Magyari Barna
Serpenyőmben csillag serceg
válsággal visít a jelen
bőrkarámban lélekólban
tűnődöm a betűkorpát
friss moslékká hogyan oldjam
a csoda ma szabadnapos
isten is vakációzik
stresszek növik be életünk
elérnek egész a szóig
gyorsan száll ami van a jó
a vég tornácára rebben
etika s hezita együtt
mártózik a szürkületben
serpenyőmben csillag serceg
kék zsírban sül ki az este
ágyamon az édent szedni
hagyom hogy kedvesem kezdje
Kuncog a csend
Csillának
tegnapi tréfáinkon
magában kuncog a csend
bókjaim mondatinge
vállfára akasztva leng
melltartód s blúzod pántján
bőröd nyoma hintázgat
nálam lévő ruháid
formázzák melled vállad
gyönyöröd súlya alatt
könnyen borul a bárka
fotód nézve merülök
a mosolyóceánba
esténként bennem hajad
vitorlái lobognak
magány recseg szívemben
pózol a verssoroknak
Micsoda vacsora
Csillának
csillagzaccból az est már kifőtt
mondd hány bókkal kéred az időt
a rímek bennem szétrebbennek
csodád viszik a vérereknek
ha versben maradnunk már túl sok
egy szóapród hozza a kulcsot
ruhánk húsunk szenvedély nyitja
sejtünkben szerelem sül itt ma
szánkban összeérnek a gének
a nyálgallyak ropogva égnek
nézd éden ez az ételvarázs
bőrünk abroszán tálal a nász
Két atom
koponyámnak mindegy kint-bent
költészetté párol mindent
s lelkendez a gasztronómus
mikor ízletes a szóhús
mintha nagy vihar járna itt
csönd rázza a perc ágait
ha kire vágytál kerül rég
a magány szíven felül ér
álmodni jobb a semminél
jövőt gerjeszt emberi szél
föld s ég között egy furcsa kád
benne fürdeted éjszakád
a világ néha megenyhül
ha hosszan vagyok egyedül
térdkalácsom ropog ahogy
önmagamhoz megyek gyalog
a létben minden kreatív
az asszonycsók a férfiszív
s bár nem dereng át bőrömön
a négy évszak a vérköröm
ösztöntől örömig menet
versben evez az élvezet
ez a hajózás hosszan tart
húsoddal világít a part
élmények és sejtek között
a mindenség vibrál dörög
s mikor a múlás felénk hint
a vég lengi be dolgaink
az inger sikamlós szappan
mely könnyen habzik az agyban
születés halál két atom
magammal összefogatom
Megjelent a 2011/4-es Bárkában.
