Olvasónapló

Bp_nagy.jpg

 

Ragályi-Szabó Dávid

Városépítés huszonhárom egyszerű lépésben

Budapest Nagyregény     

 

2017 hét éve volt már, ha innen nézzük, 2024-ből. Akkor költöztem fel Budapestre, így mondjuk, hogy fel, mert valahogy Budapesthez képest minden lent van, legalábbis mi így használtuk mindig, nekem így volt természetes, akár Dél-Borsodból, akár a Viharsarokból, akár Szegedről néztük. Szóval hét éve költöztem fel az akkor száznegyvennégy éves fővárosba, egész pontosan a kilencedik kerületbe, az egykor szebb napokat megélt Ráday utcába, bár a szebb napjait nem ismertem, csak mondták, meg árulkodtak az üresen álló üzlethelyiségek és a pókhálós kirakatok. Nem merném kijelenteni, hogy ismerem a várost, nem tévedek el, mondjuk, vagy határozott fogalmaim vannak irányokról, hogy mi merre, jó pár villamos útvonalát ismerem, már ha ez számít, szóval azért érezhetően van viszonyom a városhoz, talán még azt is meg merem kockáztatni, hogy szeretem, de minimum jó itt lakni. De ha meg kellene határoznom, hogy milyen Budapest, vagy még inkább, hogy mi Budapest, hát akkor vagy bitang nagy közhelyeket, vagy száraz adatokat tudok mondani. Ezért örültem, amikor először olvastam a Budapest Nagyregény-projektről, majd pedig amikor a kezembe akadt a könyv. De nem lettem okosabb.

Ami a projektet illeti, egy mű keletkezési körülményeinek nyilván kevéssé lenne szabad meghatároznia a befogadást, hiszen attól nem lesz jó valami, hogy jó szándékkal vagy érdekes történet útján keletkezett, de ebben az esetben nem mehetünk el amellett, hogy mi vezetett a Budapest Nagyregény megszületéséhez. A Budapest 150, azaz a város egyesítése százötvenedik évfordulójának szentelt projekt részeként jött létre a kötet, amelyben a huszonhárom kerületet huszonhárom író dolgozta fel egy voltaképpen közös alkotási folyamat keretein belül. Eddig a PR, de ami valóban fontos, hogy egy elég jó nevekkel fémjelzett antológia lett az eredmény, amelyben a történetek egyszerre kapcsolódnak, hiszen földrajzilag determinált az az 525 km2 , ami Budapestet jelenti, ráadásul vannak visszatérő karakterek (az Amerikából hazatérő építész, az egykori ejtőernyősből lett testnevelőedző), fel-felbukkanó történetszálak (pl. az Óbuda múltja, jelene, jövője könyv), amelyek át- és átszövik a város és a regény szövetét, de ugyanakkor időben, stílusban, hangulatban nyilvánvalóan mindegyik különbözik, akárcsak Budapest kerületei. A közösségi alkotásnak része volt, hogy a lakosság által gyűjtött történeteket, legendáriumokat beépítették a „regény” szövegtörzsébe, ezzel egyfajta széles tudásbázist, azonos és koherens világot létrehozva, amelyben a fent említett karakterek vissza tudtak térni, és a történetek összefonódhattak. Ugyanakkor, és ez szintén nagyon fontos, többnyire nem görcsösen tették mindezt, a visszatérő elemek, mint mikor egy ismerőssel találkozunk Budapest utcáin, kedvesen köszönnek vissza, jelezve, hogy ez a város mégiscsak valahol egy nagy egység.

Az elbeszélések irodalmi alkotások, nem helytörténeti vagy városszociológiai munkák, bár kétségkívül ilyen irányú kutatások is folytak a háttérben, éppen ezért az emberi történetek vannak fókuszban, hiszen „egy várost nem a téglák, hanem a polgárok történetei építenek fel” (Fehér Renátó: Hatodik, Kaleidoszkóp). Nagyon emberi, mondhatnánk, hétköznapi szereplők kerülnek középpontba, a bennem élő történelmi Budapest-képtől eltérően, amelyben Kosztolányi Dezsők, Rejtő Jenők és Karinthy Frigyesek figyelnek minden sarki kávéházból, itt munkások, pedagógusok, karbantartók, pincérek, punkok, szépreményű és reménytelen fiatalok elevenednek meg. És ezeken a hétköznapi embereken keresztül folyatja át rajtunk a könyv az olyan történelmi tragédiákat, mint a holokauszt, az első és a második világháború, az 56-os forradalom vagy a trianoni béke, ezzel is érzékeltetve, hogy a történelem lapjain szereplő események közben mégiscsak volt egy város, annak pedig lakói, akiknek ez a valóságuk volt. „Itt pusztulunk mindannyian, a kibeszéletlen, örökké gyilkoló történeteink kellős közepén” (Karafiáth Orsolya: Tizenötödik, Éltető elem).

Közelinek éreztem minden történetet, átélhetőnek, többé-kevésbé valóságosnak is, ez alól Cserna-Szabó András I. kerületi családregény-roadtripje volt kivétel, de ez sem zavaróan. Ugyanakkor néhány elbeszélés leugrott a díszletnek használt kerületről, és a helyszín, szervessége helyett, inkább csak papírmasé háttere volt az elmesélt történetnek, így az ugyanúgy játszódhatott volna a gyulai törökzugi lakótelepen vagy az újszegedi Vedres utcában.

Nem egyszerű egy ennyire szerteágazó könyvről átfogó véleményt formálni. Rengeteg történet, megannyi emberi sors és az ezeket megszólaltató huszonhárom hang egyértelműen kivételes projektté teszi a Budapest Nagyregényt. A stílus- és írókavalkád miatt viszont nehéz egy nagy műként, értsd: regényként kezelni a könyvet, viszont talán nem is kell, minthogy a huszonhárom kerületet sem lehet egyben értelmezni, legfeljebb csak a közigazgatás bikkfanyelvén, és akkor máris ott vagyunk, ahol Cseh Tamás és Másik János, miszerint „Itt van a város, vagyunk lakói, / maradunk itt, neve is van: Budapest.”

 

Péczely Dóra, Szeder Kata, Tasnádi István, Valuska László (szerk.): Budapest Nagyregény, Budapest Brand Zrt, Budapest, 2023., 496 oldal, 4990 Ft


 

Főoldal

2024. február 20.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png