN HAJNALI VÁRAKOZÁSBAN
Megjelent a Bárka 2013/3-as számában; az első vers a szerző kézírásában.
