Megkérdeztük

 Grendel-Lajos-Négy-hét-az-élet

 

Megkérdeztük Grendel Lajost

 

 

Az erősen groteszk hangvételű New Hont regényekkel, egészen pontosan a 2005-ös Mátyás király New Hontban megjelenésével lezárult egy alkotói korszak, és hosszabb szünet után, 2011-ben látott napvilágot az új regény, amelyben az irónia lényegesen kisebb hangsúlyt kap. Hogyan látja, mi az, ami másképp szólalt meg a Négy hét az élet lapjain?

 

Négy év telt el az irodalomtörténet-írással. Ez a négy év pedig újragondolása volt, ha szabad így mondanom, a regényírói poétikámnak. Valóban befejeződött a New Hont-korszak. De valami más is lezajlott a magyar politikai életben. 2006 szeptemberére-októberére gondolok. Miközben én az irodalomtörténet-írás gondjaival vesződtem, sokkal jelentősebb események zajlottak le a magyar közéletben. Ha úgy tetszik, sokkal tragikusabbak. Nos, ez az, ami lényegesen visszafogja az iróniát. Mert ugyan groteszk a magyar történelem, de legalább olyan mértékben tragikus is. Örkény és Mándy az egyik oldalon, Mészöly és Ottlik a másikon. És mindkét félnek igaza van.

De vegyünk egy irodalomtörténeti példát, ha már egy időben az irodalomtörténet is foglalkoztatott. Mert az irodalomtörténet-írás számos leckét adott fel. Például Tormay Cecilét, de más példákat is említhetnék. De Tormay Cecilé a legeklatánsabb példa, úgyhogy maradok őmellette. Az első két regénye, de különösen az első, remekmű. 1919 viszont, mint minden magyar ember életében, határkő. Szélsőjobboldali írónő lett, akinek még a nyúl is zsidó, mert aránytalanul nagy füle van. De az első két regénye ma is olvasható, sőt... És itt van a különbség ideológus és irodalmár között. Az irodalmár elismeri a teljesítményt, és a kor legjobbjai közt helyezi el, ami az ideológusnak árulás.

Nos, hogy mi szólal meg másképp a Négy hét az élet lapjain? Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az előzőekhez viszonyítva, sokkal tragikusabb hangvételű az a munka. Persze arról is szól a regény, hogy véget ért egy középosztály, amely – különböző okok miatt, és nem kis részben a saját bűnei miatt is – nem tudott felnőni az igazi hivatásához. Persze ez csak az egyik oldala a mulasztásoknak. A másik oldala a történelem groteszk színjátéka, mely nem engedte meg, hogy kiteljesítse magát. Dani, az egyik mellékszereplő, tudatosan hagyja el az országot. Keserűen állapítja meg, hogy Szlovákia nem a hazája, de már Magyarország sem az. A kisebbségi magyar embernek nincs hazája. Ezt nem tudhatják a magyarországiak, mert nincs hozzá személyes tapasztalatuk. Ez számomra a legfontosabb tanulság a rendszerváltozás óta. De minden kisebbségi ember tanulsága, még ha nem is így mondjuk. Egyszer, egy nagyon bölcs magyar ember így fogalmazta meg: mindnyájan zsidók vagyunk, mert nem kellünk sem Magyarországon, sem Szlovákiában.

 

Szembetűnő, hogy regényei hol lazábban, hol erősebben kapcsolódnak egymáshoz. Eleve ciklusokban gondolkodik, vagy az első regény követeli meg a folytatásait?

 

Ez nagyon érdekes kérdés. Tulajdonképpen egy regényt írok-e, vagy ugyanazt a regényt hol groteszkben, hol tragikusan? Egy regénynek lehet számtalan változata is. Valószínűleg egy regényt írok, most persze félig-meddig tréfálok, nem kell egészen komolyan venni, amit mondok. De ugyanazt a regényt feketében, zöldben, pirosban, lilában... Az Irodalmi Szemle októberi számában egy 1976-ban írt elbeszélésem van (illetve tulajdonképpen nincs, csupán az emléke van, az Egy este Amerikában), amelyet Forgács Miklós dramatizált. Megdöbbenve láttam, hogy ugyanazok felé a témák felé mozdulok el, most még talán ösztönösen, amelyek később döntő szerepet játszanak a pályámon. Vagyis egyetlen témával foglalkozom? Igen, egyetlen témával, de egy-másfél évtizedig tartott, amíg tudatosítottam, amíg a fekete-fehérből színes film lett.

 

Miközben egymáshoz tartoznak, sok tekintetben különbözőek is a mostani ciklus (Négy hét az életTávol a szerelemAz utolsó reggelen) darabjai. Ahogy arra az új regény fülszövege is felhívja a figyelmet, „az elbeszélői hang egyre fanyarabb, kétségbeesettebb és önironikusabb”. Mi volna mégis a kötőanyag, és miben tér el korábbi munkáitól Az utolsó reggelen?

 

A negyedik darab, az Utazás a semmi felé még megjelenésre vár, úgy hírlik, a jövő évben, a könyvfesztiválra jelenik meg. A tragédia-közeli hang, amely összetartja ezeket a, különben igaza van, meglehetősen eltérően írt regényeket. Beletörődés és egy pici nosztalgia? Nem lehet változtatni a világon szemernyit sem. De ezt már Krúdy vagy Kosztolányi is tudta. És még persze sokan mások. Személyes kérdés, csak részben tartozik az olvasóra, hogy ezekben a regényekben egy újabb regénykísérlet-félét tettem. Tehát másként írni, mint a Nálunk, New Hontban lapjain, vagy a Szakításokban, vagy a legsikeresebb regényemben, az Einstein harangjaiban volt. Másképpen, de lényegében ugyanazt.

 

Milyen a viszonya a könyv főhőséhez, Noszlopyhoz, aki visszatekint életútjára? Hogyan alkotta meg ezt a figurát.

 

Kritikusan, bár a legnagyobb szimpátiával. Noszlopy azért nem én vagyok. Csak olyan hatvan-hetven százalékban. Azok közé az írók közé tartozom, akik nem elsősorban magukról írnak.

 

„De most vasárnap volt, egy perccel korábban jött a sötétedés, mint tegnap. Egyre nehezebb volt ellenállni…” – így szól a regény utolsó bekezdése. Hogyan lehet továbblépni innen, ebből a zárómondatból?

 

Sehogyan. Viszont tizenhat év után novellákat kezdtem el írni. Azt hiszem, megvolt ennek a tizenhat éves böjtnek a hozadéka. Eljutottam oda, hogy tényleg a paradoxonokon múlik a novella sikere. Ha a paradoxont feloldjuk, a kényelmes olvasónak kedvezünk vele – kioltjuk a feszültséget a novellából. Vagyis egy icipicit másképpen írok novellát, mint eddig. Leginkább a Távol a szerelem című kisregényemhez áll közel, amit mostanság a novellával „bűvészkedem”. Illetve, hát majd meglátjuk...

 

Ménesi Gábor

 


 

Főoldal

 

2013. november 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA