Megkérdeztük

 

 sz_m_portre.jpg
A szerző fotóját Honfi Anna készítette.

 

Megkérdeztük Szöllősi Mátyást

 

Verseskönyveid után tavaly jelent meg novellásköteted, a Váltóáram. Többen beszéltek már verseid epikusságáról, s új könyvedben is olvashatunk olyan mondatokat, amelyek akár a versekben is megállnák a helyüket. Hogyan látod, miképpen szűrődik be a prózaalkotásba a korábbi versíró tapasztalat?

Alapvetően nem különítem el a kettőt, értem ezt úgy, hogy a prózát is hasonló indíttatásból írom, hisz belőlem jön, általam kerül a papírra, hasonló érzelmek, és akár történetek mozgolódnak bennem, indítják el magát az alkotási folyamatot, és szeretném is, ha át lenne itatva a prózaszöveg is a lírai megoldásokkal. Persze nyilvánvaló, hogy ez egyrészt döntés kérdése, másrészt a próza talán most azért is áll hozzám közelebb, azért választom ezt a formát, mert nagyobb lélegzetvételű dolgok foglalkoztatnak, karakterek, konfliktusok, olyan élethelyzetek, melyek igénylik az alaposabb, hosszabb bemutatást. Élvezem azokat a pillanatokat, mikor azt érzem, hogy egy adott rész, vagy egy félmondat akár egy vers részlete is lehetne, sőt vannak is olyan megoldások, amiket felhasználok később. Szerintem az olvasást is megkönnyíti (ha feltételezem azt, hogy valaki mind a prózámat, mind a lírámat olvassa), ha biztos pontokkal találkozunk, ha visszatér egy erős összetétel, egy jellemző kifejezés, vagy szituáció.

Neved nemcsak az irodalom világából lehet ismerős, hiszen hozzád kötődik a Budapest Katalógus. A képalkotás, a vizuális látásmód hogyan hat írásaidra? Beépülnek-e azok az élmények, tapasztalatok, amelyekre a várost járva, fényképezés közben tettél szert?

Igen, úgy gondolom, hogy beépülnek. Maguk a szituációk, az emberi arcok, a történeteik, hiszen beszélgetek velük, és sokszor egészen intim dolgokat árulnak el. A Katalógus nemcsak azért izgalmas, mert mindig új arcokkal, új történetekkel találkozom, hanem mert gyakran van lehetőségem nagyon hasonló problémákkal küszködő emberekkel szót váltani, és minden esetben árnyalódik a kép, új részletek, új kontextusok sejlenek fel, és kialakul egy hálózat, amit nemcsak én érzékelek, hanem azok is, akik rendszeresen olvassák ezeket a szövegeket. Ebben van nagy szerepe ennek a sorozatnak, mert a könyvem is valami ilyen struktúrát követ, épít fel, ahol, ha nem is túl direkt módon, de összeszövődnek a történetek, olyan finoman, ahogy egy nagyvárosban élők életében is akár. A Katalógusra mint jó lehetőségre tekintek, vagyis hogy nyissunk egymás felé, s hogy közös élményeink, közös történeteink lehessenek.

szollosi_valtoaram.jpgA Váltóáram kiindulópontja az Orion csillagának felrobbanása, mely hosszú ideig tartó világosságot eredményez. Hogyan merült fel benned ez az ötlet?

Szerettem volna egy olyan összekötő kapcsot a Váltóáram elbeszélései között, mely elvontabb, mint az, amire az imént utaltam, hogy a történetek szintjén is összefonódnak a szövegek, s hogy bizonyos esetekben az egyik tulajdonképpen a másikból nő ki, következik. Ez a jelenség sokféleképpen értelmezhető, ez most már pláne nyilvánvaló, hogy jó néhány írás született a könyvről, és elég sokan meg is kérdezték tőlem, hogy mi is ez az egész, már hogy én minek szántam, számomra mit is jelent. Úgy gondolom, ez egyszerre tart fent egy erős feszültséget a könyvben (innen a cím is talán), merthogy az olvasó várja, hogy mi kerekedik ki ebből, milyen tényleges hatása van a fényességnek, másrészt fenntart egyfajta bizonytalanságot is, legfőképp a szereplőkben, és érzésem szerint erősíti a kapcsolatot a könyvet kezében tartó olvasó és a szövegekben bolyongó karakterek között.

A kötet kilenc novellája külön is olvasható, de valóban izgalmassá teszi a befogadást, ha megtaláljuk ezeket a kapcsolódási pontokat. Kezdettől fogva előtted volt ez a kompozíció, a novellaciklus gondolata, vagy a szövegek írása közben adódott így?

Ez mindig alakul, és nem hinném, hogy van olyan, hogy valaki kitalál valamit és az ne alakulna az alkotási folyamat közben, hiszen pont ez a lényeg, hogy ez nem egy csettintés, hanem kemény munka a szöveg alakítása, formálása, csiszolgatása. Persze tudtam, hogy novellaciklus lesz belőle, de volt egy fordulópont, mondjuk az, amikor megfogalmazódott bennem, hogy mi lesz ez a motívum, amiről beszéltünk. Igyekeztem utána ebben gondolkodni, és – szó szerint – ilyen megvilágításban írni, és aztán visszaolvasni, szerkeszteni, alakítani a szövegeket.

Azok a sorsok, melyek a Váltóáramban megjelennek, gyakran reménytelennek tűnnek, a szereplők többnyire magányosnak, boldogtalannak – legalábbis bennem így maradt meg. Te milyennek látod a figuráidat?

Bízom benne, hogy nagyon sokféle érzelem megjelenik a könyvben, és elsősorban talán mégiscsak az érdekel, hogy az olvasó miként reagál ezekre – így bizonyára teljesen helyénvaló az, amit mondasz. Jó lehetőség ez, hogy kapcsolatot teremtsek olyanokkal, akiket egyébként valószínűleg nem ismerhetnék, nem kaphatnék információt arról, hogyan éreznek, miként reagálnak egy helyzetre, egy problémára, és szerencsére elég sok minden visszajut hozzám, sokféle véleményt, tapasztalatot megosztottak már velem a szövegekkel kapcsolatosan, olyanok is, akikkel nem kávézom nap mint nap. Egyébként én nem látom tragikusnak a helyzetet, már csak azért sem, mert igyekeztem mindig olyan talajon maradni, amit igaznak és valóságosnak vélek, olyan karakterekről írni, akik olyan világból származnak, amit ismerek, amihez közöm van. A történetekben mindig ott lappang a boldogság lehetősége – bár őszintén szólva teljesen mindegy, hogy így utólag én mit gondolok erről, mert mi is az, hogy boldogság? Lehet, hogy az, amit leírtam. Van rá esély, hogy bizonyos embereknek az, és ez jó.

Nem kevés idő, öt év telt el az Állapotok és a Váltóáram között. Most hogyan tovább? Lesz folytatása a prózának, vagy inkább a vershez kanyarodsz vissza?

Most elkezdtem rendezgetni a verseimet, mert úgy érzem, kezdenek amúgy is összeállni egy egésszé az elmúlt években írt darabok. Nem írok sokat. Nem is ez a célom, verset meg tényleg csak akkor, ha már nagyon muszáj. Egy (kis)regényen dolgozom most, de szeretném, ha azzal párhuzamosan, vagy mondjuk a prózai szöveg megjelenése után, jövőre vagy azt követően lehetne egy új verseskönyvem.

(Kérdezett: Ménesi Gábor)


Főoldal

2017. március 28.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA