Kiss Judit Ágnes

 

Talán, valami

szárnyasoltár

1.

A napok egyre rövidebbek,

mégis egyre több fér beléjük,

mert egyre öregebbek vagyunk,

talán bölcsebbek is, reméljük.

Nem sietünk többé, a dolgok

valamiért mégis bevárnak,

vagy észrevétlenül szárnyunk nőtt,

mint egy angyalnak, vagy madárnak.

2.

Kinőtt a szárnyunk észrevétlen,

talán valami kárpótlásul,

nem érezzük a csapkodását,

csak hogy a látóhatár tágul,

és emelkedünk, magasabbra,

s mire végül a testet odalent

hagyjuk, a földi zűrzavarból

kirajzolódik lassacskán a rend.

3.

A rend lassan kirajzolódik

a hangyák és a madarak

vonulásából, a márványba

kövült  hajdani csigaházak

rajzolatából. A sok kis darab

mögül felsejlik valami egész,

és tollainkról, mint a víz, pereg

le apró gyöngyökben a rettegés.

Húsvét

 

A hetesen, a szokásos tömegben,

fülledt emberszag, ahogy csúcsidőben

mindig, az arcok évgyűrűi mentén,

még rá se néztem, máris felismertem,

talán az illat volt, mi megütött

a sok fanyarra izzadt hús között,

az illat, amit bárhogy is keresgélj,

nem érezhetsz soha egy emberen,

aztán a keze a kapaszkodón

lett ismerős, a többit nem tudom.

Hogyan tapostam a lábára végül,

mint egy trampli, úgy értem, teljes súllyal,

szóval pont olyan lúzerként, mint szoktam,

hogy fékezés volt inkább, vagy kanyar,

nem emlékszem. Már-már szóra nyitottam

a szám, megelőzött, hogy semmi baj,

és mosolygott, mint kire nem zuhant

hatvan kiló, vagy több is, azt hiszem,

jó régóta nem álltam mérlegen;

legyinthetsz rá, hogy nem túl nagy kaland,

de rám mosolygott, a szemembe nézett,

hogy már nem is szégyelltem az egészet,

és átélhettem ott a hetesen,

hogy Isten újra megbocsát nekem.

Megjelent a 2011/3-as Bárkában.

 

---