Kulcsár Ferenc
Ámen és Ómen
Képek a gyermekkorból
Álmodban ősrégi templomod tündököl.
Vénhedett falának támaszkodva sírsz.
Hold fénye sírkőre: titkon verset írsz.
A kedves, édes tornyot eső siráma fürdeti.
Ázott felhőrongyba pólyál be a bánat.
Miatyánk perzseli cserepesre szádat.
Ó, kövekből gyúrt erős Istenednek
hatalmát és bilincsét ismered:
az éjszaka falára vési végzeted.
A firmamentum óriás, kihűlt templomhajó.
Misét tart a vérevett istenszolga, a Hold,
s dicséretet dalol tenger csillagkobold.
A mohaarcú, ősvén sziklapásztor
régenholt kisdedek csontjait strázsálja.
Közöttük panaszol szíved litániája.
Csillaghad fészkel a megdermedt fákon.
Ó, kitaszított, iszonyú angyalok!
Zúzmarás fényük arcodon ragyog.
S a kősziklák felett Isten lelke lebeg.
Tükörfénye, ezüsthajó, száll lenn:
a rezzenetlen Ómen s a rendületlen Ámen.
Ómen és Ámen
Képek a gyermekkorból
Tízéves vagyok. Kilenc. A világból
én istenem, egyedül te ágzol,
s mintha lennél vízözön, tűzözön,
benned járok és beléd öltözöm.
Nyolcéves vagyok. Vagy hét. Vagy hat. Vagy öt.
Sírdogálva lépkedek ég és föld között.
Vörösbegyek, mátyásmadarak kísérnek,
mennyországillatú lények.
Négyéves vagyok. Vagy három. Vagy kettő.
Havas holdból szél szakad, morajló és metsző.
Szavaveszett imák, porban égő holnapok,
szívemben, mint kelő napban, láz lobog.
Magzat vagyok. Isten álma. Erős Matuzsálem.
Poklaimból ezerágú Ómen hajt és Ámen.
Tűzben próbált eged, Uram, záporozik reám,
s perzselő szeledtől cserepes lesz a szám.
Megjelent a Bárka 2012/5-ös számában.