Hulej Emese
Egerek és emberek
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi egységének otthont adó Wenckheim-palotában ismertették a HUBBY szakmai zsűrijének döntését, s osztották ki hét kategóriában az Év Gyerekkönyve Díjakat. Az illusztráció kategória díjazottja: Máray Mariann: Így megy ez című csendes könyvéért (Csimota Kiadó, szerk. Csányi Dóra).
Hulej Emese beszélgetett a díjazott illusztrátorral.
‒ Ez a könyv egy egércsalád életének bemutatásával halálról, születésről, az élet körforgásáról szól. Készített már könyvet a magányról és az autizmusról is. A nehezebb témákat könnyebb csendes könyvben feldolgozni?
‒ Nem ütős témából lesz könyv, hanem abból, ami éppen foglalkoztat. Az első könyv, amit készítettem, és csak most fog megjelenni, a barátságról szól. Egy nappali és egy éjszakai állat, egy zebra és egy makiféle barátságáról, akik felváltva cipelik, védik, segítik egymást. Amíg az egyik alszik, a másik viszi a hátán, húzza át a vízen, görgeti narancsokon, majd fordítva. A gyerekemnek akartam egy könyvet a témáról, mert nem akart aludni. A csendes könyveknél mindig van egy könnyen elmesélhető történet, amit bárki, a legkisebbek is megértenek, de ha jól van megcsinálva, van fölötte egy magasabb szint, amiről mélyebben lehet beszélgetni, gondolkodni. A sok magányos ember is régóta foglalkoztat. Nem mindenki él olyan társasházban, mint mi, akik figyelünk egymásra. Sokan visszahúzódnak, nem tudnak a mellettük élőkről semmit. Ennyi volt a gondolat, ebből alakult ki a történet.
‒ És az autizmus?
‒ A legkisebb gyerekünk autista, ami minden értelemben megváltoztatta az életünket. A feldolgozás vége vagy inkább része lett az Elérhetetlen című könyv. Azt szerettem volna, hogy akik ugyanebben a cipőben járnak, kapjanak támaszt, de kiderült, hogy azokhoz is tud szólni, akik nem ebben élnek.
‒ Az Így megy ez képein születés és halál is látható. Egér mama vajúdik, szül, szoptat, a másik oldalon eltemetik az öreg egeret, és teste a földdé lesz.
‒ Nem azt akartam ábrázolni, amit elképzelünk, hogy mi történik utána, hanem azt, ami valóban történik. Ez egy másféle megnyugtatás, de szerintem ugyanolyan szép. Félelmetes, nehéz, ijesztő, de szép. Ezt próbáltam ábrázolni azokkal a képekkel, amikor az egér testét befogadja és feldolgozza a föld.
‒ Egy ilyen könyv mást kíván a szülőtől, felnőttől, mint a klasszikus felolvasás.
‒ Ezeket nem felolvasni kell, hanem kérdéseket találni hozzá, beszélgetni róla. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor múzeumban képeket nézegetünk. Mindenkinek más gondolata, érzése van róla. Azt nem tudom, hányan veszik a csendes könyveket, de azt igen, hogy egyre több készül belőlük, és a pályázatok is megszaporodtak. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség szövegre, szó sincs róla. Én is sok mesét olvasok a gyerekeimnek, sőt, azokat a könyveket is nagyon szeretem, amikhez egyáltalán nincs kép.
‒ Muszáj kiemelnem, amit a laudációban is hangsúlyoztak a díjátadón. A képek humorát. Ami a témát tekintve nem olyan magától értetődő.
‒ Már a könyv címe is hordozza a humort, hiszen Vonnegut Az ötös számú vágóhídját idézi. Az egyik rajzon a vajúdó egérmama a kukacot ragadja meg, azt szorongatja, a föld alatti járatokban pedig apró csontokból mászókát építenek a giliszták. Az én eszköztáramnak alapdarabja a humor, szerintem ugyanúgy hozzá tartozik a komoly dolgokhoz, ahogyan az élet a halálhoz.
