Versek

 

 

 Nagypál István

 

 

P.; örökhétfő

vagy valaki más

 

sétálok, aztán leülök, néha az utcán, a Duna-parton,

lehajtott fejjel a szívem felé nézek, keresem rajta

a rózsaszín háromszöget. a melegben nincs kedvem

felszállni buszra, villamosra. azt mondta anyám, jól

áll a rózsaszín (ing), nyugodtan hordjam. piramis

épül bennem. lefele. a gőzfürdőben egyre emelkedik.

ahogy a vérnyomás. a vörös fénycsóvák pislognak.

csillagocskák, mondom neked. a nevedet kimondom,

ahogy hozzám érnek a nedves testek és félek, hogy

egyszer itt fogok meghalni, felhúzott térddel, ruha

nélkül. aztán nem bírom ki, rá kell gyújtanom, ismét

szédülök, becsukom a szemem. százszor meggondolt

szavak jutnak eszembe: Auschwitz. meg Valaki Más.

kényszerből hozzányúlok valakihez, dacból, vagy

nem is tudom miért, zavarodott vagyok, lágy drog

szagát (illatát?) hozza felém a sötét szoba, elkerülöm,

mint a fiatal lányok tekintetét – összemosolyognak.

férfiak, férfiak, kikben töltöttem perceket, néha

órákat. te kivétel vagy. nem vagy undorító, pének

hívlak. elmész. örökhétfő, ez marad nekem, vagy te.

balladát írsz, női lágéban – majdnem lágert írtam.

a csillagok ragyognak. a szemeid ragyognak. mint –

 

 

Zsoltár se legyen Uramhoz

 

Ne legyen tengerben semmi, hullámok se

Kavarják fel a homokkal fedett tintahalak

Szépiáit, semmi se másszon ki a vízből, ha

A nap és a dagály megjön, ne fáradj, uram,

 

Nem kell semmi se, madár se szálljon vissza,

Ahova ő se száll, ne legyen messze, mert

Nincs fióka, nyálból fészek a barlang falán,

Mégis feljön a nap és megjön a dagály, uram,

 

A levélhez ragadt báb: benne halott pillangó.

Nincs fehér éjszaka, nem mászik semmi se

A bokrok zöldjében, jobb lenne, ha színek

Se lennének, ne legyen semmi jó, uram.

 

 

Kék doboz

 

p.-nek vagy

a cigiért

 

rászoktam, egyszerűen, próbálok

elnyomni minden görcsöt, mint

a kiégett cigicsikket. most úgy

érzem, ha beleszívok, a füstben

 

újra őt látom, ahogy mellettem

ül, körszakállát figyelem, úgy

nyúlnék hozzá, arcához, de

nem lehet, az utolsó slukk és

 

már eltűnik, összenyomott

cigisdobozt húzok elő ismét,

gyönyörű sötétkék színe van

– Multi – arra emlékeztet,

 

ahogy a szemét figyeltem, ő

is ilyet szívott. bűnös emlék,

tőle, felejtés helyett ez

most más. kegytárgy vagy

 

valami pogány rituálé része,

amit kidobsz, ha kiürül, de

mindig tudsz venni helyette

egy ugyanolyan kéket,

 

nincs mese, szétfeszített tüdő,

és levegőt veszek, köhögök

egyet, slejm jön fel, eddig

tartott a mosoly az arcomon,

rossz akarok lenni, mint ő

 

Megjelent a Bárka 2012/5-ös számában.

 

 


 

Főoldal

 

 

2012. november 22.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg