Papírhajó - Primér/Primőr

 P__l_Marianna.jpg

 

Pál Marianna

Pamacska négy élete

(részlet)

 

Mi lesz vele, töprengtünk. Lehet, hogy már nem is él. Ki sem mertünk menni, hogy megnézzük.

És tényleg, amikor kimerészkedtünk, láttuk, hogy lóg a farka, lóg a lába, folyik le a fáról. Néhány kis ág közé volt betámasztva a feje, és csak feküdt meredten, semmi életjelet nem mutatott. Kiabáltunk neki. Meg se moccant. Csak a farkát lengette a szél.

– Cíííc! – kiabáltunk keservesen.

Akkor úgy tűnt, mintha kicsit megemelte volna a fejét, de lehet, hogy csak képzeltük. Megint kiabáltunk neki, és erre már tényleg megmozdult! Mekkora boldogság volt az a kis mozdulat!

Közben apa hazaért az Obiból, és nekilátott, hogy összekötözi a dióverő póznákat, a tetejébe pedig egy ágasfát rögzített. Így hívják a faluban azokat a rudakat, aminek a vége kettéágazik, ezért jól fel lehet támasztani velük a lehajló ágakat, amikor roskadoznak a gyümölcstől. Szóval apa ennek az ágasfának a végére akasztotta a vödröt, és ügyesen odakötözte. A vödörbe még egy adag macskakonzervet is tettünk, a tervek szerint ennek a szagára bele kellett, hogy ugorjon a vödörbe.

Amikor kész lett a macskamentő szerkezet, apa próbálta megemelni és feljuttatni a magasba. A kötözés jól sikerült, tartott erősen, csakhogy a három dióverő pózna egymáshoz rögzítve nem volt elég merev alkotmány (anya kifejezése: micsoda alkotmány!), szóval nem volt elég merev alkotmány ahhoz, hogy jól be lehessen célozni vele a macskát. Ebből én azt láttam, hogy apa hiába tud annyit a fizikáról, azért az egész más, amikor a gyakorlatban kell valamit megoldani, mint amikor beszélünk róla a fizikadoga előtt.

Elmondom, mi lett. Emelés közben ez az egész alkotmány megroggyant és lehajlott, meg sem tudta közelíteni a magasban dekkoló macskát, a vödörben található ragacsos macskaeledel pedig a kísérletet végzők nyakába és fejére potyogott.

A kudarc kissé letört bennünket, de már benne voltunk a sűrűjében, a cicánk pedig még mindig fönt az ágak közt. Nem lehetett megfutamodni. Új terv kell ide, töprengtünk. És akkor apa ismét elővette a fáramászás ötletét, hogy majd akkor tényleg ő fog, és már a bringás sisak is a fején volt mint védőfelszerelés, abban járt-kelt és tanakodott, hogy akkor miként is.

Anya újra a diófa alatt állt, mint egy nagyragadozó, ugrásra készen, aki érzi, hogy megint éleződik a helyzet, és bármelyik pillanatban szükség lehet a veszély elhárítására. Viola ismét jelentkezett, hogy nem, apa nem, hanem majd ő. Na, ezt biztos nem engedem egyikőtöknek sem, úgyhogy ezt az egészet most végleg el lehet felejteni, tanácsolta az ismert, szelíden ellentmondást nem tűrő hangján anya. Azon a hosszú, sima törzsű ágon nem tud felmászni senki. De én igen, jelentette ki Viola. Én nagyon jól tudok mászni. Kötélre is, tette hozzá döntő érvként. Nem érdekel, oda nem mégy fel, hangoskodott megint anya. És még meg is toldotta: idén nyáron kivételesen nem megyünk a balesetire. És ezzel a mondatával anyának sikerült bemutatnia, hogyan lehetséges több kellemetlen nyári élményt egyetlen pillanat alatt felidézni.

De anya azt is látta, hogy nem elég ellenszegülni, ide új javaslat kell, ami kiüti ezt a szerinte eszement ötletet. Akkor bedobta ezt a szót, hogy alpinista. Az kell ide, egy alpinista! Tessék, ilyen szavakat tud anya, meg ilyeneket talál ki. Nézzetek a neten egy alpinistát! Egerben biztosan van, az majd lehozza a macskát. Erre apának is beugrott, hogy alpinista favágó! Ilyenről már olvasott, és már kezdte is tekergetni a kijelzőt a telóján, hogy hol találna egy alpinista favágót.

Az én lelki szemeim előtt ekkor megjelent egy szikla méretű hegymászó, amint drótkötelek lógnak róla mindenhonnan, és a láncfűrészét berregteti, hogy na, mit kell itt kivágni?! És már megy is neki a szomszéd diófájának, aki mellesleg a körzeti megbízott. Kicsit behúztam a nyakam, mert innentől nem lehetett tudni, hova fajulnak a dolgok. Anya is valami ilyesmire gondolhatott, mert azt mondta, legalább már nem csak birtokháborítás, hanem károkozás is lesz a rovásunkon.

Apa ezzel mit se törődve telefonálgatott össze-vissza, nem is lehetett követni, csak azt láttuk, hogy rohangált végig-hosszig az udvaron, miközben ide-oda küldözgették, egyik helyről a másikra, hogy én ugyan nem érek rá, de majd a haverom, ő lehet, hogy megoldja, hívja csak, meg hogy a speciális mentőket kéne megpróbálni, ők biztos segítenek.

A speciális mentők azt mondták, mennek ugyan fel a Bükkbe Felsőtárkányon keresztül, ahol egy rendezvényt fognak biztosítani, de nem lesz náluk létra, így sajnos nem tudnak segíteni. Viszont apa talált végre egy alpinistát Egerben, aki nem ért rá. De a létráját kölcsönadja, és hozzá még az autóját is! Merthogy azon van tetőcsomagtartó, és ő csak este hét után érne rá. De apa rögtön tudta, hogy egyedül is megoldja, mondta is, létráról már simán felmegy a fa tetejébe is. Akár.

Fél óra múlva befordult a kis fehér furgonnal a diófához. A háromemeletes létrát beügyeskedte a fa alá, fektetve. Hát az akkora létra volt, hogy elképzelni is nehéz volt, hogy lesz az felállítva. Épp akkor tévedt arra az egyik szomszéd, és anya megkérte, hogy segítsen már apának kinyitni, és a fához támasztani. De nem, ez így se ment, azt egyikük se tudta, hogy kell egy ilyen bazi nagy létrát kinyitni. Ráadásul létra ide vagy oda, időközben semmivel sem lett kisebb a fa, úgyhogy anya kijelentette, létrára sem engedi felmászni egyik családtagját sem. A szomszéd is közölte, ő bizony fel nem megy, szédül a magasban, és szerinte ne kísérletezzünk mi sem.

Nincs mit tenni, meg kell várni az alpinistát, foglalta össze anya a tudnivalókat. Hét után tud jönni, hívd fel most mindjárt, mondd meg neki, hogy várjuk, utasította apát, mintha ő lenne az osztályfőnöke. De apa megmakacsolta magát, mert már délelőtt be akarta vinni az állatkórházba a macskát, a védőoltást kellett megismételni. Most meg úgy is nézett ki, mintha még halálos beteg is lenne. Olyan bágyadtnak tűnt. Még az is lehet, hogy azért nem tud lejönni a fáról. Így tépelődtünk a fa alatt. Az is lehet, hogy mérget evett, mondta ki apa a legrejtettebb gondolatunkat, amiről eszünkbe jutott Tappancs meg a gubbasztása. Akkor pedig gyorsan kell a segítség, az állatkórház pedig csak hatig van nyitva, ügyelet sehol.

De hiába, anya hajthatatlan volt. Nem ismerek senkit a faluban, akit felküldenék erre a fára, jelentette ki. Így hát apa hiába ólálkodott továbbra is a létra körül, anya nem engedte felmenni.

Utolsó mentőötletként felhívta a bringaszervizest, ő sok mindenkit ismer, hátha tud valakit, aki alkalmas lehet macskamentőnek. Nem, ő sem ismer senki ilyet. De ajánlotta a katasztrófavédelmet. Hm. Azta! Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe! Csakhogy péntek délután volt, majdnem öt óra, nézte a neten, mára már bezártak, katasztrófa nincs, és ne is legyen hétfő reggelig.

Hívd az alpinistát, terelgette anya apát a helyes irányba. Akkor hát jó lenne, ha hét után ki tudna jönni mégiscsak, mondta apa a telefonba, mert gondja van a létraállítással és a rögzítésével. Csakhogy apa véletlenül rossz számot tárcsázott, a speciális mentőket hívta. De itt is rögtön látszott, hogy nincsenek véletlenek, jó is, hogy őket hívta, mert máris mondták, hogy no, ha van létra, akkor megoldjuk! Épp indulnak fel a Bükkbe, és mindjárt itt lesznek. Volt nagy öröm, megkönnyebbülés, hogy jön a segítség!

Csak hát mi lehet a cicával? Van-e még benne egy kicsi élet? Megéri-e a reggelt? És megint eszünkbe jutott Tappancs…

A speciális mentők egyből kitolták a létrának mind a három emeletét, látszott rajtuk, hogy nem először teszik, bedugták az ágak közé, és nekitámasztották a fának. Azt is tudták, hogy kell rögzíteni. A fiatalabbik beöltözködött: gerincvédő mellény, sisak, kesztyű.

Viola, vedd fel, szólt oda anya, hogy média is legyen már jelen, és Viola bekapcsolta a videót a telóján. Bámultunk felfelé a fa tetejébe, hogy most mi lesz. Most aztán meg lesz mentve a cicus. Csak ne legyen baj.

Az idősebb mentős lent fogta a létrát, a fiatalabb mászott felfelé, fürge léptekkel haladt, és hamar felért a tetejébe, már csak egy lépcsőfok maradt, a legfelső. Így is messze volt a cica, nem érte el. Lépjél fel még egyet, kiabálta neki lentről a másik. De már oda csak nem lépett fel, pedig nagyon ki kellett nyúlnia a macska után. Nyújtózkodott kifelé az ág mentén, és erősen kapaszkodott a másik kezével. Feszülten figyeltük. Csak nehogy meginogjon mégis valahogy a létra! Amikor megközelítette a kezével a cicát, megsimogatta, biztosan azért, hogy hagyja magát megmenteni. Csakhogy Pamacs ezt nem úgy értelmezte, ahogy kellett, mint megmentés, hanem inkább úgy, hogy a biztos helyét veszik el tőle, az utolsó menedékét, mintha a hajótörött alól húznák ki a deszkát, ezért mind az összes karmát kieresztette, és kapaszkodott az ágba, ahogy csak bírt, mint egy túlméretezett kullancs, ragadt vissza a fára! Csak meg ne billenjen harc közben a mentős ott a létrán! Veszélyes jószág egy ilyen fekete macska, sziszegte anya a foga közt, kivételesen nem harsogott, biztos nem akarta ijesztgetni azt a fiút a fa tetejében. És láthattuk, hogy tényleg az, veszélyes. Alig bírta letépni a fáról a mentős, de végül csak sikerült, és szerencsére kesztyűs kézzel bánt vele. Amikor már biztos kézzel fogta, elindult vele lefelé, de egyszer csak megállt, felénk fordult, és belemosolygott a videóba a cicával, adjunk a hírnévnek is egy kicsit, mondta. Ilyen rutinosan kezelte a médiát a mi hősünk!

A speciális mentők nem kértek és nem is fogadtak el pénzt. Adtak viszont névjegyet, hogy máskor is hívjuk őket nyugodtan. Jaj, nekünk, gondoltuk. Szóval ilyen jó fejek a speciális mentők! És elporzottak felfelé, a Bükk irányába.

Mekkora hajcihő egy macskáért! Anya kiáltott fel így a végén, és ennek az egész hajcihőnek a végén még az is eszébe jutott, hogy a macska fel van mászva a fára, hogy ez volt most, és hogy ez volt az egyik példamondata a gimiben, amikor még tanított, hogy ez egy hibás nyelvi szerkezet, mert ebben nem állapotot fejez ki a határozói igenév, hanem cselekvést. Pedig ez nagyon is állapot volt, egész napra szóló betegség. Este hét óra volt, mire jobban lettünk.

Ez pedig a diófás kaland vége: én vittem be a házba a megmenekültet. Ahogy beértünk, kiugrott a kezemből, szerencsére talpra esett, de ez egy macskától el is várható, futott végig a folyosón, és rögtön megtalálta az edényét, és nekiesett a reggeli maradékának. Úgy látszott, kutya baja sincs.

Jó, hogy nem lett baj, mondtuk megkönnyebbülve, meg hogy Pamacs is örülhet, hogy meg lett mentve, de sejtettük, nem is tudja, mennyire. Meg még az összes többi fekete macska is örülhet, toldotta meg apa, mert adott volna egyet a jó hírnevüknek, ha balul sül el a mentés.


 

Főoldal

2019. augusztus 05.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Mogyorósi László verseiSzálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radar
Prózák
Egressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigóSántha Attila: Agyafúrt detektív nyomoz
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA