Papírhajó - Primér/Primőr

 

 Veszpi_Gyula.JPG

 

Veszpi Gyula

 

A legboldogabb sárkány

 

Volt egyszer egy hétfejű sárkány, aki mindig nagyon morcos volt, mert sosem csinálhatta azt, amihez igazán kedve volt. Amikor az egyik feje éhes volt, akkor a másik feje szomjas, ha egyik feje álmos volt, és aludni szeretett volna, akkor egy másik fejének éppen énekelni támadt kedve, ha egyik feje éppen hallgatózott, akkor egy másik feje tutira fütyörészett valami dallamot.

Ezért folyamatosan bosszankodott magában, sosem tudtak egyetérteni a fejei, az egyik mindig okosabbnak gondolta magát a többinél. Ahogy járt-kelt az erdőben, messziről lehetett hallani az önmagával veszekedő sárkány kiabálását. „Hagyd már abba a morgolódást, aludni szeretnék! Az a gyomrom korgása, mert olyan éhes vagyok, hogy akár a követ is megenném! Ha még egyet füttyentesz, csomót kötök a nyelvedre!” – így vitatkozott egymással a sárkány hét feje.

Egy alkalommal akkora zajt csapott az erdei tisztáson, hogy észrevette őt, egy a közelben táborozó lovag. Óvatosan a közelébe settenkedett, majd a tisztás egyik sarkában elébe ugrott, és kihívta egy hősi párbajra. A sárkánynak sem kellett több, rárontott a lovagra. A lovag igen ügyesen vívott: egymás után vágta le a fejeket, csak úgy suhintott a kardjával, a lomha sárkány meg csak kapkodta a fejeit. A végén, amikor már csak egyetlenegy feje maradt a sárkánynak, hangos nevetésbe kezdett.

– Én vagyok a világ legboldogabb sárkánya! – ugrándozott örömében, és majdnem megpuszilta a lovagot, aki nagyon furcsállotta ezt az egészet.

– Mi bajod van, sárkány koma? Az előbb még te voltál a környék legvadabb szörnyetege, most meg kedvesebb, vagy mint egy szerelmes királylány! – értetlenkedett a lovag.

– Most, hogy levágtad a többi fejemet, már nem kell veszekednem senkivel, hogy mit szeretnék. Végre arra mehetek, amerre akarok, úgy fütyülök, ahogy jól esik, és alhatok, ha elálmosodom! Drága lovag, mostantól tartozom neked, ha szükséged lenne rám, csak fütyülj egy nagyot, és én ott leszek!

Hát így kötött egymással életre szóló barátságot a sárkány és a lovag.

 

 

A szerencsés focilabda

 

Volt egyszer egy focilabda, aki nagyon szeretett győzni, ezért mindig nagyon mérges volt, ha mellérúgták a kapunak. Ilyenkor hangosan kiabált a focistákkal, hogy „falábú banda”! A kapusokkal is mindig haragban volt, ha útját állták, márpedig a kapusok dolga, hogy elkapják a labdát. Ha bejutott a kapuba, hangosan kacagott, és nagyképűen hátradőlt a hálóban.

Sokszor a játékosoknak is odaszólt, hogy „Most lesz jó, most rúgj nagyot!”. A játékosok nem szerették, hogy ilyen fontoskodó. Történt egyszer, hogy az egyik csatár nem bírta hallgatni, hogy folyton beleszól a játékba, és egy hatalmasat rúgott belé, akkorát hogy messze kirepült a pályáról. Egészen a focipálya mögötti rétig gurult, ahol igen sok kutyust sétáltattak, és pont beletalált hemperegni egy kutyakakiba! „Pfuj de undorító!”– gondolta magában a labda, de ez a játékosoknak sem tetszett, ezért senki sem futott érte, hogy újra játszani vigye.

A focilabda nagyon elszomorodott, hogy a kis baleset miatt hozzá sem akartak nyúlni, hiába kiabált, kérlelt bárkit, messzire elkerülték, egész éjjel kint aludt a réten… Másnap a pályagondnok bácsi vette észre, ahogy a fűben lapult bűzölögve „Gyere csak, kapsz tőlem valamit!” – kacsintott rá. Azzal elővett egy spriccelős slagot (locsolót), és agyonmosdatta a tiltakozó labdát.

Miután újra tiszta lett és friss, odaadta a labdát a gyerekcsapatnak, akik nagyon megörültek neki. Ujjongva dekáztak vele, és egymásnak kiabálták, milyen szuper, hogy most már nekik is van igazi felnőtt focilabdájuk. Imádtak vele cselezni, játszani, kapura rúgni. A labdának fülig ért a szája örömében, hogy mennyit foglalkoznak vele, a gyerekeket mindig biztatta, hogy ügyesek legyenek, és hangosan megköszönte, ha gólt rúgtak vele.

Edzés után a legügyesebb kisfiú mindig hazavihette magával a focilabdát, és olyankor bent alhatott a gyerekek szobájában a többi kedvenc játék között. Nagyon jól érezte magát a kis focisták barátjaként, és már kicsit sem vágyott vissza a nagypályára, úgy gondolta, hogy az a kis „baleset” igazán jó irányba fordította az életét.

 

 

Az elválaszthatatlan kacsatesók

 

Egy hatalmas erdő szélén egy tóban élt egy kacsacsalád: kacsaapu, kacsaanyu és két kis pelyhes kiskacsa. Nap mint nap vidáman fürdőztek a tóban, és folyton kergetőztek.

Egy derűs napon vidám gyereksereg érkezett a tóhoz. Azért jöttek, hogy madáretetőt barkácsoljanak a tóparton, majd azokat megtöltve eleséggel, feltegyék az erdő fáira. A kacsacsalád a nagy hangzavartól elbújt a nádasban. Dolgoztak a szorgos kis kezek, és szebbnél szebb etetők készültek, majd miután mindenki kész volt, összepakoltak, és elindultak hazafelé.

Igen ám, de néhány kiskölyök figyelmetlenül otthagyott a tóparton egy ragasztós tubust, amelyikbe véletlenül belehuppant az egyik arra totyogó kiskacsa, és csupa ragacsos lett. Ijedtében akkorát ugrott, hogy nekiment a tesójának, és jól összeragadt a fenekük!

Na, innentől kezdve évekig elválaszthatatlanok voltak, csak sajnos sokat civakodtak, mert sosem tudtak megegyezni, merre menjenek. Telt-múlt az idő, a kiskacsák megnőttek, de a fenekük ugyanúgy össze volt ragadva.

Egyszer aztán egy ifjú jedi érkezett az erdőben lakó öreg mesterhez tanulni. Amint végzett a mester a kiképzéssel, a tóhoz vitte az ifjú tanoncot, és azt kérte tőle vizsgaként, hogy fénykardjával egy suhintással válassza szét az elválaszthatatlan kacsatesókat, de úgy, hogy nekik ne essen bántódásuk. Mielőtt a kacsák észbe kaptak volna, az ifjú jedi egy gyors mozdulattal „Husss!” szétválasztotta őket.

A kacsák nagyon boldogok voltak, repültek, úsztak, totyogtak minden irányba, mert végre mehettek, amerre akartak! Már csak egy dolog kötötte őket össze örökre: a testvéri szeretet. Na meg az, hogy imádtak fogócskázni a tóban!


 Főoldal

2017. január 11.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elhunyt Kántor LajosArany 200 - pályázatNemsokára FISZ-táborMa kezdődik a Gyulai Várszínház 54. évada
Versek
Tóbiás Krisztián verseCsontos Márta verseiPataki Tamás verseiAntal Balázs versei
Prózák
Andrássy József: NagyszombatElmaradtGaraczi László: HasításTérey János: Árkádiában ősszel
Kritikák
Latin világban - Géczi János: TörekValóságok között - Bogdán László könyvérőlAz emlékezés szerkezeteAlkalmi inga
Esszék, tanulmányok
Halmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA