Papírhajó - Primér/Primőr

 

SzigetiKovacsViktor1.jpg
 

 

Szigeti Kovács Viktor

 

A macskák utóélete

 

I.

 

A különös események sora azzal kezdődött, hogy a regényem egyik olvasója, egy internetes portálon, azt a hízelgő megjegyzést tette, hogy „A könyv nemcsak macskáknak, de embereknek is tanulságos olvasmány.” Hangosan felnevettem, mert elképzeltem, ahogy macskák olvassák az Először volt az Erdőt, ami hozzáteszem, macskákról is szól. Ez azért tényleg valami lenne, igazi irodalomtörténeti esemény. Elmondhatnám, hogy én vagyok minden idők legnagyobb hatású írója, hiszen nemcsak emberek olvassák és szeretik a műveimet, de a macskák is.

     Aztán pár héttel később, éppen a reggeli kávémat hörpintgettem, amikor megakadt a szemem az asztalon heverő bulvárlap szalagcímén: „Könyvtárba iratkozott volna a macska.” A cikkből kiderült, hogy a Békés Megyei Könyvtár szabadkígyósi fiókjába akart beiratkozni egy felettébb udvarias kandúr. Az szürke színű állat meglehetősen nagytermetű volt, de ami a leginkább szembeötlő volt rajta, az az orrán fityegő, kissé kopottas olvasószemüveg. A hipnotizáló pocok már smafu, gondoltam cinikusan és félre akartam dobni az újságot, de a következő sorba még belebotlott a szemem: „A macska Kaff néven mutatkozott be a könyvtáros kisasszonynak, és éves olvasójegyet szeretett volna vásárolni. Nem felejtette el megkérdezni azt sem, hogy hat éves kandúrként, jár-e neki valamiféle kedvezmény.” Egy pillanatra megszédültem, és kivert a hideg verejték, nem akartam elhinni, ami látok: az én regényemben hívják az egyik szereplőt Kaffnak. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy biztos valamelyik újságíróvá lett barátom szórakozik velem.

     Hamarosan kiderült, sajnos nem így van. Aggódó kíváncsiságtól fűtve egy közeli könyvtárban fellapoztam a Békés Megyei Hírlapot, melyben hosszan ecsetelték a különös esetet. A cikk szerzője szerint – akit bizonyosan nem ismerek – kihívták a Tisztiorvosi Szolgálat illetékes emberét Dr. Balogh Pétert, de mire a helyszínre érkezett, a kandúr már eltűnt. A könyvtárosnő beszámolója alapján, a tisztiorvos, aki a későbbiekben nem nyilatkozott a témában, azonnal értesítette a Nemzetbiztonsági Hivatalt, de ők nem vették komolyan az esetet, ellenben finoman jelezték Baloghnak, hogy tegye le a poharat, ha továbbra is be akarja tölteni a pozícióját.

     Lehet, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt nem érdekelte a dolog, de engem már annál jobban izgatott a kérdés, így kisebb nyomozás után kiderítettem az internetes kommentelő személyét, és felkerestem a lakásán azzal a kérdéssel, hogy mit ért az alatt, hogy az Először volt az Erdő tanulságos olvasmány a macskáknak.

 

II.

 

A középkorú, felettébb csinos Deák Anasztázia szintén Szabadkígyóson lakott. Miután főzött nekem egy teát, teljes lelki nyugalommal közölte, hogy a macskák megtanultak olvasni.

   – Pontosabban nem megtanultak, mert mindig is tudtak, csak eddig ez nem derült ki róluk – közölte mosolyogva, amitől egy pillanatra ismét libabőrös lett a hátam. Azt is elmesélte, hogy ő régóta szokott hangosan olvasni Cirmosnak, az ő mindenének, és amikor a könyvemben ahhoz a részhez ért, hogy Jázmin milyen gyönyörűséges kis macska, akkor Cirmos hangosan felröhögött.

    – Direkt használom ezt a szót, nem felnevetett, hanem felröhögött – mondta Anasztázia, majd folytatta. – Különösebben nem lepődtem meg, mert ez a macska mindig is olyan volt, hogy mindjárt megszólal, hát tessék, most megtörtént. Röhögött egyet, majd azt mondta, hogy Jázmin sose volt az a vadító nőstény.

    – Mi történt ezután? – kérdeztem én is úgy, mintha ez az egész tényleg teljesen normális lenne.

    – Semmi. Fogta magát, és elment. Azóta se láttam, csak az újságban olvastam, hogy be akart iratkozni a könyvtárba. Ezért is írtam, hogy tanulságos könyv a magáé, olvasásra nevel.

    – Elnézést, de aki be akart iratkozni, az Kaff volt, az én történetem egyik szereplője.

    – Nem hiszem. Az én Cirmosom ugyanis nagyon leleményes macska, és meggyőződésem, hogy azért használta a Kaff nevet, hogy álcázza magát. Kaff egyébként itt lakik, pár házzal lejjebb, és az igazat megvallva nem igazán kedveli az én kicsikémet. Feltehetően ezért használta Cirmos az ő nevét. De az egészen biztos, hogy az újságok tévesen írtak az esetről, és valójában az én macskámról van szó, mivel a leírás alapján az én olvasószemüvegemet viselte.    

    – És nem tudja véletlenül, Kaff is tud beszélni?

    – Nos, az Ön regényének köszönhetően kiderült, mindegyik macska tud beszélni és olvasni is, csak nem nagyon szeretik nagydobra verni.

           

III.

 

Sok furcsa dologgal találkoztam már életemben, de ilyennel még soha. Annyira valószínűtlen volt az egész, hogy nem lehetett mást tenni, el kellett hinni, hogy ez itt és most történik. A ház, ahol Kaff lakott valóban a falu szélén állt, és valóban nem keltett túlzottan komfortos benyomást, ahogy én is megírtam. Becsöngettem az ajtón, arra számítva, hogy megjelenik a ház gazdája, de ehelyett egy nagydarab fekete macska nyitott ajtót. Pont úgy nézett ki, mint a regényben: mélyen ülő okos szemei voltak és kissé már idősödőnek tűnt.

    – A többiek már itt vannak, gyere! – mondta egy picit mogorván, mielőtt még köszönhettem volna.

    A ház mögött, ahogy annak lennie kellett, a régi fáskamra állt, melyet végre most élőben is megnézhettem. Valóban volt benne valami, ami baráti melegséget árasztott. A szalmán Okelot és egy másik macska feküdt.

    – Bull! – mutatkozott be kurtán az egyik kedvenc szereplőm.

    – Igen, ő Bull – vette át a szót Kaff –, akit a regényedben voltál olyan szíves megölni, de mint láthatod, kutya baja.

    – A macskának kutya baja, ez jó! – nevetett Okelot, aki nálam mintha kissé komorabb szereplő lett volna.

    – Mit mondhatnék. Nem tudtam, hogy léteztek, azt hittem, én találtalak ki benneteket – mentegetőztem. – Tegnapig a legfurcsább dolog számomra az elektromos konzervnyitó volt, most meg macskákkal beszélgetek, akik ráadásul azt állítják, hogy a regényem szereplői. Valójában egyetlen logikus magyarázat van erre az egészre, hogy becsavarodtam, megőrültem, elment a maradék eszem is.

    – Az egész csataleírás rossz, nem úgy történtek a dolgok, ahogy elmesélted – zsörtölődött Kaff, mintha meg se hallott volna, amit mondok, majd egy pillanatnyi szünet után folytatta. – Különös, hogy valakinek van fantáziája, de semmi képzelőereje nincs, nem gondolod? Inkább azt mondod, őrült vagy, mert nem tudod elképzelni, hogy nemcsak a te fantáziádban létezünk. Megjegyzem, kissé talán pökhendi dolog azt feltételezni, hogy csak te találhattál ki bennünket.

    – Ebben lehet valami… Mindenesetre örülök, hogy Bull él. Azt mondod, már vártatok?

    – Igen, délelőttre.

    – Meg se merem kérdezni, honnan tudtátok, hogy jövök.

    – Vannak bizonyos képességeink. Remélem, nem rendít meg nagyon a hír, de jóval fölöttetek foglalunk helyet a kozmikus rendben. Egy kis szerencsével, még születhetsz újjá macskaként, de mi embernek már nem, az visszalépés lenne, és ebben a játékban csak előre lehet haladni.

    – Ezt valamiért, mondjuk, sejtettem. De miért vártatok?

    – Helyreigazítást szeretnénk. Meg kell írnod, hogy Bullnak kutya baja. Számos rokona él szerteszét az országban, gondolj bele, mit érezhetnek most, mennyire aggódhatnak szegényért.

    – Rendben, azt hiszem ez megoldható – válaszoltam.

    – Ha megteszed, segítünk megírni a regényed folytatását, ami elhozza számodra a hőn áhított hírnevet – mondta mosolyogva.

 

IV.

 

Miután rábólintottam az ajánlatukra valamivel oldottabb hangulatban folytatódott a beszélgetés. Főhősömmel, Bársonnyal sajnos nem sikerült találkoznom, mivel éppen Jázmin távoli rokonainál voltak látogatóban.  Este indultam csak vissza Budapestre, hazaérve pedig az első dolgom volt, hogy megírjam a kiadónak a levelet:

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy sajnálatos hiba található az Először volt az Erdő című regényemben: a csatajelenetben általam megölt Bull valójában él és virul, egy nyest sem tudta legyőzni a rettenthetetlen harcost, ellenben ő minden ellenségén győzedelmeskedett.

Kérem egy sajtóközlemény kiadását, a botrányos félreértés tisztázása érdekében, jómagam pedig, mind a szerkesztőségtől, mind pedig a kiadótól elnézést kérek a kellemetlenségért.

Üdvözlettel:

Szigeti Kovács Viktor

 


Főoldal

2017. július 18.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szita Szilvia verseiÁrmos Lóránd verseiFecske Csaba verseiNagy Zsuka versei
Prózák
Ferdinandy György: PortréfilmOravecz Imre: ÓkontriSzakács István Péter: A lányBeck Tamás prózái
Kritikák
Háta mögött délPárkapcsolati kórképA kör teljes megismeréséhez szükséges „π”Latin világban - Géczi János: Törek
Esszék, tanulmányok
Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modellHalmai Tamás: A Gangesz rabbija
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA