Megkérdeztük

 

IMG_9398__1_.JPG 

 

Megkérdeztük Birtalan Andreát

 

Debütáló köteted idén jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában. A Mifelénk nincsenek padok cím személyes vonatkozású, s egy közhasználati tárgyat nevez meg – pontosabban annak vagy azok hiányát. Milyen hiány mentén szerveződött a kötetanyag? Miért épp a pad motívuma került borítóra (amivel a címadó versre is nagyobb figyelem vetül)?

A pad már gyerekkoromban is fontos része volt az életemnek – bár akkor ezt még nem tudtam. A hely, ahol felnőttem, gyakorlatilag egy hosszú egyenes utca, és ezen az utcán, ha végigmentél, szinte minden ötödik ház előtt volt egy pad, ahová ki lehetett ülni iskola után egy kis nasival, és dumálgatni a többiekkel, váltani két szót az arra járókkal. Nyilván mindig megvolt a „keménymag”, de mindeközben sokszor olyan gyerekekkel is összeültünk, akikkel egyébként keveset játszottunk. Az ikonikus padunk – vagy, ahogy akkor neveztük, a pletykapad – Mária néniéknél volt, sajnos már lebontották, de be volt építve a kerítésbe, és tető is volt fölötte, ergo: ha esett, ha fújt, mi mindig ott voltunk. Nos, akkor jöttem rá ennek a tárgynak úgy általánosságban a fontosságára, amikor már hiányként tételeződött fel. Amikor olyan helyre költöztem, ahol az emberek, amint hazaérnek, kulcsra zárják a kaput, és a szomszédod nevét még mindig nem tudod, pedig már évek óta mellette élsz. Számomra a közösségi lét és a mókuskerékből való kiszállás egyértelműen ehhez a tárgyhoz kapcsolódik. Kicsit utalva a versre, a szerpentineket felváltották a pályák, nincs ide-oda kanyargás, mindent céltudatosan, a lehető leggyorsabban, 160-nal repesztve oldunk meg, pad pedig nincs, mert mintha nem is lenne igény rá manapság.

 

mifelenk.jpgA borítón egy A lirikus epilógját is felidéző töretlen, „vak” dió is látható, a kötetben pedig további számos irodalmi utalást és allúziót találunk, Dosztojevszkijtől Szabó Lőrincig. De mintha az igazi hős József Attila és lírája volna: nagyon erős a „De szeretnék gazdag lenni” szerzőjének a jelenléte. (Egyik versed címe: De szeretnék.) Hogyan és miért vezet ennyiféle út József Attilától első kötetedig?

Egészen érettségiig nem igazán tudtam ráhangolódni József Attila verseire. Amikor viszont készültem a vizsgára, egyszer csak átfordult bennem valami, és onnan már nem volt megállás. Az a költészet, az a világlátás, az a technika, amivel és ahogyan dolgozik, páratlan. Valahogy nála automatikusan működik az a fajta virtuozitás, amikor azt érzed, hogy itt minden fogaskerék a helyén van. Mondtam is egyszer a mentoromnak, Zalán Tibornak, hogy olyan jó akarok lenni, mint József Attila, mire ő viccesen, ne olyan akarj lenni, hanem jobb. Persze, ismerem a korlátaimat, de ha valaki azt kérdezné, hogy mi a különbség a ChatGPT által gyártott és a költő által írt vers között, mindenképp JA-hoz irányítanám, hiszen nála egyértelműen látszik, hogy milyen az, amikor ténylegesen benne van egy szövegben a lélek, vagyis az a plusz, amit csak ember tud belerakni. A zenében számomra ilyen Freddie Mercury.

 

Sokféle hangon, néhol igen bátran szólal meg a műfaji szempontból sem homogén Mifelénk nincsenek padok, amelyben különös formai megoldásokban sincs hiány: mi indokolja például az olyan ál-ikerdarabok szerepeltetését, mint a Raszkolnyikov halála és a Raszkolnyikov? Az előbbi háromsoros első strófája így indul: „A hó alatt még büszkék a fenyők”; a másik négysoros kezdő versszaka pedig így: „A hó alatt ma büszke a zöld fenyő”. De lehetne még sorolni példát hasonló verspárbajra. Érdekelne az is, hová vezet vagy mit zár le a kötet utolsó, szinte ciklusfüggetlen, kurzívval szedett darabja?

A nyelvi (ön)kifejezésmódok mindig is érdekeltek, főképp akkor, amikor elkezdtem slammelni. Egy dolgot mondhatsz így is, úgy is, mondhatod szabadversként, de mondhatod kötött formában. Ezek a párversek tulajdonképpen egy játék keretében keletkeztek, Zalán Tibor javasolta ezt, és itt az volt a lényeg, hogy megírtam szabadversként, és átfogalmaztam kötöttbe, vagy éppen fordítva, és közben meg tudtam/tudtuk figyelni, hogy egy vers hogyan tisztul le, adott esetben mivel és hogyan lehet még kiegészíteni. Az utolsó vers egyfajta elengedés, lezárás, egyfajta masni a dobozon.

 

Van-e most, első könyved elengedése után „mondhatatlan űr” benned, vagy már gyűlnek az újabb darabok? Ha igen, milyen hangokat próbálgatsz, látható, merre mozdulsz el?

A következő kötetbe már akkor elkészült néhány darab, amikor ezt még egy Word doksiban rendezgettem. Nehéz volt nem belerakni ebbe, de már más szövegek voltak, másabb problémákat másabb hangon próbálgattak megszólaltatni. Ugyan nem írok túl gyakran, kell hozzá a csillagok állása, éppen ezért, ha űr nem is – az előre tekintés miatt –, de mindenképpen valami furcsa érzés volt bennem. Most a klasszikusabb, letisztultabb formát próbálgatom, legfőképp az önazonosság kérdése forog fenn, de a közösség hiánya még mindig a témák között van.

 

(Kérdezett: Kiss László)


Főoldal

2024. április 02.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png