Megkérdeztük

 

 nem_boci.jpg

 

Megkérdeztük Hartay Csabát

 

Hét verseskönyv után fordultál a próza felé, s előbb napvilágot látott a Lerepül a hülye fejetek, most pedig Nem boci! címmel adtad közre új köteted. Milyen késztetések mozdítottak el a próza irányába?

A próza mindig is jelen volt, csak nem rendeztem rögtön kötetbe, nem úgy alakítottam, hogy könyv legyen belőle. Prózát írtam a blogomra, kisprózáim jelentek meg különböző lapokban már a kétezres évek elejétől. Számomra a vers az elsődleges megszólalási forma. Ha úgy alakul az életem, hogy több prózakötetem lesz, mint verses, akkor is költőnek vallom majd magam.

 

A Nem boci! egyaránt olvasható novellafüzérként és regényként is. Miként látod a rövidpróza és a nagyobb kompozíció viszonyát? Hogyan vélekedsz a kötet műfajiságáról?

Írás közben nem korlátoznak a műfaji határok. Egyik prózakötetem sem regény a klasszikus értelemben. Monológokat, dialógusokat írok. Beszéltetem a szereplőimet. Ez talán onnan ered, hogy a beszélt nyelv, a megszólalás jobban érdekel, mint az azt körbeölelő, leíró sallang.

 

Kezdettől fogva ebben a könyvben gondolkodtál, vagy bizonyos írások megszületése után jelent meg előtted a koncepció?

Amikor felmerült bennem a kötet megírásának ötlete, mindössze két fejezet volt meg belőle. Ott még semmi sem tűnt biztosnak. Utána döntöttem el, hogy mindig más lesz a narrátor. Minden munkakört bemutatok, mindenki a saját hangján sorolja el, hogy mi bántja, és minek örül(ne).

 

A szövegekben traktorosok, takarítónők, takarmányügynökök téblábolnak s beszélnek rettentő sokat a Körös-parti tájban, ahogy a fülszöveg mondja. Azon túl, hogy megjeleníted a tehenészet, az istállók világát, az ottani emberi viszonyokat, problémákat, jóval többről is beszélsz, a jelenkori magyar valóságról adsz látleletet. Az elbeszélésmód tekintetében milyen mintákat, előképeket láttál magad előtt?

A nálunk dolgozó, a környéken élő és mozgó viharsarki emberek arcát, beszéd közben mozgó száját láttam magam előtt írás közben.

 

A könyvet édesapád emlékének ajánlod, aki mellett beletanultál a tehenészet vezetésébe, és úgy tudom, halála után átvetted az irányítást. A Nem boci! egyik fontos rétege éppen az apai örökséget, a hagyományokat érinti. Hogyan tudtál szembenézni mindezzel?

HartayCsaba.jpgApám halála után testvéremmel örököltük meg az ő üzletrészét, téves információ, hogy átvettem az irányítást, ahol tudom, ezt elmondom. Résztulajdonos vagyok, de az irányítást valójában nem én egyedül végzem, mindenkinek megvan a maga feladata, napi szinten. A szembenézés pedig tart. Gyakran álmodom apámmal. Ott él velünk, a múltban, a Szabadság utcai emeletben. Álmomban is feltűnt, hogy nem kérdez semmit a telepről, nem csörög a mobilja, csak ott vár a lakásban, ha hazaérek. Összeveszünk, kibékülünk. Mint a való életben is. A kötet kísérlet ennek a traumának a feldolgozására. De nem szeretem a „feldolgozás” szót használni a gyászra. Ez inkább egyre ritkuló látogatás. A drasztikus szakadás helyrehozására itt van az írás és az álom. Mindkettő lassabban, finomabban választja el egymástól a legközelebbi hozzátartozókat, mint a valóságban bekövetkezett halál felfoghatatlansága.

 

Az elbeszélői irónia, a humor végighúzódik a köteten, mindig pont annyi van belőle, amennyi éppen szükséges. Ezt tudatosan alakítottad így?

Nem, ennyire vicces fiú vagyok. De komolyabbra fordítva a szót: a humor nálam lételem. Az önirónia is nagyon fontos.

 

Meg kell említenünk Földi Andrea nevét, aki a borítót tervezte és a szövegközi rajzokat készítette. Hogyan árnyalják, értelmezik a művet ezek az illusztrációk?

Ezt azoktól kellene megkérdezni, akik olvasták a könyvet, és esetleg elidőztek a rajzokon. Elfogult vagyok a saját könyvem küllemével kapcsolatban, nagyon ideillőnek tartom az összes rajzot, a kivitelezést, úgy érzem, sokat tettek hozzá a kötethez.

 

Olvasóid rendszeresen találkozhatnak veled blogodon, a Viharsarki Kattintóson keresztül. Miért fontos számodra ez az állandó jelenlét és penzum?

Mert egy egoista, hiú állat vagyok. Kellenek a lájkok, különben rossz a kedvem. Persze ez is közrejátszik, de a lényeg talán annyi, hogy rengeteg olyan ötletem, szójátékom, képes humorom van, ami a szépirodalom keretein belül nem kivitelezhető.

 

Várhatóan továbbra is a próza marad előtérben? Esetleg újabb kötetterved van-e már?

Szerencsére nincs. Jó lenyugodni kicsit a Nem boci! után. Nem szeretnék kényszeres könyvgyáros lenni. Az előző verseskötetem óta összegyűlt 110 versem, abból 30-40 erősebb szöveg, a többi pedig esetleg gyúrható. Elképzelhető, hogy verseskötet lesz a következő könyvem. De most jön a nyár. Gyűjtünk egy kis élményt. Élek, nem körmölök.

 

Ménesi Gábor


 Főoldal

2015. június 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA