Szegedi Kovács György
És megszülte
Ereszkedik, dagad
gusztustalan pocakja az önzésnek, mert
úgy teremtetett, hogy ivartalanítani sem lehet,
s naponta fogan.
Most elfolyt magzatvize, s meghempergeti
vörös mocskában az eget is;
és megszülte a lét kifordult arcát.
Még emlékeink is megégtek.
Arcra borult szekrény sírása víz alatt reked.
Udvaron véres mosdótál takargatja
csap-karjával a vakító napot,
s csak keresik,
keresik egymást
a kezek a sárban.
Napfogyatkozás
ma délután ötkor
megigazítottam az íróasztalommal
szemben
régóta ferdén lógó
téli tájképet
most őrjítően szabályos az egész
minden megváltozott
nem látom a havas fákat
a széllel szemben küszködő öregasszonyt
csak a szabályos függőleges vízszintes vonalakat
valami takarja
Fényes Tenyered
Vezércsel II.
Utassy József halálára
Van valami gyönyörű dolog abban,
ahogyan mi halandók,
sakkozunk az Istennel.
Csak űzzük, hajtjuk, kergetjük Őt,
a halhatatlant.
Bizony kiderül minden, kiderül.
Hát szemedbe mer-e nézni Ő?
Kibírja-e súlyos tekinteted?
És te hová nézel,
amikor kiderül; a Vezér
Kálvária hegyi lépése
mennyit ért.
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.
