Lengyel János
Aki nincs sehol
Van, aki elmegy,
És mégis marad.
Képzeli, lépked,
Véli – szabad!
Gazdagnak látod,
Mert messzire jut,
Irigyled érte,
S ő előled fut!
Van, aki marad,
Mégsincs sehol.
Arcán a kendő,
S kendőn a por.
Egyhelyben lohol
Csak őrli magát,
Pőre szívére
Nem jut kabát.
Van, aki nincsen,
S eléd kerül,
Megszólít mégis
Lelkeden belül.
Elgyengült hited,
Irgalmat remél,
Fáról lehulló
Elaszott levél.
Néma torok
Megbuggyant a bor.
Vérszínű orrok
Ízlelgetik
Szagos virágait.
Néma a torok.
Éles hangok
Szabdalták meg.
Hangszálait.
Meghalt a por.
A rongy ráncai
Rejtik testének
Szakadékait.
Álomba merülve
Kísért a múlt
Mély kútba hullt
Zajos jelen világa.
Lüktet a szív
Életre hív
Minden dobbanása.
Körül csak csend
Óra mereng
Sötét éjszakába.
Kiold a fék,
Indul a lét
Vándorok útjára.
Testét az ágy,
Szívét a vágy
A jelenben fogta.
Agya lazul,
Szállni tanul,
Csodáit álmodva.
