Kiss-Szemán Zsófia
Képek és fogalmak
Pézman Andrea* kiállítása a Szlovák Kultúra Házában**

Pézman Andrea fiatal grafikusművész meglepően érett műveinek ad otthont ez a kiállítóterem.

Meglepő egyrészt azért, mert magas színvonalú, nagyon szépen kidolgozott és mindenekelőtt letisztult munkákról van szó, másrészt azért, mert az egyes, egymáshoz szabadon kötődő munkákból álló kvázi sorozatok, vagyis az egyes téma- és kérdéskörökhöz kapcsolódó művek nagyon szépen és logikusan épülnek egymásra. S harmadsorban azért meglepően érett művek, mert nagyon jól kitapinthatóak az alkotó eddigi műveire jellemző jellegzetes vonások. Ezek közé a meghatározó elemek közé tartozik például a jelszerűség, a múlt és a jelen találkozási pontjainak, illetve a civilizációs csomópontok problémája, az ember nyomának és a természet lenyomatainak megjelenítése, a már említett sorozatszerűség, valamint nem utolsó sorban a véletlenszerűség, illetve annak kihasználása a kísérletezés kedvéért.

Az említett jellegzetességek Pézman Andrea összes művében megjelennek, különböző formában, különféle szinten és mértékben. Ezekre az ismérvekre szeretnék bővebben kitérni egy-egy példát is említve.

Ez utóbbi, a véletlenszerűség játékos és kísérleti formában jelenik meg az alkotásokban. Játékos azokban az esetekben, amikor például a Bird flying című könyvében a betűknek ható kockatömbből kiválva azonosítjuk a madár figuráját és ennek következtében az addig betűknek vagy jeleknek vélt formákat madárseregként értelmezzük. Kísérleti formáját viszont mi, a nézők nem feltétlenül fedezzük fel, mert az egyes – akár technikai, akár formai – megoldások a többi, hasonló jellegű művel azonos értékűek, tehát az ún. sorozat egyik teljes értékű műveként látjuk és kezeljük – márpedig jogosan.

Az alkotások sorozatjellegét az adja, hogy a központi problémakör feltárását, kibontakozását tárja elénk műveiben. Végső formájában egy folyamatot látunk, pontosabban egy folyamat kimerevített fázisait, melyek általában az egyszerűbb formai és gondolati megoldásoktól a bonyolult kapcsolatokhoz vezetnek, ezeket ábrázolják összetettségükben, mélységükben. Az Átrepülésekben a kockák jól tükrözik ezt a folyamatot, miközben az egyszerű, bezárt, csupán sejtető kockatömb magában foglalja a nyitás, a felfedezés, a leleplezés lehetőségét és feltárja a belső struktúrák szövedékes összefüggéseit. A technikailag igényesen megoldott nyomatok az ábrázolt geometrikus testekkel és a rájuk tapadó, bennük rejlő formák árnyalataival, több száz variáns lehetőségét is magukban rejtik.

A jelszerűség Pézman Andrea minden művében fontos szerepet játszik, s a jelek szinte minden esetben szimbólumként vannak jelen, az egészet helyettesítik. Legkézenfekvőbb formában a Kommunikáció című sorozatban mutatkozik meg a jel: a vakírás jeleit felhasználva, ezekből kiindulva teremt meg a művész egy sajátos világot, mely önmagában él és működik, s különböző kapcsolatok, kapcsolódások által más-más formát ölt. Az egyes jelek aztán letisztult formában és malevicsi purizmusban – fehér a fehéren megfogalmazásban – bonyolultabb struktúrákká változnak. Érdekességük, hogy a domború nyomat valóban tapintható, s a vakok számára is lehetőséget nyújt a kommunikációra.

A kommunikáció a témája A jelen és a múlt régészete című sorozatnak is: a tegnap és a ma információ-hordozóinak találkozásáról és szükséges együttéléséről nem lehet kétsége az ún. civilizált világban élő embereknek. A régmúlt üzeneteit gyakran kövek tolmácsolják felénk, míg a friss információ többnyire a technikai berendezéseknek köszönhetően jut el ma hozzánk. Itt a grafikai megjelenítés alapját egy számítógépről szóló szakkönyv szövegének részlete adja, mely szintén a pars pro toto, a részlet az egész helyett elvén van jelen a művekben. Kétségtelen, hogy a két világ, a két civilizáció szükségszerű szimbiózisa alkotja a kiegyensúlyozott, teljes egészet.

A tárlatnak valószínűleg ezt a címet is adhatnánk: Jelek és nyomok; miután az alkotásokban az egyén, a kultúra, a legtágabban értelmezett civilizáció, valamint a természet által hátrahagyott nyomok és jelek határozzák meg a művek témáját, s ezek kapcsolatából alakul ki a releváns viszonyrendszer. Talán a legmarkánsabban a Kódex/Kéz című művészkönyv lapjain látjuk ennek a viszonyrendszernek az alakulását: a szerző kézlenyomatának és egy véletlenszerűen kialakított kódnak együttes szerepeltetését, közös életét kísérhetjük végig az első, majdhogynem félénk érintéstől a robbanáson keresztül a teljes egybeolvadásig.

Végül nagyon fontos megemlíteni, hogy Pézman Andrea képekben és fogalmakban gondolkodik, s képi nyelvezete egy-egy problémakörhöz kapcsolódik. Nem a látvány, a látható valóság az ábrázolás motívuma, témája és célja, hanem a vizuális gondolat, egy-egy probléma, olykor tisztán formai problémakör feltárása, megoldása. Manapság ritkán adatik meg, hogy elvi-művészeti problémákat megfelelő, magas igényű megformálásban szemléljünk. Itt a lehetőség.

*Pézman Andrea Komáromban (Szlovákia) született, 1975. augusztus 6-án. 1999-ben a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (Slovenská Technická Univerzita v Bratislave) Műépítészeti Karán, 2005-ben pedig a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem (Vysoká škola výtvarných umení Bratislava) szabad képgrafika és könyvillusztáció szakán (Prof. Dušan Kállay műterme) végzett.

** A szöveg a kiállítás megnyitóján hangzott el. (Békéscsaba, 2007. január 22 – február 18.)