Kocsis Csaba
Pilátus a keresztúton
I. II.
éjszakám üdvözlégy
álmatlan zsidók
hirdetem királya
ártatlan fejeden
ti zúgtok tövisből
keresztre korona
én azt megvetnek
mondom téged
ne vesd imádnak
meg téged
vére áldanak
rajtatok téged
vére náddal
rajtam verik a
ártatlan fejedet
látjátok leveszik
feleim palástod
hiába nyakadba
mosom akasztott
kezeim címtábla:
több Iesus
mint Nazarenus
kétezer Rex
esztendeje Iudeorum
III. IV.
követlek követlek
szűk mindenhová
utcák nekem is
alacsony volt anyám
boltívei eltemettem
alatt szerencsés
mert fájt voltam
minden vagyok
ostorcsapás nincs annál
más nagyobb
belehalt fájdalom
volna ha ők
neked temetnek
élned egyetlen
kellett magzatot
vinni a van aki
keresztet gyermekkel
csőcselék van aki
tapossa fájdalommal
sarumat terhes
először Mária
estél el Mária
uram Szent anyja
Jézusom Istennek
V. VI.
követlek megyek
álruhában veled
mindenfelé rövid
segítenék séta
neked de ha nem
nem lehet cipelsz
senki se terhet
tudhatja megtettem
ki vagyok százszor
feljebbvaló az utat
ne legyen én is
részrehajló kétezer
a mezőről lépés a
érkezik dombig
Simon nekem nem
sarlóval nyújtott
kezében kendőt
egy katona senki
rámutat mikor
nincs vissza-
menekvés néztem
egy darabig a városra
segít a ahol
cipelésben élek
VII. VIII.
nem nem
tudok mindenki
segíteni követ
pedig hol a sok
elestél ember
megint akiket meg-
fölkelni gyógyítottál
elesni Jeruzsálem
fölkelni fehér
kell a halmait
tömegnek rázza
egy kis a sírás
izgalom megállsz
nincs egy percre
bennük erre még
irgalom van időd
szeretnék vigasztalni
már látni a nőket
szenvedésed és az
utat ellened
engednek vétkezőket
neked, hogy ne érted
kövessenek ejtsenek
a Golgotáig könnyet
IX. X.
engedjétek az Ígéret
hozzám földjére is
hirdetted sorsot
és most vetettek
apró és így
kövekkel választanak
és szeméttel bűnbakot is
dobálnak varratlan
a gyerekek öltözéked
bocsásd meg vizslatják
nekik avatott
nem tudják kezek
mit abban
cselekszenek egyet
mint értenek
érett kalász kár lenne
a magot négyfelé
viselte vágni
a terhet ezt az
Mária értékes
most ő is ruhát
meghajtja döntsön
fejét a sorsvetés
súly alatt kié legyen
XI. XII.
megmentettél Jeruzsálem
másokat felett
mégis fellegek
gonoszok a nap
közé elsötétedett
soroltak a templom
jobbról függönye
és balról széthasadt:
felszegeztek beteljesedett
egyet-egyet nem éreztem
a csuklódba semmit
neked is csak nagy
szögeket ürességet
vertek azt hittem
a radius és ha meghalsz
az ulna közé megnyugszik
fához a lélek
szögezik végül
a lábakat megértettelek
ecettel meg kellett
itatott tisztulnom
izsóppal teljesen
oltják a hogy egészen
szomjadat befogadjalak
XIII. XIV.
halálodra József
már levette
kevesen tested
kíváncsiak gyolcsba
nem olyan göngyölte
érdekes én csak
mint a távolról
szenvedés néztem
Mária ahogy a
Mária hátsó kertbe
tört szárnyú visznek
galamb sziklába vájt
a fiad sírboltba
mielőtt tesznek
magához elé követ
ölelne hengergetnek
minket az asszonyok
leveszik ott maradtak
hogy nekem
pihenjen el kellett
szent mennem de
anyja még láttam
ölében hogy leülnek a
Istennek sírral szemben
Megjelent a Bárka 2013/2. számában.
