Péter Erika
Csodavárás
Úgy megyek eléd,
mintha előkelő vendég
érkezését várnám;
szellőztetem párnáidat,
friss ágyneműt húzok,
a fejre állított székeket
az asztalra teszem,
kiporszívózom a szőnyeget,
megfőzöm kedvenc ételed,
a féltve őrzött
hollóházi porcelánt
is előveszem,
éppen kiérünk még
az állomásra;
tömeg, ölelkezések,
ám neked csupán
hiányod érkezett.
Kottalapok
Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn,
de mi
nem játszhatunk
hamis hegedűn,
nézd,
a park végén
még kotyog a patak,
de holnap már avarral
takarja magát.
A múlt foglalatában
Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
meg a zsebeket,
vagy idegen házban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,
úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
- egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét -
bezárt boltba járunk,
visszhangos a kamránk,
látásunk tompítja
a kriptasötét,
hisz mindenkinek van
egy apró hullaháza,
minden pince rejt
pár csontvázdarabot,
kagylóhéjú múltunk
keretébe zárva,
immár saját magam
árvája vagyok.
Évtizednyi remény
Megyek
évtizednyi
csönddel bekerítve,
egyetlen csikóját
elveszített kanca,
istállót, lucernát
hátrahagyva
zabolátlanul,
keresem
parlagon, sziken,
felhőbozontos égen,
s megtalálom
viharral küszködő
pitypang-hópihéken.
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.