Molnár Lajos

Ha szemed füvén nyúl fut át

Tudod, kedves, egyszerre vagyok

mindenhol és minden időben.

Ez nem nagy dolog,

bőrömön túl is folytatódom,

az is én vagyok.

Én vagyok a virágmintás takaród,

amit magadra húzol éppen,

és a csillag is,

amit előbb láttál az égen.

Tizenhárommilliárd éve

várom, hozzád érjen a fényem,

hogy meglássalak, s te rám tekints.

Ha barna szemed most zöldre vált,

olyan lesz, mint a tavaszi fű

hajnali harmat után,

és benne hét nyúl fut át,

akkor tudom, megérte,

mert abban a pillanatban ott van

mind a tizenhárommilliárd évem.

Lábammal fiúnkat ringatom,

holnapból érkezett falovon.

A bölcső oldalán csillagok.

A csöndben altatót nyikorgok.

 

Lámpavirágok nőnek lábad nyomán

Láthatárig visz az öröm és tovább,

lámpavirágok nőnek lábad nyomán,

a föld fényét mutatják,

álarc mögötti arcát.

Az órában egy másik óra ül,

hátul, a rugók mögött legbelül,

méri jegenyében a jégesőt,

és a felhők között a legfelsőt.

Fejünk elfér a krumpliban,

csíra-szemünkön fásli van,

a belső falon, a képeken

látjuk az elásott kincseket.

A szó üres, nincs benne más,

csak szapora szívdobogás.

A titok mindenhol ott van,

épp a dobhártyámon dobban.

Szeme alatt gyűrött ballonkabát

Nagyítójával közelről néz,

hogy előtűnjön mindegyik rés.

Szeme alatt nincs táska,

csak gyűrött ballonkabát,

azzal védi meg magát.

Mint ki magként

a világba belenőtt,

fakilátótornyából látja

a múltat és a jövőt.

Mint ki űrhajóba öltözött,

és repül a csillagok között,

hoz a Marsról vöröslő követ,

s a kövek helyébe tököt vet.

Figyel, közelről megfigyel.

A legkisebb résen

most bújik ki éppen,

lábnyomát lesi az égen.

Ha jó nyomon van,

akkor nyomot hagy.

Világítunk a kertben

Kedves, a kertünkről még nem meséltem.

Ott lesz az legbelül, talán a föld alatt,

a vízerekben úsznak kardfogú halak,

s az alsó égen felhők lengnek éppen.

Felhők felett ölelésünk világít,

s alatta szálldogál gyökértollú madár.

Lefotózom, rákkal tűzött hajadra száll.

Csörög, karó, majd kígyó lesz a mák itt.

Nyelvem leveledzik, rügyezik és ragoz.

Pacsirták ezt fonják tovább, így lesz magos,

s erre az ágra rászállunk mi ketten.

Valami ok miatt az Isten ide rak,

és mint neonfényű szentjánosbogarak

világítunk e földalatti kertben.

 

Megjelent a 2011/4-es Bárkában.

 

---