Aczél Géza
(szino)líra
torzószótár
agitáció
ifjú koromból még mindig lelki szemeim előtt a foltos vörös drapériák hossza fölöttük bamba
kerekedő fejek és a lózung szavazz a népfrontra s az alacsony intelligenciák fontoskodó máza
ahogy dohos szirupként rácsorog az álmos tanácsterem a megszeppent szavazásra melyből illó élményként már csak az agitáció pressziója pislog hiszen nyúlt agyi nyomás alatt képzetedben tartósan a bűnözés billoga villog hisz áthúztad a népképviseletre felajánlott ökröt így hazafelé tarkódon végig az önvád ökle döngött mivel azt az egyet kihúzva listádon szakadékba rántva megmaradt a nulla mély szkepszisbe rántva nemzeted s hiába lüktetett a homályos statisztika a megszokott kilencven százalék felett lelkedben valami vékonyan megrepedt csak hát a hiány absztrakt maradt slágerekben sem láttad szállni a madarakat amikor pedig sorsod fordulóján szárnyra keltek csúnyán maguk alá zuhantak az érdekeltek s végigélhetted hogy a világ óriás önző maszat véglények pislogják a megváltó sugarakat koszos cipőjükkel a fejedre állva ennél primitívebb ösztön már csak az elárvult tömegek lázadása úgyhogy a stencileket jobb feledni
agónia
apám borostásan nyöszörgött a berácsozott kopott kórházi ágyon vizenyős szemeiben láttam
a szorongást nincs aki megborotváljon a borbélyokat a kórtermekből már rég kitiltották mert az aids új divatja járta s mivel én nyugodt viszonyok között sem lettem magamnak felhabzó késeknek kitalálva tehetetlenül motyogtam a létezés végső mezsgyéjén remegve hisztérikusan lesve támad-e még az öregnek hajszálnyi kedve aprócska kontaktusra de már bevonta őt a vak agónia burka s tárggyá váltam illékony tekintetében táskámba zavartan visszadobáltam a friss újságokat s e drámában komikussá váló megannyi étket gyáván szorongatva az elszáradt kezet
miközben akár egy más világból érkezett felekezet tekergett a virtuális koporsók között sürgő személyzet közönyös hangja talán kellett is hogy ezt a tépett boltozatot valami szilárd önkény betakarja ne maradjon az ember a siralomház rabja így a csöndes méltatlankodás ütött némi rést a tartósan berendezkedett depresszióba ahogy a megrendülésen is kezdett átszüremkedni
a vegetatív lény gyarlósága mert mikor a látogatási idő lejára feltűnő gyorsan szedelőzködött
agonizál
régóta töprengek már a kultúra szélén járva ha sokadik hullámban betör a formátlan új ízlés tényleg agonizál a gömbölyűvé formált korábbi másik vagy csak a nyersen születendő érdek
bogarászik a régebbi jambusok mentén s ha majd lepereg túlbuzgóságáról a motorizált festék
a tanácstalanságot ő is újrakezdi röstelkedve mert nem illik az ősi esztétikai alapvetéseket is elfeledni s kezdeni ahogy én éretlen fejjel a verstanokba alig szorítható szabad verset hiszen ebben mindenki énekelhet s még gőze sincs a tanoncnak emelkedettebb szellemben milyen nehéz a szövegbe visszafogni mikor tengene szét egyre minden mint lábujjak körül a lyukas zokni eldöcögve a szégyenérzetig aztán egyszer csak a modern poétika felnyerít kétharmados többségben bátran s te az anakronisztikus vádaktól zöldre váltan pucolnál a dohos pincékbe vissza míg csak vénségedre ki nem szenveded a zsenik megspórolják eme néhány évtizedet
a kismesterek bölcs felismerését egyetlen érdem ha kiküszködve belső éned rejtelmét adod
s ez az individuális forradalom mely elkezd bolyongani mint közönyösségben is egy hallali
agrár
fejemben egy túlpolitizált egyveleg mivel ha fél évszázada azt hallom agrár legelső képnek
mindig beugrik egy duci nagygyerek nem számít hogy korosodván talán sűrű rokonságom szellemképe dereng át a rostán ám ettől a majdnem intellektuális fészektől kissé lejjebb hol
pálinkagőzben olykor háton veregetnek és kétségtelen vidámsággal lökdösik a bizonytalan delegációkat a zsíros früstökig s minden eszem-iszom terebélyesedik a gazdaságban persze
történetileg itt még az átkosnak mondott korban jártam nem tudom a szakmából már jócskán kiszakadt ma urai hogy szokták mulatni az időt vidéki hullámhosszra váltva ott mostanság nemigen hivatalos a potya szelíd illúziójától sem mentesülő alkotó zabára mely gesztus azért
kicsit rákacsintott a kultúrára ma már inkább csak egymás pöcsét hegyezgethetik a karriertől állva maradottak s ha hánynak szexelnek inkább már nemzeti megújulást mímelnek föl a kék horizontnak pedig a témát lombos erdőkkel giccsesen hajladozó kalászokkal zöldség bőséggel illene kezdeni hol ősi teremtő énjét az ember felleli és elbandukol az első érett gyümölcsökért
agrármérnök
a régies és az új örökös feszültségeitől mozog a világ elég ha a hipermodern konstrukciókba egyszer csak a gyanútlan ürge eléd hozza a bibliát vagy a szecesszión álmélkodót váratlanul oldalba vágják a posztmodern dílerek s mikor már azt gondolnád nincs logikusabb örökséged mint az álmodban is fújt egyszeregy valami relativitás biztonságodat megrengeti én végképp nem szeretném a bizonytalanságra játszók dicsét zengeni de nem vágyom az anakronizmus
penészes börtönébe hol legfeljebb a rács fölött kikandikáló kék ég a béke és azt a szörnyű kis kosztot eszed amit hoznak ám nem szívesen ügetnék mögé az alternatív darabontnak ahogyan éppen kukorékol majd a papírklisékből a tájba fordítva a szót látott-e már valaki ősiségesebb történelmet mikor a gyűrött paraszt tekintete a horizont aljára felment s odabökte vörös az ég alja alighanem szél lesz s mire nehezen kimondta már áldozhattunk a műtrágyákkal iszkoló vegyésznek kit a zsíros kalap alól bizalmatlanul szemléltek fönti nyavalyának vélve az agrár- mérnököt mivel uraim csak a sír örök ideje hát hogy karosszékemet is rángassák a fiatalok
agresszió
léteznek az ember szánalmasan alacsony életében azért selymes pillanatok ahogy mézes nyári alkonyban ül a kamasz párjával a festékeket pergető kicsi padon s ágaskodni kezd a kimosott fehérnemű illatától de még komolyabb rohamra nem vágyol legfeljebb ujjbeggyel megérinteni a meleg pézsmás helyeket visszaigazolva tétovázó magadnak hogy nem is vagy már kisgyerek
s mocorognak zsigereidben a bizonytalan távlatok vagy gyűrött könyvekkel kezedben hiszed még a repkénnyel futtatott terasz késődélutánján hogy az olvasásban kételkedésre nincsen ok
pedig még nem is sejtetted az lesz a szakmád s e negédes körből kihátrálni az lesz a profizmus
mellyel kiszakad belőled valami érthetetlen mogorva ritmus s amiért egész életedben élsz már leginkább azt nem szereted sznob szakmádba beágyazottan a görcsös vívódásokban töredezni látszik a szent szerelem és csalódásaid reflexeivel fogékonnyá válsz az agresszióra koponyád
fölött drámaian ketyegni kezd a biológiai óra s ha van ilyen a vegetatív szisztéma övezeteibe visszasorolod a művészetet méltóságunk és fölényünk elsimul régi vágyainkat benövi a csend
Megjelent a Bárka 2012/4-es számában
