| Lászlóffy Csaba versei |
|
|
|
| Versek | |||
|
Lászlóffy Csaba
Nemes Nagy Ágnes. A kilencedik évtized „A zéró-sík. A negatív végtelenből megérkezünk az origóhoz..."
Léptek, köhögések, az agónia jelei; még megtart valami - megtartom magam itt (egy kis nosztalgia, pár indulatszó), ahogyan egy tárgy az árnyékához ragaszkodik. Az előérzettől a fikción át - míg föl nem adom - a valóságig, vagy inkább csak a valószerűig, hiszen a valóság az abszurddal rokon. Összeverődnek a hajdani képek; felajzott viharok után a legutolsó vétlen látomás: már nem is én lépek. Még tudatomnál vagyok, félig ébren, midőn a tordai fenyves megfeketül.
Hamvas Béla-elégia
„És kimerít, ahogy nézem" (Sylvia Plath)
Már nem az ok, nem a vér rohangál - csak az okozatok. A többi a természetben gyökeredzik. Ám ha szereted, tőled el nem szakad. Könnyebben elveszíthető egy ország, vagy önmagad. - Húsod alól, bolond, mi kelhet-rügyezhet ki még? A csont? Bordáid közt pár kóbor sejtelem; aztán mindent felfal a kórság, s a védekező ösztön csak üres (j)egen lapátol, mintha kaszabolná már a létezés lehetséges titkait, mik a lég zugaiban szoronganak, míg a képzelet méz-ölű rónája fölött szét nem szórja őket a nap. Dögszag, miként seregdúlás után - s te könnyű bogártörmelék gyanánt tovatűnsz valahol a mindig felfénylő jövők túltelített atomjai között. Mindegy már, hogy honnan: trópusi kék (kitalált) tájról, vagy igaz s vesztésre ítélt hely korlátjai mögül érkeztek volt a hívások feléd. Vesztőhely mind - ha űr; ha kimerül. A szabadság csatatere is az.
Trepljov technikai trükköktől mentes monológja
„ahogy Maupassant menekült az Eiffel-toronyból, mert giccsességével majd szétnyomta az agyát." *
Sebforradás. A vér cirógatása sehol; ilyenkor csak zsugorodás: bőré, érzékenységé s az emlékeké - szemsértő, ízlésrontó kábaságból varjú? vámpír? fölkárog, fölrikolt. Hiénahörgésektől rázkódó szű, ráncok közt rejtőzködő húscafat. Eltűnök félálomban magam is; hogy mi marad utánam? - őszi sárfolt, s patyolat helyett néhány kihalt tájszó. Bepöfögni holdfényes színpadon holtvágányra, szülőföldlátomásba; a feltartóztathatatlan rontásba. Mint fölfeszített kottavonalakról rég lerázott, hiányzó dalbetét.
Trigorin az írás rögeszméjéről „Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő..."*
Ami felforrósodik, s ami lehűl. Fekhelyed fagypontján is eszedbe ötlik egy téma: ő jön véletlenül - meglátod, magaddá teszed; egy ennyi talán elég hozzá, hogy el is pusztítsd. Ki képes megszelídíteni a bűnt? Kinek használ az útjába sodródó sok elcsépelt dráma-sztori foszlányaiból összefércelt derű és gyönyörképzet, ami az unalmas délután árnyképeiből - elég egy pillanat - könnyedén fölépíthető. A tökéletlenség tudatával elégedetlenséged nyerhet kétes csatát. - (Már nem vagy, ugye, esetlen és fölösleges?) * Csehov: Sirály Megjelent a 2012/2-es Bárkában.
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|



"Nevettetve tanít a fasizmus, kommunizmus és szocializmus komor rejtelmeiről, mégpedig olyan olvasókat is, akik korábban talán még tankönyvből sem olvashattak arról, milyen volt az élet errefelé bő fél évszázaddal ezelőtt." Limpár Ildikó naplója Örkényről.



