Megkérdeztük Dávid Ádámot

Az 1985-ös születésű Dávid Ádám a Pázmányon végzett német és kommunikáció szakon, ahol járt Lackfi János és Vörös István kreatív írás programjára is. Egy évig tanított irodalmat, valamint mozgókép- és médiaismeretet német nyelven egy gimnáziumban, jelenleg a Móra Kiadónál szerkesztő. Gyerek- és felnőttverseket, meséket ír, több rövidfilmje szerepelt fesztiválokon. Nemrég látott napvilágot első könyve, A virág utcai focibajnokság című meseregény a Pozsonyi Pagonynál (ez a 10 éves kiadó 100. könyve), ennek alkalmából beszélgettünk.

Egy család három generációját is láthatjuk a könyvben. A szereplők sokfélék: nagymama egykor gólkirálynő volt, az apa zeneszerző, az egyik gyerek meg folyton koppol - de nem sorolok fel mindenkit. Milyen alapötletből született meg a regény?

Az alapötlet az előbb említett, rejtélyes koppolás szóból ered: 2007 elején tusolás közben beugrott ez a szó, és mire megtörölköztem, fejben már kisarjadt előttem a családfa. Aztán a heuréka-szerű élményt intenzív alkotási folyamat követte, és a Dávid családhoz nagyon is hasonlatos Kovács családot igyekeztem az első Aranyvackor meseíró pályázat tematikájához - gyerekgondok, gyerekbajok - igazítani. Nem véletlen, hogy az amúgy nagyon is szerethető családtagok már a nyitójelenetben mind főhősünknek, az óvoda végét koptató Koppánynak esnek, és a kipattanó hétköznapi konfliktusok is jórészt az ő lelkén száradnak. Mint ahogy az sem, hogy a történet munkacíme hosszú évekig Koppány, a koppolóművész volt.

Több változata is volt a mesédnek. Min változtattál és miért? Kihagytál-e esetleg valamilyen előzetesen fontosnak gondolt szálat?

A 2007-es pályázati anyag - épp a téma konkrétsága miatt - az apró-cseprő családon belüli problémákra koncentrált. Azt ugyan már az első változatban is megemlítettem, hogy Koppány bátyja, Milán szenvedélyesen futballozik, és Nagyi gólkirálynői státuszát is ellőttem nyelvi poénként, de akkor még nem gondoltam volna, hogy a szöveg belső logikája ennyire a focipálya felé tereli majd a történetet. Aztán a 2008-as szigligeti JAK-táborban Garaczi László prózaszemináriumán alaposan szétcincáltuk a szöveget, és szerencsémre sokan bátorítottak, hogy gondoljam, írjam tovább. Kovács Koppány nagynénje, Kovács Eszter (a Pagony Kiadó főszerkesztője) az Aranyvackortól kezdve bábáskodott a kézirat születése körül. 2010-re összeállt a második, leghosszabb változat, és elkezdődött a tényleges szerkesztési folyamat. Először is igyekeztünk kicsit eltávolítani a szöveget a gyerekkorom reáliáitól (a zeneszerző apuka például bakelitlemezt hallgatott, a kutya se használt mobilt stb.), illetve az ifjúsági regényirodalom hagyományaihoz való önkéntelen kötődéstől (így lett Éviből Gerda, Gyuszkóból Milán, a Hogyishíjják Joe-nak csúfolt rockzenészből Small Paul alias Kispál). Emellett a regény belső arányainak megtalálása bizonyult a legnehezebb, egyben legizgalmasabb feladatnak. A zene központi szerepe miatt tételekre osztott meseregény „ősváltozatból" örökölt családi nyitányát ezért meg kellett kurtítani, hogy mielőbb eljussunk a foci „külső" világához. Ennek a tisztogatásnak esett áldozatul egy bájos párnacsata-jelenet, amely a regény vége felé megismétlődött volna Nagyi és Apu között. Talán nem olyan nagy kár érte.

A főszereplő Kovács család Koppány nevű gyermeke állandóan koppol, aztán kiderül, koppolásra nem csak ő képes, sőt, a fogalom szituációtól függően mást és mást jelent. Mi is ez a koppolás? Minden, ami kreatív tevékenység? Avagy még ennél is több?

A világért sem szeretném definiálni ezt a játékos fogalmat, amely legalább annyira kopírozás, mint kópéskodás vagy épp koppintás. Így születik meg Koppány agytekervényeiben a hétpettyes pillangó, a tejfogú tigris vagy a kardfogú pingvin. De erről talán magát a koppolóművészt kéne megkérdezni, aki épp későbbi riválisának, Erösch Pistinek mondja ki a tételmondatot: „Koppolni mindenki tud, punktum. Csak a legtöbben elfelejtik." Olyasféle gyermeki látásmódról van itt szó, amely mindannyiunkban ott szunnyad, a társadalmi konvenciók kényszere viszont sokunkból kiöli a játék mindenhatóságába vetett hitet. De minden okfejtésnél beszédesebb volt a kötet megjelenésével párhuzamosan meghirdetett koppályázatra beérkezett több mint száz pályamunka felszabadult vizuális és nyelvi humora. Aki nem hiszi, járjon utána a http://koppoljteis.blogspot.com/ címen, vagy a Buborék boltban...

Ahogy az a könyv youtube-on található, általad rendezett, Scherer Péter narrátori szereplésével fémjelzett beharangozójában látható, a történet középpontjában egy focibajnokság áll. Nem félsz attól, hogy így eleve inkább csak a fiú olvasókra számíthatsz - annak ellenére, hogy Koppány testvére, Gerda is futballozik, és egykor nagymamájuk is gólkirálynő volt?

Számomra kissráckorom óta világos, hogy a lányok is fociznak: együtt rúgtuk a bőrt a bátyámmal és a nővéremmel, a középsuliban számtalanszor vegyes csapatban játszottam, és az első csók is egy focipályán ért utol. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem minden lányt hoz lázba a futball, de ez bizony - bármilyen érthetetlen - a fiúkkal sincs mindig így. Az ő megnyugtatásukra közlöm, hogy a regényben tisztességes szerelmi szál is fut, kicsit olyasféle, mint Rómeó és Júlia között.

Miért volt fontos számodra utalásokat elrejteni más irodalmi művekre a mesédben? Lázár Ervin, a Micimackó vagy a címben megidézett A Pál utcai fiúk ekkora hatással volt rád?

Nem szoktam véka alá rejteni, hogy Lázár Ervint tekintem elsőszámú mesteremnek. Tizenévesen néhányszor személyesen is találkozhattam vele, és ezek az élmények határozták meg azt az utat, amely a gyermekirodalom felé vezetett. Emlékszem, felcsillant a szemem, mikor megtudtam, hogy az első önálló kötete A kisfiú meg az oroszlánok volt. A regény kezdőjelenetében elhangzik egy szívmelengető mondat: „Mindig a Levendula és az Orgona utcán járok haza - a mi városunkban az utcáknak csupa ilyen szép virágnevük van." Gondoltam, úgy ildomos, hogy az első könyvemnek is szép virágneve legyen... Ezenkívül fontosnak éreztem név szerint megemlíteni néhány kedvencet, azt remélve, hogy az olvasóban is hasonló emlékeket és hangulatokat ébresztenek, mint bennem. Egy-egy félmondat erejéig felbukkan Bruckner Szigfrid, Micimackó, Toldi Miklós, meg aztán Koppány és István vetélkedése is ismerős lehet valahonnan. A Pál utcai fiúk egyrészt megkerülhetetlen ifjúsági regény (épp most hallottam a kínai fordítás hírét), különösen a kamaszok között folyó vetélkedés témakörében. Másrészt irodalmilag elsősorban Nemecsek betegsége és haláltusája izgatott. Nagyi karakterét Nemecsekből és a Good Bye Lenin felejthetetlen anyukájából kevertem ki.

Pagonyos könyvbemutató a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Sárkányos Gyerekkönyvtárában, 2011. november 26-án

És ha már hatások: tudjuk, a magyar irodalom telis tele van futballszövegekkel. Ezekre igyekeztél valamilyen módon reflektálni a könyvben?

Inkább arra törekedtem, hogy lehetőleg egyikre se hasonlítson túl látványosan a végeredmény. De inkább itt is az ifjúsági irodalom „konkurens" műveivel kellett számot vetnem - így Mándytól nem is annyira A pálya szélén volt a segítségemre, hanem a Csutak-könyvek. Lázárnál a Foci című istenes novella mellett Ipiapacs és kiváló gömbérzékkel megáldott bandája lebegett a szemem előtt. És azért - a nemzetközi kitekintés kedvéért -tisztességgel végigrágtam magam hét-nyolc kötetnyi Vad focibandán is.

Miközben azt is meg kell említeni, hogy humorban gazdag a könyv, a család egyik fontos tagja meghal a történetben a szöveg egy elég hangsúlyos pontján. Bár nem vagyok a gyerekirodalom szakértője, gondolom, hogy, ha nem is kivétel nélküli, de azért nem általános a halál középpontba helyezése egy kicsiknek szánt könyvben. Miért gondoltad úgy, hogy fontos erről is írnod?

Az ún. Problemliteratur Nyugaton már jó néhány évtizede a gyermekirodalmi diskurzus alapeleme. Nálunk többek között Janikovszky Éva beszélt nyíltan és sok humorral tabutémákról. Ma már egyre inkább elfogadott itthon is, hogy minden korosztálynak lehet beszélni a halálról, csak meg kell találni a módját. Gyerekkorom legsúlyosabb traumája volt apai nagyszüleim elvesztése - remélem, a regénynek ez a regisztere hozzájárulhat az ilyen elkerülhetetlen élmények feldolgozásához.

Hány éveseknek ajánlanád elsősorban a könyvet?

Héttől tizenhárom éves korig mindenképp, a regény gyerekszereplői is ilyen idősek. Nagy kamaszoknak és a szülőknek, nagyszülőknek is jó szívvel ajánlom, senkinek sem árt egy kis koppolás!

Jártál Lackfi és Vörös kreatív írás képzésére. Szerinted mi tanulható meg az írásból, és mi nem?

Számtalan írói fogást, fortélyt elsajátítottam tőlük az egyetemi évek alatt. A legfontosabb mégis az az alkotói szemlélet volt, hogy a klasszikus és kortárs szövegek értelmezése és újraértelmezése folytonos játékban olvad össze. Ennek ékes példája az Apám kakasa című közös verseskönyvük, de az is, hogy lassan egy tucat volt tanítványuk büszkélkedhet már egy vagy több kötettel. Az írás megtanulhatatlan része szerintem az a bizonyos szikra, mint esetemben a koppolás a zuhanyrózsa alatt. A többi már (szinte) csak fenék kérdése.

Gyerek- és felnőttverseket is publikálsz, nem csak meséket. Min dolgozol éppen? Mik az írói terveid 2012-re?

Évek óta költögetek gyerekhangon megszólaló, az elmúlás mibenlétére rákérdező prózaverseket. Remélem, jövőre összeállnak egy kötetté. Jelenleg épp a Kolibri Színház drámaíró pályázatára készülök egy műfaji kísérlettel. Nagy örömömre részese lehetek egy nagyszabású olvasásnépszerűsítő programnak, a KönyvKaland kezdeményezésnek is, melynek keretében a 2009-es Aranyvackor pályázaton különdíjat kapott A betontenger könyve című mesém fog megjelenni jövőre. December 20-án délelőtt 10 órától a Műcsarnokban olvasok fel belőle gyerekeknek.

Mint a Móra szerkesztője, milyen könyvek létrehozásában segédkezel a közeljövőben, illetve milyen kiadványok kerültek ki mostanában a kezed alól?

Erich Kästner Emil és a három iker című ifjúsági regényét különösen nagy élmény volt szerkeszteni. Jövő év elején először jelenik meg itthon Walter Trier eredeti rajzaival. Most készültem el négy kisvakondos matricás könyv szerkesztésével, amelyekhez rövid történeteket kerekítettem, in memoriam Zdeněk Miler. Jövőre Móra Ferenc több kötete, Nemes Nagy Ágnes gyerekversei vagy a Már tudok olvasni sorozat egyik új darabja jelentik majd a legnagyobb kihívást. A Tesz-Vesz sorozattal kapcsolatban pedig izgalmas tervek vannak születőben, de csitt!

(Darvasi Ferenc)