Megkérdeztük

 

 nem_boci.jpg

 

Megkérdeztük Hartay Csabát

 

Hét verseskönyv után fordultál a próza felé, s előbb napvilágot látott a Lerepül a hülye fejetek, most pedig Nem boci! címmel adtad közre új köteted. Milyen késztetések mozdítottak el a próza irányába?

A próza mindig is jelen volt, csak nem rendeztem rögtön kötetbe, nem úgy alakítottam, hogy könyv legyen belőle. Prózát írtam a blogomra, kisprózáim jelentek meg különböző lapokban már a kétezres évek elejétől. Számomra a vers az elsődleges megszólalási forma. Ha úgy alakul az életem, hogy több prózakötetem lesz, mint verses, akkor is költőnek vallom majd magam.

 

A Nem boci! egyaránt olvasható novellafüzérként és regényként is. Miként látod a rövidpróza és a nagyobb kompozíció viszonyát? Hogyan vélekedsz a kötet műfajiságáról?

Írás közben nem korlátoznak a műfaji határok. Egyik prózakötetem sem regény a klasszikus értelemben. Monológokat, dialógusokat írok. Beszéltetem a szereplőimet. Ez talán onnan ered, hogy a beszélt nyelv, a megszólalás jobban érdekel, mint az azt körbeölelő, leíró sallang.

 

Kezdettől fogva ebben a könyvben gondolkodtál, vagy bizonyos írások megszületése után jelent meg előtted a koncepció?

Amikor felmerült bennem a kötet megírásának ötlete, mindössze két fejezet volt meg belőle. Ott még semmi sem tűnt biztosnak. Utána döntöttem el, hogy mindig más lesz a narrátor. Minden munkakört bemutatok, mindenki a saját hangján sorolja el, hogy mi bántja, és minek örül(ne).

 

A szövegekben traktorosok, takarítónők, takarmányügynökök téblábolnak s beszélnek rettentő sokat a Körös-parti tájban, ahogy a fülszöveg mondja. Azon túl, hogy megjeleníted a tehenészet, az istállók világát, az ottani emberi viszonyokat, problémákat, jóval többről is beszélsz, a jelenkori magyar valóságról adsz látleletet. Az elbeszélésmód tekintetében milyen mintákat, előképeket láttál magad előtt?

A nálunk dolgozó, a környéken élő és mozgó viharsarki emberek arcát, beszéd közben mozgó száját láttam magam előtt írás közben.

 

A könyvet édesapád emlékének ajánlod, aki mellett beletanultál a tehenészet vezetésébe, és úgy tudom, halála után átvetted az irányítást. A Nem boci! egyik fontos rétege éppen az apai örökséget, a hagyományokat érinti. Hogyan tudtál szembenézni mindezzel?

HartayCsaba.jpgApám halála után testvéremmel örököltük meg az ő üzletrészét, téves információ, hogy átvettem az irányítást, ahol tudom, ezt elmondom. Résztulajdonos vagyok, de az irányítást valójában nem én egyedül végzem, mindenkinek megvan a maga feladata, napi szinten. A szembenézés pedig tart. Gyakran álmodom apámmal. Ott él velünk, a múltban, a Szabadság utcai emeletben. Álmomban is feltűnt, hogy nem kérdez semmit a telepről, nem csörög a mobilja, csak ott vár a lakásban, ha hazaérek. Összeveszünk, kibékülünk. Mint a való életben is. A kötet kísérlet ennek a traumának a feldolgozására. De nem szeretem a „feldolgozás” szót használni a gyászra. Ez inkább egyre ritkuló látogatás. A drasztikus szakadás helyrehozására itt van az írás és az álom. Mindkettő lassabban, finomabban választja el egymástól a legközelebbi hozzátartozókat, mint a valóságban bekövetkezett halál felfoghatatlansága.

 

Az elbeszélői irónia, a humor végighúzódik a köteten, mindig pont annyi van belőle, amennyi éppen szükséges. Ezt tudatosan alakítottad így?

Nem, ennyire vicces fiú vagyok. De komolyabbra fordítva a szót: a humor nálam lételem. Az önirónia is nagyon fontos.

 

Meg kell említenünk Földi Andrea nevét, aki a borítót tervezte és a szövegközi rajzokat készítette. Hogyan árnyalják, értelmezik a művet ezek az illusztrációk?

Ezt azoktól kellene megkérdezni, akik olvasták a könyvet, és esetleg elidőztek a rajzokon. Elfogult vagyok a saját könyvem küllemével kapcsolatban, nagyon ideillőnek tartom az összes rajzot, a kivitelezést, úgy érzem, sokat tettek hozzá a kötethez.

 

Olvasóid rendszeresen találkozhatnak veled blogodon, a Viharsarki Kattintóson keresztül. Miért fontos számodra ez az állandó jelenlét és penzum?

Mert egy egoista, hiú állat vagyok. Kellenek a lájkok, különben rossz a kedvem. Persze ez is közrejátszik, de a lényeg talán annyi, hogy rengeteg olyan ötletem, szójátékom, képes humorom van, ami a szépirodalom keretein belül nem kivitelezhető.

 

Várhatóan továbbra is a próza marad előtérben? Esetleg újabb kötetterved van-e már?

Szerencsére nincs. Jó lenyugodni kicsit a Nem boci! után. Nem szeretnék kényszeres könyvgyáros lenni. Az előző verseskötetem óta összegyűlt 110 versem, abból 30-40 erősebb szöveg, a többi pedig esetleg gyúrható. Elképzelhető, hogy verseskötet lesz a következő könyvem. De most jön a nyár. Gyűjtünk egy kis élményt. Élek, nem körmölök.

 

Ménesi Gábor


 Főoldal

2015. június 04.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png