Dávid Péter
Hajnal
azt mondtad inkább visszafekszel
függönyöd mögött szétömlik már a nap
üvegre loccsant gyilkos vegyszer
képlékeny szenvedő anyag
takaródon édes tested átvilágít
csak állok én némán amíg Te fekszel
ez így egészen más világ itt
a vízszintes – függőlegessel
ampulla kávéval kúrálom önmagam
felejtsem el – nem jó ez így sem
szájpadlásomra a nyelvem föltapadt
mérgezett nagy patkány lett a szívem
a hajnal sem forral fel minket
leülepedett bennünk a zacc
felvettem már nadrágot inget
hagyom – akár ma délig alhatsz
ampulla kávém már színültig zaccal
tested gyilkos képlékeny anyag – hagyom
mérgezett nagy patkány most a hajnal
– délig kirágja mellkasom
*
kövek között szilánkos parton
emberek között az utcán úgy megyek
arcodon a bőr csak néma karton
nem láttalak – csak összetörtelek
– – kihagyás – törés ez is a versben
– mert kinyújtaná karját a reggel –
– nincs kinek már hogy befejezzem –
azt mondtad inkább visszafekszel
azt mondtad, inkább visszafekszel
csészédbe tejszínt öntenék – hiába
kihűlt kávénk a bánat issza majd fel
szilánkos partunk csak a tenger nagy hiánya
olyan vagyok – nem értek én a szóból
arcodra kéne mosolyt hajtogatni
nem hittem hogy törött kagylóból
nincs esély rá – egy gyöngyöt összerakni
emberek között szilánkos utcán
olyan vagyok – kihagyás a versben
te is – törött kagyló vagy nagy hiány
nincs esély rá – hogy elfeledjem
*
nem tudom – Te mentél-e vagy én maradtam
lovaink közül a boldog úgyis elcsatangolt
elkérjek mindent én – vagy visszaadjam
végleg néma lett a zongoránk – vagy félrehangolt
minden bizonytalan még most is
mi olcsó bádog és igaz nemesfém
– gazdag fiákerből lett ócska konflis –
mondatainkban közös állítmányt keresnék
felriadni akkor láttalak csak egyszer
álmodtál sötétbillentyűs zongoráról
azt mondtad inkább visszafekszel
pedig sejtetted már – azon hiába játszol
nem tudom – én – maradtam – Te – mentél
összetévedt most az állítmány alany
régen nem futja – látod – többre ennél
még a mondat is alaktalan
Te vagy én – minden bizonytalan volt
végleg néma lett az állítmány alany
lovaink közül a boldog régen elcsatangolt
pedig – igaz nemesfém vagy Te – színarany
*
öltözzünk – mondtad – inkább fel kabátba
hideg van még ilyenkor lenn a parton
– törött kagylók és végtelen határa –
magad kellett csak eltakarnod
felejtsd el – elveszett a szó hogy boldog –
a vízfelszín ma hajnalban iszapot tükröz
a mélységet is látni – mert a dolgok
közel kerültek most a lényegükhöz
külön két ember ez csak – nem mi
nem köthetünk egymással alkut
én – külön – Te – talán – azon túl semmi
mosolyainkat már régen elharaptuk
a sűrű hallgatásba visszafekszel
szöveten keresztül is mindig értelek –
azt mondanád – jobb lenne kővel
a vízbe írni hullámverseket
a hideg lényeghez közel kerülni –
a mélységet a végtelent – felejtsd el
ez csak egy vers hajnalban – azon túl semmi
azt mondtad inkább visszafekszel
Megjelent a 2013/2-es Bárkában.
Ajánljuk még:
