Stankovics Mariann
Végül
„De a kezdet nehogy valamit megváltoztasson..."
(Szijj Ferenc)
Jó és rossz entitásai
feszítik szét a világot:
tágul, széthullik
a szubjektum,
az emberi test,
az iszonytató végtelenség
óriás esztergán
tengelyig leforgácsolódik:
nem lesz már senki,
aki kezd:
csak a semmi
vagy a köd:
fuit, fuit
hova írjam:
az égre mégsem lehet,
ha minden összetört.
Holtfényben
holtfényben
a sötét víz
mindig tintahideg
kőördögök hiába
keresik a cölöpöket
minden cölöpverő
magába motyog
minden fekete tömeg
egymásra mozog
Küldetés
Hajnalban egyedül indulj el
felfelé a kővirágos úton,
cirógatva haladj át
a mennyei fehér vattacukron.
Jönnek az őzek sereggel,
mind suta, nem kellenek
az ágas-bogas szarvak,
ha elfáradtál,
hátukon keresztben
megpihenhetsz,
de a lépcsőnél
ők is megtorpannak.
Most lassan,
lépcsőről lépcsőre,
gőggé kövült korokon át lépdelsz,
aranypalástod kibomlik:
úszik utánad a szélben...
Ne sírj, később még megkínálhat
a kenyérbelű fa,
a szájából még megitathat
a háromszínű csutora,
ha meztelenül, összekuporodva
lefekszel a kőre,
A szél anyja még betakarhat
egy lépcsőnyi időre.
Megjelent a 2012/1-es Bárkában.
