Győri László
Karszék
Az öreg székben viselős nő
ül, a haját szárogatja.
A fürtöket a süvítő hő
emelgeti, röppenti fel.
Nyikorog az öreg karosszék,
nagyapám apja faragta.
Nyolcvan éve? Ki tudja? Most még
moccan, mozdul a vén eper,
a kézmű, mint féllábú, rokkant
nagyapám alatt. Vigaszra.
Most is csikordul, újra roppan,
mint bölcső, melyben új teher.
Meg-megreccsen, jelzi a vén szék,
hogy futja még akaratra.
A sarokban állt, mind lenézték,
puszta kegyelet tűrte el.
A napfényben áll, feleségem
haját a hő kisodorja.
A feleségem ül a fényben.
S év múlik, ezer, sok ezer.
Mennyi, de mennyi éve ennek!
Megszült, meg is halt azóta.
A hajszárító hője dermed,
a hajfürt hamu, akár a test.
Az öreg karosszék szobámban
jelekkel van teleróva.
Nyikorgó vénség a homályban.
A temetőben egy új kereszt.
Királyok vonulása
Ó, hogy tündökölt valaha!
Volt neve, hírneve: nagy.
Fején királyi korona,
illette mennyei rang.
Félrebillent a korona,
mára már új a király.
Csörög a szörnyű borona,
bármit a földbe sikál.
De régi a nagy palota,
most is ugyanaz a trón.
Óvakodj tőle: kaloda.
Varjú csipked a tarkón.
Születésnapi ajándék
A tárgy romlása, bármié, rejtett akció,
hogy mérjem föl, hogy éppen mi hiányzik,
hogy ismerjem föl a tárgyak tudatát?
Nem tud meglepni olyannal a fiam,
amely teljessé tenné az életem.
Most egésznek érzem, most nincs
úgynevezett szükségem semmire.
A többi, a szükségtelenen felüli ajándék,
a célszerűtlen, mind csak rápakolás.
Még egy holmit a teli bőröndbe?
Térdeljek rá, hogy kínnal becsukhassam?
Nem akarok négy inggel utazni,
két öltönnyel, három klasszikussal.
Minek a szépség, a művészet inge?
Egy inggel kevesebbet erre az útra is!
- Fiam, rád bízom, sajnos, hogy mit veszel.
Nagy bajban vagy, de hát nem segíthetek.
Emlékmű
A halottak, az időtlen szívüek,
a föld alól kinyúlva
rakják föl sejtelmes emlékművüket,
a lényeglátót az álhű bronz helyett,
hogy bárki megtanulja:
nem élni üdvös, amit tudsz, meg ne tedd.
Megjelent a 2011/4-es Bárkában.
