Vass Ákos Lajos

 

semmi nincsen jól, Noémi

 

 

egyszerű. túlmutat metaforán –

iszom sokadik viszkim,

és vakargatom a múzsám orrát,

ő meg eltűri a hisztit,

 

amit lecsapok egy picsa miatt,

ki visszakézből úgy aláz,

mint háromezer-ötszáz lépcső

egy épp vajúdó kismamát;

 

lassan kaptatok a lépcsőn –

minden lépcső újabb csöpp lé,

magzatvizem hazaviszem –

tudom, a lépcsőkről lelöknél,

 

de nem jut szereped e versben,

a szer berepeszti tenyerem;

kéz a kézben, bátran – még nem

készülődöm. pedig mehetek.

 

fogd a kezem, s préseljük ki

az embriót félálomban.

nincs kedvem kezeskedni

afelől, hogy minden jól van.

 

átmeneti rítus

 

 

ne nézd. piszkos a körmöm.

elemészt a kalciumhiány.

füstben ér egy elmúlt reggel –

a fény csak nyitány

egy egészségtől kicsattanó jövőhöz,

mit eltakar elméd fenyők-közti-ködje.

bár az a sok fenyő örökzöld –

fogadd örökbe

 

a váratlant. számíts sok dologra.

talán család. el kell tartani.

a háttérben erősödik a konga –

érdemes hallani

 

valahol

 

 

babonás tavam játéka

hol néha pár hattyú felköhög

a ringás tovalök az árnyékba

cseppenként rám rút rögök

 

elsimít most száz méla

tavirózsa – fordul arcom

s hogy legyen elbaszott sor, rím –

ez, ez most nem az én harcom

 

visszatérve: fűzfalombok.

sétatéri alkony. nyár.

a vízparton halak ringnak.

arzénes mind. aludjál.

 

elsimít most száz méla

hattyú. a tó is fuldokol.

ugorj, megígérhetem

a csobbanás majd utolér

 

valahol.

 

Megjelent a 2012/5-ös Bárkában.

 

---

Főoldal