Novák Éva
Késésben
Idén is lekéstük az ünnepet.
Ragyogni készültünk éppen,
mások már oltották le a fényeket.
Maradtunk sötét szobába zárva,
se ajtaja, se ablaka, csak
gyermekkorunk félelmeinek
párálló, vad szaga.
A hó világítóan ült a háztetőkre.
Titkokkal foglalkozik
Józan fővel nem hihettem, hogy egyszer még
hiányolni fogom a titkokat.
A többrétegű fátylakat, a derengés szárazjegét,
a kiismerhetetlen ritmusban cserélődő maszkokat.
Látcsővel kémlelem a zárkózott eget,
házam felett furcsa spirálban füstölgő
repülőgép zuhan, most, gondolom, most
tapasztalom meg, amit előttem annyian,
milyen a titkok hirtelen halála.
De a szomszédos házakat találja el.
Nem baj
Nem baj, ha megcsúfulunk.
Nem baj, ha elgyávulunk.
Nem baj, ha jöttünkre kart ki nem tárnak.
Nem baj, ha másnak nem fájunk.
Csak az a baj, ha elszíntelenedünk,
mint a vegyszer gőzébe fojtott lepkék.
Évtizedekig erre vártunk?
Gyerekben ne bízz meg soha
Megtört középkorúak után kutatsz,
akikre a telhetetlen élet pakol szüntelen
újabb és újabb batyukat, öregeket keresel,
akik még jól tartják magukat, haszontalan
tapasztalataikból fonnak élőláncot a Föld köré.
Csak gyerekben ne bízz meg soha.
A gyerek sorsa mostoha. Imbolygó, málló,
korhadó bálványokat kell naponta
új ruhákba bújtatnia, ha elérkezik
a megfelelő idő, lemezteleníteni egészen.
Elmenekülni kénytelen messzire, hogy a látvány
felidézhetetlenségig halványuljon el.
Végvár
Elhagyott tájban állsz, felmagzott, embernyi
gazok támogatnak, az ég a plafon,
vissza nem tér már senki hozzád,
a napsugarak sem időznek
fölösleges romjaidon.
Megjelent a 2012/3-as Bárkában.
