Versek

 

 

 

 

 

 

Banner Zoltán

 

 

alkonyatművész

 

 

világrészeket támaszt az alkonyat

fellegázsiák, fellegeurópák, atlantiszok

úsznak felettem

-    márciusi térkép az ég;

keressed a magad pasztellszín szigetét,

csellók acélhúrjain pengesd dalaid

szemébe hulló hajjal táltosom érkezik

 

seregei vonulnak a múltnak

            a Téged szeretőknek

s felmentenek a várakozástól

            az Úr színe előtt;

mert nem magadért éltél

            nem vagy sohasem magad,

nem a csúcs volt az álmod,

            hanem az egyre magasabb;

s nem az alföld, hanem csillagok porából

köpönyeg;

a vándor addig él, ameddig táncra kéri

az Ismeretlen,

s együtt forognak, pörögnek

azúrkék levelek a szélben.

 

 

 

Szent István-ima 2011-ben

 

 

szeretném végre megköszönni, Istenem,

hogy történelmi lecke lett az életem;

nem rólam szól, hanem belőlem az írás,

és tanúságként tehetem eléd

a hallgatásom és az énekem.

 

tanulni küldesz mindenkit e földre,

mely az egész Föld mennyboltja lehetne;

csapást, hiányt, veszteséget feledve

a Szép, Igaz, Jó törvényében sohase

kételkedni – ez a valódi történelmi lecke.

 

térképeden, Uram, mindig azt kerestem:

milyen paranccsal jelölöd léptem,

mire s miért jelölsz épp engem;

ahonnan jöttem s amerre tartok –

nem tartóztathattak fel országhatárok.

 

csak nézem: miként porlik az ország;

Uram, létezik, hogy ezt akarnád?

miért nem fogadod odafent legjobbjaink tanácsát?

vagy arra tartogatod sorsunk igazságtalanságát,

hogy általunk mutassad fel: íme, az Igazság?!

 

emlékezés a művészi alkotásban –

erről írt Fülep Lajos ezerkilencszáznyolcban;

én már annyi emlékterem ajtaján benyitottam,

kiváló szellemek életművébe burkolóztam,

hogy láthatóvá tegyem Rendelésed, ami láthatatlan.

 

éveimmel együtt lassan elszáll az ihlet;

de forrásai: a szavak, a kép, a zene, a lélek –

életben tartják bennem a reménységet,

hogy legszebb alkotásod: a nemzet

örökké újrateremti önmagát Tebenned.

 

mind gőgösebben lépünk ki a Mindenség peremére,

a mindentudástól kissé kábán, szédelegve;

add, hogy álmunkat ne vakítsa meg az éj sötétje,

reggelre kelve pedig mindig éberen adassék

Téged követnünk az életünk értelmét jelentő Végtelenbe.

 

 

 

Megjelent a 2012/4-es Bárkában.

 


 Főoldal

 

2012. augusztus 21.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg