Kritikák

 

barnas_eletunk_vegeig.jpg 

 

Baráth Tibor

 

A család mint „ismerősök gyülekezete”

Barnás Ferenc: Életünk végéig

 

Az Anna Karenina olvasásakor szembesülhettünk azzal, hogy minden család a maga módján boldogtalan, Barnás Ferenc új regénye, az Életünk végéig pedig megerősíti ezt a kijelentést. Nagyregényről lévén szó számtalan olvasati lehetőség kínálkozik, ezek közül a családregény műfaja, az önéletrajzi elemek regénybe emelése, illetve a független (értelmiségi) élet megteremtésének lehetősége tűnik a szöveg által tematizált elsődleges problémának. Klasszikus regényszerkezetről azonban nem beszélhetünk. Bár a történet egyes szám első személyű elbeszélése többnyire lineárisan halad, a cselekmény nem fokozatosan bontakozik ki, nem egy ív mentén értelmezhetjük az eseményeket, és nincs egy olyan végpont sem, amelyben a szálak egymásba futnának, a regény igazi lezárása elmarad. Az Életünk végéig intenzitása változó: tükrözi az élet ritmusát, hol kialakulnak gócpontok, amelyekben több szál is összefonódik, hol pedig nyugodtan hömpölyög az elbeszélés az élet egyszerű és banális eseményeit érintve. Azért nehéz olvasmány, mert több mint negyven ember sorsából villannak fel részletek, akiknek sokszor nem ismerjük meg a teljes előtörténetét, vagy elvarratlan szálakként egyszerűen kivonódnak a regényből. De éppen ez benne a bravúros, ettől érzi azt az olvasó, hogy a valóság lehető legpontosabb megragadásával találkozik. A regény ugyanis a főhős életének egy szeletét követi végig, ezért nincs valódi kezdete és vége: voltak és lesznek is további események – mindaddig, míg el nem jut élete végéig.

Barnás családregénye nem követi azt a koncepciót, amelyet a műfaj általában megkíván. A családalapítás, a kezdeti nehézségek olyan események, amelyek a történet előtt végbementek, de nem következik el a valódi révbe érés, ahogy nem beszélhetünk a család széthullásáról sem, hiába adja a regény szerkezetének két hangsúlyos elemét a szülők halála. Ennek oka talán abban keresendő, hogy az Életünk végéig arra kérdez rá, mi a család, milyen viszonyok között működhet, és hogy van-e valamilyen mélységi összetartó ereje, vagy csak a megszokás kapcsolja egymáshoz a tagjait. A regényben mindkét szélsőség megfogalmazódik: néha úgy tűnik, a család egy eleve adott csoport, amelybe kívülről bekerülni szinte lehetetlen – más szemléletmódot fogalmaz meg azonban a család fekete báránya, Lalika: „Milyen családról beszélsz? Ez nem család, hanem ismerősök gyülekezete, akik semmit sem tudnak egymásról.” Lali kétségkívül rátapint a családot lassan széthúzó, mélyen megbúvó idegenségérzetre. A mű tanúbizonyságot tesz az ironikusan értett „boldogan élünk, amíg látnak” jelmondat mellett; a családtagok eltávolodtak egymástól, titkolják, amit csak lehet, nincs egy szereplő sem, aki mindent tudna a többiekről, vagy akiről mindent tudnának. Az elhallgatások, az önző érdekek, a pénz, a felszínes „kirakatérintkezések” eliminálják a családot, és „ismerősök gyülekezetévé” bomlasztják az egységet. Ez az idegenség az apa személyében csúcsosodik ki: míg ő minden erejét a család egyben tartására és a tagok jövőjére fordítja, valójában ismeretlen személy marad a gyermekek és unokák számára: megközelíthetetlen, magáról ritkán beszél, az egyetlen kulcs hozzá a halála után előkerült könyvecskéje, amelyet azonban saját titkosírása véd – élete úgy múlik el, hogy örökké kibogozhatatlan marad személyisége. Mégis jelen van a felszínességről tudomást sem vevő, emlékezésre való hatalmas igény. Mindenhol fényképek és az elhunytak tárgyai vannak kiállítva, a testvérek igyekeznek a családi házat az eredeti állapotában megőrizni. Az emlékezés helyszínét, az idillinek tűnő gyermekkor terét a pusztulófélben lévő családi ház testesíti meg, amelynek lassú elsorvadása és széthullása jól rímel a család belső alakulásaira; a tető az anya halálakor roggyan meg, a kert és a házbelső – értem ez alatt a beázásokat, a koszt, a hulló vakolatot, a hegyekben álló mosatlant stb. – állapota az apa haláltusája alatt súlyosbodik. Ez a ház olyasmi szerepet tölt be a család életében, mint amivel Mészöly Családáradás című elbeszélésében szembesülhettünk: a ház a család továbbélésének egyik eszköze és tere. Ám végső sorsa ugyanúgy kérdéses marad, mint a szereplőké.

Az Életünk végéig bizonyos szempontból tematikailag hozzákapcsolható Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényéhez, hiszen a családi titkok feltárásának igénye mindkét szöveg alappillére. De az önéletrajzi elemek regénybe foglalása is hasonló vonás, bár Barnás Ferenc ambivalens módon áll a szerzői én és szövegbeli alteregójának elhatárolásához és egybemosásához: egyrészt leszögezi, hogy a szöveg valósággal való egyezése pusztán a véletlen műve, másrészt a főhős szerelmének ajánlja a regényt. Így a szerzői és a megalkotott én elválasztása részben érvényteleníti az önéletrajzi szempontú olvasást, bár teljesen nem tudja semlegesíteni, hiszen olyan sok áthallás van a szerző és az én-elbeszélő élettörténetében, hogy az már valamilyen írói szándékot feltételez. Nagy hangsúlyt kap a főhős szellemi tevékenysége és az, milyen hatással van magánélete gondolkodására és írói létére. Barnás és Krusovszky említett regényének közös vonása még, hogy főszereplői értelmiségiek, akik a politikától és az aktuális hatalmi rendszertől próbálják magukat függetleníteni, hogy szabadon alkothassanak, és ne kelljen elköteleződniük egyik oldal mellett sem. Így válik az Életünk végéig a függetlenség megőrzésének lehetőségét megkérdőjelező írássá, mert míg az elbeszélő szellemi tevékenységeiben valóban szabad tud maradni, ahogy Lillel való kapcsolata kibontakozik és lassan eljut a házasságig, fokozatosan egyre inkább a hatalmi rendszer függésébe kerül. Soha, egyetlen pillanatra sem környékezik meg őt a pártok, nem kell feladnia elveit, de az, hogy a külvilág számára ő egy konzulnő férje, látszólag elkötelezetté teszi, mert ahogy megfogalmazza, Magyarországon elég a látszat is ahhoz, hogy valakit megbélyegezzenek. A regény a 2010-es évek környékének politikai közegében játszódik, melybe fiktív és valós elemek is vegyülnek, de a szerző nagyon finoman bánik ezzel a kényes témával, fajsúlyos gondolatokat is képes úgy sugallni, hogy azok mentesek maradnak az egyoldalú ideológiai meglátásoktól – ehelyett alternatívákat kínál fel. Barnás arra fókuszál, hogy milyen életfeltételeket tud magának kialakítani korunkban az értelmiségi réteg, hogy képes-e a mai viszonyok között függetlenül dolgozni és gondolkodni. Egyik elsődleges problémafelvetése a magánéletbeli elköteleződés kérdése: vajon mit kell feladnunk önmagunkból, a számunkra fontos értékekből akkor, ha mások is befolyással vannak az életünkre? Vajon egy párkapcsolat mennyiben számolja fel függetlenségünket és életstílusunkat? És mi az, amit mégis nyújtani képes, amiért érdemes meghozni ezeket az áldozatokat?

Barnás Ferenc több szempontból is kihagyhatatlan olvasmányát elsősorban a hangulata, a megteremtett atmoszférája teszi letehetetlenné. Az ismétlődő szerkezeti elemek, mint a betegség, a kórház, a temetés egy általánossá váló lassú romlást ábrázolnak, a halál árnya belengi a történetet, melyet súlyosbít, hogy a szereplők legtöbbje az idősebb korosztályhoz tartozik, így reflektálva az elmúlás kérlelhetetlenségére és hirtelenségére. Ráadásul az esküvőkön kívül szinte csak ezek a szomorú események adnak okot a család együttlétére, metaforikusan aláhúzva a szétesésben-létet. A könnyed nyelvezet egy nehéz regényt rejt, mely alapvető emberi problémákkal néz szembe, felfedve ezek érzelmi mélyrétegeit, és felejthetetlenné téve ezt a mindennapi és mégis különleges történetet, amely mindenki számára ismerős lehet.

 

Kalligram, Budapest, 2019.

 

Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.


Főoldal

2020. szeptember 23.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA