Lászlóffy Csaba

Nemes Nagy Ágnes. A kilencedik évtized

„A zéró-sík.  A negatív végtelenből

megérkezünk az origóhoz..."

Léptek, köhögések, az agónia jelei;

még megtart valami - megtartom magam itt

(egy kis nosztalgia, pár indulatszó),

ahogyan egy tárgy az árnyékához ragaszkodik.

Az előérzettől a fikción át - míg föl nem adom -

a valóságig, vagy inkább csak a valószerűig,

hiszen a valóság az abszurddal rokon.

Összeverődnek a hajdani képek;

felajzott viharok után a legutolsó vétlen

látomás: már nem is én lépek.

Még tudatomnál vagyok, félig ébren,

midőn a tordai fenyves megfeketül.

Hamvas Béla-elégia

„És kimerít, ahogy nézem"

(Sylvia Plath)

Már nem az ok,

nem a vér rohangál - csak az okozatok.

A többi a természetben gyökeredzik.

Ám ha szereted, tőled el nem szakad.

Könnyebben elveszíthető egy ország,

vagy önmagad. -

Húsod alól, bolond,

mi kelhet-rügyezhet ki még? A csont?

Bordáid közt pár kóbor sejtelem;

aztán mindent felfal a kórság,

s a védekező ösztön csak üres (j)egen

lapátol, mintha kaszabolná már a

létezés lehetséges titkait, mik

a lég zugaiban szoronganak,

míg a képzelet méz-ölű rónája

fölött szét nem szórja őket a nap.

Dögszag, miként seregdúlás után -

s te könnyű bogártörmelék gyanánt

tovatűnsz valahol

a mindig felfénylő jövők

túltelített atomjai között.

Mindegy már, hogy honnan: trópusi kék

(kitalált) tájról, vagy igaz

s vesztésre ítélt hely korlátjai mögül

érkeztek volt a hívások feléd.

Vesztőhely mind - ha űr; ha kimerül.

A szabadság csatatere is az.

Trepljov technikai trükköktől mentes monológja

„ahogy Maupassant menekült az Eiffel-toronyból,

mert giccsességével majd szétnyomta az agyát." *

Sebforradás. A vér cirógatása

sehol; ilyenkor csak zsugorodás:

bőré, érzékenységé s az emlékeké -

szemsértő, ízlésrontó kábaságból

varjú? vámpír? fölkárog, fölrikolt.

Hiénahörgésektől rázkódó szű,

ráncok közt rejtőzködő húscafat.

Eltűnök félálomban magam is;

hogy mi marad utánam? - őszi sárfolt,

s patyolat helyett néhány kihalt tájszó.

Bepöfögni holdfényes színpadon

holtvágányra, szülőföldlátomásba;

a feltartóztathatatlan rontásba.

Mint fölfeszített kottavonalakról

rég lerázott, hiányzó dalbetét.

Trigorin az írás rögeszméjéről

„Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő..."*

Ami felforrósodik, s ami lehűl.

Fekhelyed fagypontján is eszedbe ötlik

egy téma: ő jön véletlenül -

meglátod, magaddá teszed; egy ennyi

talán elég hozzá, hogy el is pusztítsd.

Ki képes megszelídíteni a bűnt? Kinek használ

az útjába sodródó sok elcsépelt dráma-sztori

foszlányaiból összefércelt derű és gyönyörképzet,

ami az unalmas délután árnyképeiből - elég egy

pillanat - könnyedén fölépíthető.

A tökéletlenség tudatával

elégedetlenséged nyerhet kétes csatát. -

(Már nem vagy, ugye, esetlen

és fölösleges?)

* Csehov: Sirály

Megjelent a 2012/2-es Bárkában.