Hajóhíd

portr__2.JPG 

 

Süveg Szilvia

 A fiú

 

 

A fiú nyolcéves volt. Azon a nyáron temették el az öccsét, akire ráomlott a fal. Kidőlt a régi, vályog kamra oldala, és az öccse ott játszott alatta. A fiú szaladt oda, hogy kikaparja a homokos törmelékből, de nem jól emlékezett, és rossz helyen kapart. Nem a fejnél, hanem a hasnál. Mire a fejéhez ért, az öccse már megfulladt. Hároméves volt. A szülők azt mondták, hogy az ő hibája, mert nem vigyázott rá.

Sötétségben éltek. A házban nem volt víz, gáz, villany se. Egy gyertyát gyújtott az öccsének a temetés után. Valahol látott ilyet. Aztán a szokásos menetrend. Az apja ráfeküdt az anyjára. A kisebbek már aludtak, csak ő bámulta a plafont ébren.

Másnap reggel kiment a ledőlt falhoz, és beásta magát a homokba. Kíváncsi volt, meddig bírja. Amikor elfogyott a levegője, izmait megfeszítve emelkedett ki a homok alól. Felült. Nem sírt, de érezte, hogy szorítja valami a torkát. Elképzelte, hogy az öccse mit érezhetett. Senkinek nem mondta el, mire gondol. Nem is kérdezte senki.

A következő napokban már kora reggel kiment az erdőbe, és estig nem is jött haza. Egy madárfiókát talált. Fogta, elásta a földbe. Aztán azonnal kiszedte. A madár még élt. Újra elásta. Másodjára már nem élt. Szépen eltemette, sírt is csinált neki. Másnap azért újra kiásta, hátha mégis él. Pedig tudta, hogy nem fog. 

Otthon nem változott semmi. Minden ugyanúgy ment tovább. Az öccse helyére nemsokára új gyerek jön. Az anyja hasa nagy, abból mindig gyerek lesz. Arra gondolt, ha ő meghalna, akkor változna-e valami. Megkérdezte az apját, amikor az éppen nem volt részeg, hogy mi lenne, ha ő is meghalna, mint az öccse. Az apja hozzávágta a fél pár papucsát: – Eriggyé! – mondta. Többet nem beszéltek.

Délután az árokparton halálra taposott egy békát. Utána körülnézett. Nem történt semmi. Később szerzett egy macskakölyköt és egy nyulat is. Mindet élve temette el. A nyúl kikaparta magát a föld alól. Örömében visszavitte oda, ahonnan lopta. Akkor kapták el. De megúszta egy hatalmas pofonnal. Felrepedt a szája. Nem sírt. Nem ment haza. Nem keresték.

Estig a mezőn kóborolt éhesen. A szomszéd asszonytól kért enni. Az adott neki néhány almát. Sötétedésre ért csak haza, addigra újabb testvére született. Senki nem figyelt rá, nagy volt a felfordulás. Ünnepeltek. Ittak. Másnap volt keresztelő, meg paprikás krumpli. Evett.

Eltelt egy hét is, vagy kettő, mire egyedül hagyták a kicsivel. Azt mondták, ne vigye ki a szobából. Ha sír, ringassa. Amikor elmentek, és ő magára maradt az új kisöccsével, fogta a gyereket, és kivitte a romos kamra elé. Az épen maradt fal tövébe rakta, és várt. Arra gondolt, ezúttal gyorsabb lesz és pontosabb. Még egyszer nem hibázhat.

 

Süveg Szilvia Tatán született, jelenleg Tatabányán él.


 

Főoldal

 

 

 

2023. január 17.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png