Megkérdeztük Grendel Lajost
Az erősen groteszk hangvételű New Hont regényekkel, egészen pontosan a 2005-ös Mátyás király New Hontban megjelenésével lezárult egy alkotói korszak, és hosszabb szünet után, 2011-ben látott napvilágot az új regény, amelyben az irónia lényegesen kisebb hangsúlyt kap. Hogyan látja, mi az, ami másképp szólalt meg a Négy hét az élet lapjain?
Négy év telt el az irodalomtörténet-írással. Ez a négy év pedig újragondolása volt, ha szabad így mondanom, a regényírói poétikámnak. Valóban befejeződött a New Hont-korszak. De valami más is lezajlott a magyar politikai életben. 2006 szeptemberére-októberére gondolok. Miközben én az irodalomtörténet-írás gondjaival vesződtem, sokkal jelentősebb események zajlottak le a magyar közéletben. Ha úgy tetszik, sokkal tragikusabbak. Nos, ez az, ami lényegesen visszafogja az iróniát. Mert ugyan groteszk a magyar történelem, de legalább olyan mértékben tragikus is. Örkény és Mándy az egyik oldalon, Mészöly és Ottlik a másikon. És mindkét félnek igaza van. De vegyünk egy irodalomtörténeti példát, ha már egy időben az irodalomtörténet is foglalkoztatott. Mert az irodalomtörténet-írás számos leckét adott fel. Például Tormay Cecilét, de más példákat is említhetnék. De Tormay Cecilé a legeklatánsabb példa, úgyhogy maradok őmellette. Az első két regénye, de különösen az első, remekmű. 1919 viszont, mint minden magyar ember életében, határkő. Szélsőjobboldali írónő lett, akinek még a nyúl is zsidó, mert aránytalanul nagy füle van. De az első két regénye ma is olvasható, sőt... És itt van a különbség ideológus és irodalmár között. Az irodalmár elismeri a teljesítményt, és a kor legjobbjai közt helyezi el, ami az ideológusnak árulás. Nos, hogy mi szólal meg másképp a Négy hét az élet lapjain? Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az előzőekhez viszonyítva, sokkal tragikusabb hangvételű az a munka. Persze arról is szól a regény, hogy véget ért egy középosztály, amely – különböző okok miatt, és nem kis részben a saját bűnei miatt is – nem tudott felnőni az igazi hivatásához. Persze ez csak az egyik oldala a mulasztásoknak. A másik oldala a történelem groteszk színjátéka, mely nem engedte meg, hogy kiteljesítse magát. Dani, az egyik mellékszereplő, tudatosan hagyja el az országot. Keserűen állapítja meg, hogy Szlovákia nem a hazája, de már Magyarország sem az. A kisebbségi magyar embernek nincs hazája. Ezt nem tudhatják a magyarországiak, mert nincs hozzá személyes tapasztalatuk. Ez számomra a legfontosabb tanulság a rendszerváltozás óta. De minden kisebbségi ember tanulsága, még ha nem is így mondjuk. Egyszer, egy nagyon bölcs magyar ember így fogalmazta meg: mindnyájan zsidók vagyunk, mert nem kellünk sem Magyarországon, sem Szlovákiában.
Szembetűnő, hogy regényei hol lazábban, hol erősebben kapcsolódnak egymáshoz. Eleve ciklusokban gondolkodik, vagy az első regény követeli meg a folytatásait?
Ez nagyon érdekes kérdés. Tulajdonképpen egy regényt írok-e, vagy ugyanazt a regényt hol groteszkben, hol tragikusan? Egy regénynek lehet számtalan változata is. Valószínűleg egy regényt írok, most persze félig-meddig tréfálok, nem kell egészen komolyan venni, amit mondok. De ugyanazt a regényt feketében, zöldben, pirosban, lilában... Az Irodalmi Szemle októberi számában egy 1976-ban írt elbeszélésem van (illetve tulajdonképpen nincs, csupán az emléke van, az Egy este Amerikában), amelyet Forgács Miklós dramatizált. Megdöbbenve láttam, hogy ugyanazok felé a témák felé mozdulok el, most még talán ösztönösen, amelyek később döntő szerepet játszanak a pályámon. Vagyis egyetlen témával foglalkozom? Igen, egyetlen témával, de egy-másfél évtizedig tartott, amíg tudatosítottam, amíg a fekete-fehérből színes film lett.
Miközben egymáshoz tartoznak, sok tekintetben különbözőek is a mostani ciklus (Négy hét az élet; Távol a szerelem; Az utolsó reggelen) darabjai. Ahogy arra az új regény fülszövege is felhívja a figyelmet, „az elbeszélői hang egyre fanyarabb, kétségbeesettebb és önironikusabb”. Mi volna mégis a kötőanyag, és miben tér el korábbi munkáitól Az utolsó reggelen?
A negyedik darab, az Utazás a semmi felé még megjelenésre vár, úgy hírlik, a jövő évben, a könyvfesztiválra jelenik meg. A tragédia-közeli hang, amely összetartja ezeket a, különben igaza van, meglehetősen eltérően írt regényeket. Beletörődés és egy pici nosztalgia? Nem lehet változtatni a világon szemernyit sem. De ezt már Krúdy vagy Kosztolányi is tudta. És még persze sokan mások. Személyes kérdés, csak részben tartozik az olvasóra, hogy ezekben a regényekben egy újabb regénykísérlet-félét tettem. Tehát másként írni, mint a Nálunk, New Hontban lapjain, vagy a Szakításokban, vagy a legsikeresebb regényemben, az Einstein harangjaiban volt. Másképpen, de lényegében ugyanazt.
Milyen a viszonya a könyv főhőséhez, Noszlopyhoz, aki visszatekint életútjára? Hogyan alkotta meg ezt a figurát.
Kritikusan, bár a legnagyobb szimpátiával. Noszlopy azért nem én vagyok. Csak olyan hatvan-hetven százalékban. Azok közé az írók közé tartozom, akik nem elsősorban magukról írnak.
„De most vasárnap volt, egy perccel korábban jött a sötétedés, mint tegnap. Egyre nehezebb volt ellenállni…” – így szól a regény utolsó bekezdése. Hogyan lehet továbblépni innen, ebből a zárómondatból?
Sehogyan. Viszont tizenhat év után novellákat kezdtem el írni. Azt hiszem, megvolt ennek a tizenhat éves böjtnek a hozadéka. Eljutottam oda, hogy tényleg a paradoxonokon múlik a novella sikere. Ha a paradoxont feloldjuk, a kényelmes olvasónak kedvezünk vele – kioltjuk a feszültséget a novellából. Vagyis egy icipicit másképpen írok novellát, mint eddig. Leginkább a Távol a szerelem című kisregényemhez áll közel, amit mostanság a novellával „bűvészkedem”. Illetve, hát majd meglátjuk...
Ménesi Gábor
2013. november 04. |
Megkérdeztük Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet! A regisztrációhoz kattintson ide! A bejelentkezéshez kattintson ide! Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan. |
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat! 1% a Körös Irodalmi TársaságnakCsoda a cirkuszban irodalmi pályázat25. Budapesti Nemzetközi KönyvfesztiválÚj Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokEredményes drámapályázat a rendszerváltoztatásrólNádas Péter kapja az idei Aegon Művészeti DíjatA 2018-as POSZT versenyelőadásaiÚj pályázatok fiatal íróknak és színházi szakembereknekIrodalmi díjak a nemzeti ünnepen - 2018 Krasznahorkai László ismét esélyes a Nemzetközi Man Booker-díjraÖsszes
Versek
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek Béres Tamás: AmnéziaJuhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fényKiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszkOnyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeÖsszes
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős Magánszemmel látni és láttatni - Tarján Tamás könyvérőlStand up-Hrabal - Bödőcs Tibor könyvéről Annus aureus, avagy nem mind Arany… Háború vanSzó, kép, írás Válságmonológok - a Júlialepkéről Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálÖsszes
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk) Harminc év után: 1988. januárTörténetek a vidéki rendszerváltozás kezdeteirőlAz érzelmek viharában – Az 1867-es kiegyezés rendhagyó megvilágításbanRossz időkben bukott angyalokElek Tibor: 25 évesek vagyunkA fellázadt Bethlen MiklósTengerre, magyar? II.Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényérőlAdvent, négy óraA dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Összes
Drámák
A jó tanuló felel
Falvai Mátyás Karinthy Frigyesről Miklya Anna Mikszáth KálmánrólBene Zoltán Tömörkény IstvánrólSopotnik Zoltán Nagy LajosrólPotozky László Franz KafkárólCsepregi János Csáth GézárólDemény Péter Mikszáth KálmánrólKrusovszky Dénes NovalisrólBabiczky Tibor Krúdy GyulárólMaros András Gelléri Andor EndrérőlÖsszes
Tündérkert
Kiss Tibor Noé: Tovább és továbbSopotnik Zoltán: Megismerni a metafizikátHorváth László Imre: Kedvenc olvasmányaimMaros András: Pisti és VerneTallér Edina: BowieÁfra János: Nem érteni és megszeretniTóth Kinga: TülkölniFerdinandy György: A művészet a sérültekéSzilasi László: Nem tudom...Csabai László: Hitetlenül hinniÖsszes
Bejelentkezés
|