Hartay Csaba
Önfegyelem
Korai minden sor, még korán van a szóhoz.
Itt a csend ülésezik. Órákig.
Úgyhogy csak halkan. Január van.
Elképzeled a januárt. Köd, zúzmarás fák.
Mínusz tíz reggelre. Mintha egy friss háborúhoz
asszisztálnál, úgy olvasod az értékeket a hőmérőről.
Hogyan élsz? Így. Üres válaszokat adva.
Valamelyik délben hot dogot akartál ebédelni.
Jó lenne viccesebben élni, azt gondoltad.
Nem úgy, hogy rajtad röhögjenek, csak valami
humor kéne szerdára. Nem a tévéadókból, hanem mondjuk
felcsapsz egy unalmasnak vélt könyvet a százvalahányadik oldalon.
És ott a derű.
Mert ott a derű, bezárva.
Együtt élsz a derűvel.
Bosszankodva,
mert még túl korán van.
Fegyelmezetten állsz
Az alvó nyitány jobbján.
Új víz
Felettem rontott felhők törlődnek.
Dongók viszik a friss zengést.
Az öntözőcsatornában
új víz hömpölyög.
Halak nélküli áramlat.
Úszhatatlan folyékony.
Az utakon még a téli sár.
Messzi tanyák tetői piroslanak.
A hajnal inkább fagyhoz húz.
Délben szárít húszfokos meleg.
Elavul ez a kezdet is.
Gyomok harcolják igazuk.
Ma pacal
Nem volt ülőhely. Hátizsákba tettem
a műanyag edénybe mért adagot.
Motoron vittem a pacalt, éreztem, folyik.
Táskám duzzadt, mint egy nagy bendő,
lögybölődött benne az izzó láva.
Szétrobbant.
Mögöttem az autó szélvédője csupa szaft.
A járókelők kezében esernyők nyíltak.
Piros cseppek sokasodtak a járdán.
Felhő sehol. Ilyen színű és állagú
csapadék csakis a napból eshet.
Párolgó májusi napok
Bortúra utáni tisztulás. Telepjárás.
Ma trágyázzák a négyes istállót.
Fülledt délelőtt, délután zuhé.
Ez megy napok óta.
Hány mili esett? Itt nálunk a telepen hét,
a földeken talán több is, nem lehet kimenni.
Legjobb esetben holnap,
de ha fújni kezd a szél, talán már délután.
Párolgó májusi napok.
Ez a kedvenc hónapom.
Éjjel még lehűl a levegő.
De nem merek nyitott ablaknál aludni,
mert közvetlen az utcára nyílik.
Gyakran álmodom betörőkkel,
mostanában elég rosszul alszom.
Fáj a torkom éjjelente, arra ébredek.
Télen nem fájt ennyire.
A kimerültség. A torkomba költözött.
A hajnal bezzeg nem késik.
Tíz fok odakint,
ködben reszketnek a fák.
A csoszogó kedd a fejemre ül,
s álmos szemeim elé ereszti dohos hálóingét.
Megfojt. Nem látom tőle az ünnepet.
Megjelent a 2010/6-os Bárkában.
