Szepesi Attila[1]

 

 

Utószó a Teremtés Könyvéhez

 

A teremtés tán Isten félrelökött tévedése, szörnyű torzó,

elunta, szemétdombra hajította és elfordult másfelé, valami új játékba kezdve.

Rég elfeledte, nincsen gondja rá, tán pironkodik is miatta:

ennyire tellett, tán a következő jobban sikerül.

Itt meg csak jár, csak jár, kattog-zörög tovább az eltaszított szerkezet gazdátlanul,

hiába toldják-foldják részeg katonák és gazdasági augurok,

csillaglátó bölcsek, lélek-kufárok, a statisztika megszállottjai.

A roncs játékszer elszabadulva pörög az űrön át, ki tudja, merre.

Szent és profán muzsika hiába itatja át mámoros éjszakáit,

hiába látnok-handabanda, hókuszpókusz, ima és lamentálás hiába,

nyomán csordul fekete vér.

 

Hieronymus Bosch

haláltáncot pingál,

lábánál hortyog fekete kutyája

 

Hertogenbosch

csudaváros,

festő lakja,

látomásos:

 

Bosch Jeromos,

Jeremiás.

Képén táncot

jár a kaszás.

 

Zsoldos, bakó

vele ropja,

kupec, böllér,

víg boszorka.

 

Szökellnek a

sikátoron,

piactéri

bódé-soron.

 

Harsány szotyka,

kanra-kacér,

nyála-csorgó

szoknyapecér.

 

Iá-iá

tudós szamár,

teszetosza

palimadár.

 

Fölkent király

jogarával,

pohos püspök

tiarával.

 

Borzas prosztó,

alvég szépe,

roskadt putrik

koldus-népe.

 

Macskajancsi,

kutyaütő –

rájuk rogy a

korhadt tető.

 

Szeszt nyakalnak,

feszt vedelnek,

harsul-falsul

énekelnek

 

kocsmanótát,

kerge gajdot –

bukfencező

cirkusz-bajnok,

 

itt-a-piros

kártyavető,

orra bukó

kefekötő…

Gyerünk tovább,

nosza rajta

nyiszlett szűz meg

pucér dajna.

 

Mézes-mázos

politikus,

meredt-lőcsü

pinabubus…

 

Fara-pőre

bakamáris,

hordóhasú

generális…

 

Lép a kaszás,

bőszen moccan,

csont a csonttal

összekoccan.

 

Összekoccan

borda, lábszár –

éji menet

föl-le császkál.

 

Így rikácsol,

úgy rikoltoz,

szökdécsel a

teliholdhoz.

 

Hippli-hoppla

száz figura –

síp sikong és

csont-citera.

 

Trombita zeng,

bőrdob buffog,

bagoly huhog,

vadkan kaffog…

 

Mind az Isten

képe-mása,

Bosch Jeromos

látomása.

Lepingálja

sorra őket,

bugrisokat,

kardnyelőket,

 

csöcsrázókat,

vérivókat,

ugrifüles

seggnyalókat.

 

Éji város

ifját, vénét:

Hertogenbosch

álcanépét.

 

Megjelent a Bárka 2012 / 5-ös számában