Megkérdeztük

 

 P__terfy_m__ret.jpg

 

Megkérdeztük Péterfy Gergelyt

 

„A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei” – olvashatjuk A golyó, amely megölte Puskint című regény ajánlójában. A könyv számomra a nyár legkiemelkedőbb olvasmányélménye volt, még napokkal elolvasása után is gondolkodtat. Milyenek a visszajelzések?

Az olvasói visszajelzések nagyon, pontosabban zavarba ejtően pozitívak, rengetegen küldenek nyaralási fotót a könyvről, rengeteg a kép róla az Instán, sokan hívnak fel és keresnek fel levélben, hogy gratuláljanak.

 

Engem például elvarázsolt a könyvnek az ókori vonulata, Péter, a tradíció tudósa, őre által szinte érezni a múlt folyamatos jelenlétét, de a szereplők nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. A szerző egyfajta veszteség-katalógusnak is nevezi könyvét. Miért érdekelte ez a szempont?

Az epika része születése óta a katalógus és az „Ubi sunt…”, a veszteségek lajstromozása, a tragédiáé a feloldhatatlan értékkonfliktusok, az értékeket képviselő hős bukása, meg ilyesmik, ezek régi kezdetektől velünk élő mesék, amelyeket minden regény a maga módján újramond. A dolgok elveszése és más dolgok meg- vagy előkerülése, ez az állandó hullámzás kíséri az európai irodalmat, és engem az érdekelt, hogy ebből az irodalmi tradícióból nézve hogyan is fest a jelen, amelyben élek. Elmondtam a veszteségeket és a nyereségeket, mondjuk úgy, osztottam-szoroztam. A levezetés – akárcsak egy matekpéldáé – maga a regény.

 

A cím alapján azt hihetnénk, hogy Puskinról lesz szó (ha már Kazinczyról volt az előző könyvében), de nincs szó róla, mindössze három utalás történik a Puskint megölő golyót ábrázoló fotóra, amiről Péter tanulmányt írna. „Lenyűgözőnek találta, hogy a legnagyobb orosz költőt, akiben ráadásul negyedrész afrikai vér csörgedezett, épp egy pomádés bonviván, egy felelőtlen szoknyavadász, egy diplomáciai zsúrfiú golyója terítette le.” Nos, hogy miért lett ez a regény címe, talán akkor értettem meg, amikor a Margófeszt könyvbemutatóján ön azt mondta: „Ennek már lőttek!” – mármint a műveltségtradíciónak. Arra utalt ezzel, hogy hasonló, értelmetlen apróságokon múlhat minden másban is, hogy folytatódik vagy félresiklik?

A golyó, ez a becsapódás utáni formátlan ólomroncs, fontos metafora a regényben, és igen, jól mondja, legpontosabb megfejtése éppen ez – hogyan pusztít el az ember magasabbrendű dolgokat, a hitványak hogyan győznek az értékek felett, vagy ki hogy szeretné érteni és magyarázni. Az idegen anyag bennünk, amely megöl.

 

a_golyo.jpgA regény egy rendhagyó, élethosszig tartó szerelem története, és ez a könyv hajtóereje, a szerelem, mint módosult tudatállapot. Módosult tudatállapotból egyébként több is van, mint például: Olga alkoholizmusa vagy Áron ezoterikus magyarságkultusza. Lehetséges, hogy a történelem – egyáltalán az élet – viharait csak valamilyen módosult tudatállapotban lehet túlélni?

Ahogy haladok előre az életben – most 53 évnél tartok – a legszórakoztatóbb azt figyelni, hogy az emberek milyen magyarázatokat találnak ki arra, hogy a legföldhözragadtabb vágyaik kielégítését valami magasrendűnek tudják álcázni. Hogyan csapódnak ideológiákhoz, agyrémekhez, elméletekhez, hogy létezésük értelmetlenségének értelmet kölcsönözzenek. Ugyanakkor ott van a szerelem, amely – bár kétségtelenül egy vágy kielégítése a célja – mégis benne van a kielégíthetetlenség végtelenje, a szenvedély embert feloldó mágiája. Mégiscsak a legszimpatikusabb kattantság az összes kattantság közül.

 

„Az olvasásnál nincs fontosabb, az olvasás emel emberré” – mondja Olgának tudós apja, és szépen kifejti, mit jelent ez: „Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát. Hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben.” Úgy gondolom, az írás is módosult tudatállapot, és az olvasás is az, ha jól megy – nemde?

Az emberi elme kivételes sajátossága, amely az evolúcióban a többi központi idegrendszer fölé emelte, egyedülálló képessége a koncentrálásra, arra, hogy egyvalamiben elidőzzön, egyetlen fantázián csüggjön, egyetlen vágyhoz csatlakozzon, és addig hajtsa a testet, ameddig ezt a vágyat el nem éri, amíg megoldást nem talál. Az olvasás ennek a kizárólag emberi tulajdonságnak az edzőterepe. Az olvasás által az ember betekint a többi elmébe, azok min kattognak, mit akarnak, hogyan jutnak a megoldásra, amikor válsághelyzetbe kerülnek. Az irodalom válsághelyzetbe került emberek történeteit beszéli el. Egész létünk válsághelyzetek menedzselésével telik, amelyre az olvasás készít fel. Nem is tudom, milyen lehet az a tudatállapot, amikor nincs módosulás. Ha filmet nézek, ha monoton munkát végzek, mondjuk gyomlálok, ha írok, ha olvasok, ha futok, ha iszom, ha beszélgetek, ha álmodom, ha szerelmes vagyok, ha gyűlölök, ezek mind módosult tudatállapotok. A legjózanabb ezek közül még mindig a szemlélődés, az áttekintés, az írás közben megteremtődő latolgatás. Ehhez képest a többi mind extatikus vonaglás technozenére. De igaz, ami igaz, nem tudok beszámolni nem módosult állapotról, alighanem be kell látni, hogy az a normális, ha az ember folyamatos tripben van.

 

Érdekes, ahogy Péter előre látja a kétezres éveket: „Az emberek az agyukba ültetett diódákkal, gondolatátvitel segítségével kommunikálnak, mint megannyi csodálatos, eleven rádióállomás… mindenki a maga anyanyelvén kapja meg majd az idegenek gondolatait. És ezért béke költözik majd a szívekbe, és megszűnnek a háborúk: a gondolatátvitel lehetetlenné teszi a hazugságot, és színről színre látjuk majd egymást” – valahogy így lett, de koránt sincs béke… Mi a véleménye arról, hogy az okostelefon (és társai) megváltoztatja a viselkedéskultúránkat, az olvasási szokásokat, jobban, mint valaha bármi? Ön hogy látja ezt a kérdést?

Az okostelefonok és a közösségi média világa ugyanazokat a skilleket követeli, mint amikor egy végtelen könyvtárban téblábol az ember és bármit elolvashat, bármilyen képet megnézhet. Csak az erudíció, a kritikai szemlélet, a felkészült stratégia és a szilárd műveltség tud eligazodni itt is, mint bárhol máshol. Az más kérdés, hogy ez a technológia mindenkit a végtelen könyvtárba terel, és ott az emberek többségének fogalma sincs, hogy mit kellene csinálni, mi a talmi és mi az értékes, nem tudja, minek hihet, minek nem. Ezért óriási előnybe kerülnek azok, akiknek viszont tervük és tudásuk van, és eldöntötték, hogy mit akarnak kezdeni a többiekkel.

 

(Kérdezett: Szepesi Dóra)


Főoldal

2019. szeptember 03.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Halmai Tamás versei Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Levelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-ról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA