Vida Gergely
Húsbavágó
Állj meg, Vándor, ne tovább,
ingoványos talajra értél,
körül se nézz, elborzadhatsz;
amit szemügyre vehetnél,
nem volt soha más látványnál,
nem volt sosem érintés,
nem volt húsbavágó,
pedig vágy volt,
vagy ha nem is egészen,
de majdnem-az, kívánság inkább,
egyetlen hosszú lista,
mennyi minden
ugyanabból a darálásból;
de, ha szólni kedved marad
még, vidd hírül mindazt,
amit oly látványként mesélek el,
hogy, íme, nézned sem kell,
hogy, íme, a csukott szemre apellálok,
az ideghártya apró kisüléseire,
a rozsdabarna tűzijátékokra,
s legyen e csacsogás egyúttal
a búcsúajándékom,
kredit, a bármikor lehívható,
ha előbb ki nem vered fejedből,
nem ismerve irgalmat,
ha előbb ki nem szaggatod a nyelved,
nem érezve többé fájdalmat,
vidd hírül, ha lesz még kedved,
Vándorok Alakmása,
hogy öröktől fogva érintetlen volt,
amit erősen kezedben tartani hittél,
legyen az egy műanyag puska tusa,
labda, hálóval, apával,
bögrék, mindig párosan,
legyen anyakézben lavór,
amibe alvadt vért lehetett hányni,
sült tojás, reggelire, amiről később is
csak az derült ki, hogy rántotta,
egy nyavalyás hitelügylet csupán,
hamisítás mesterfokon,
amire emberfia nem ismerhet fedezetet,
lejárata is csak oda van,
ahonnan nem kívánsz elmenni többé,
ahova innen vezet a visszaút,
pedig az otthonkás halál
terpeszkedik foteledben
és szólni sem mersz,
milyen férfi az ilyen,
csak a fürdőszoba-tükörből
figyeled, mintegy visszapillantóból,
és nem restelled így nevezni,
csak hogy húzhasd a csíkot mégis,
míg be nem hajtják mögötted az ajtót;
mondd, Vándorok Maradványa,
Szerelmek gyáva Tagadója,
Érzések Nyűvője,
Sérelmek Kereplője,
mégis mit,
mi a jó istent keresel itt,
ahol még a madár sem jár,
ha jár, sem repül,
mikor az az elhúzva hagyott
zöldkockás függöny,
szóba hoznom szégyen,
oly magától értetődő jel,
hályog egy nyűtt,
túlbonyolított optikán,
melynek egészen másvalaki
a látszerésze;
és mindezen felül,
ami hazajuthatna mégis Veled,
úgyis azon a felületen ragadna hozzád,
ahonnan a vonalkódot
újra és újra lekaparják,
ahányszor csak magukhoz ölelnek,
ahányszor csak megcsókolnak.
Megjelent a 2012/4-es Bárkában.
