Hermann Zoltán
Total verrückt… – avagy ne higgyünk a fülszövegeknek!
Wolfgang Herrndorf Csikk című kamaszregénye a Scolar új, a kortárs ifjúsági irodalom fajsúlyosabb műveiből válogató sorozatában jelent meg. De pótolja-e műfordítás-irodalom nem íródó, mai magyar kamaszregényeket?
Talán igen. Talán éppen ennek a sorozatnak a kötetei lesznek azok, amelyek elvezethetik a szerzőket, kiadókat, olvasókat a mai magyar ifjúsági irodalom majdnem lakatlan területeire.
A Csikk a német, lázadó kamaszokvilágba vezet – de csak látszólag! Ugyanakkor a regény nem „új Zabhegyező”, de még csak nem is posztmodern nevelődési regény – ahogy a magyar kiadás fülszövegei állítják. Herrndorf regénye ennél jóval többet mutat meg a világból. Mást, mint szépirodalmi minták, és többet, mint amennyit a kamaszlektűrök szokásos panoptikumi figurái és ál-történetei mutatnának.
Herrndorf nemcsak azt tudja pontosan, hogyan lehet hiperrealisztikus hősöket kitalálni, de olyan hőstípusokat is, akikkel a kamaszolvasó azonosulni is tud. A fordító, Bán Zoltán András munkáját dicséri, hogy a hős én-elbeszélésének titkát, azt, hogy Maik Klingenberg a kamasznyelv kaotikus eszközei ellenére is rendkívül logikusan és lényeglátóan meséli el saját történetét, nem akarja gyökeresen átalakítani. Nem erőlteti a mai magyar kamaszszleng jelenlétét. Az kerül át a fordításba, ami szükséges: például a minden szó elé odarakható „totál” jelző/határozó – ez minden bizonnyal a német eredetiben is „total”, azzal az utánozhatatlan, mindkét szótagra eső hangsúllyal, ahogy a mai német szociolektusokban hallani –, amely alighanem az egyik leitmotívja is lehetne a történetnek.
Valószínűleg éppen a „total/totál” retorikai összetettsége utal a magyar olvasó majdnem megoldhatatlannak tűnő feladatára: ti. egy mai berlini tizenéves szemével kellene olvasnia Herrndrof regényét. Így áll elő az a helyzet, hogy a fordítást olvasó tizenéves nem feltétlenül érzékeli azt a parodisztikusságot – pedig Bán Zoltán Andrásnak köszönhetően végig jelen van ez a hang –, amit a német eredetit olvasó kamaszok igen, és esetleg még a magyar fordítást olvasó felnőtt is. Herrndorf regénye reflektál ugyan a német irodalom Wilhelm Meister-i hagyományaira, de úgy, hogy valamiféle anti-nevelődési regénnyé formálódik. Nincs nevelődés, ahogy végsősoron igazi utazás sincs. Maik és Csikk nem jutnak el sehova, csak a határaikat keresik, földrajzilag és mentálisan is, és rendre visszafordulnak onnan, ahol átlépné a posztmodern német társadalomban még tolerált határokat; a regényírói önkény, a kiszámíthatatlannak tűnő véletlen az utolsó pillanatban megállítja őket. Kamaszos tapasztalatlanságuk miatt „bénázzák el” azokat a jeleneteket, ahol a bűn oldalára átcsúszhatnának. Meg sem hal senki.
Maik és Csikk ámokfutása a lopott, feketére lefújt Lada Nivával kamaszoknak szóló pszichológiai és társadalmi szatíra a 2010-es évek Németországáról. Szeretnivaló, de egyáltalán nem szerethető alkoholista anya; spekuláns apa – szó sincs már „német szorgalomról” –, aki akkor is hazudik, ha tudja, hogy a fia mindent tud a munkahétvégének álcázott félrelépésekről; a családot órabérért helyettesítő indiai kertész és a vietnámi takarítónő; Tatjana Cosic, Maik kamaszvágyainak titokzatos tárgya, aki már németebb a németeknél, Maikék Jennifer és Kevin névre keresztelt osztálytársainál. Van folyton csak a Bundesligáról beszélő tornatanár; a német idealista szellem pislákoló lángját őrző irodalomtanár; a szeméttelepen guberáló Isa – Maik első szexuális élménye lehetne, de, maga sem tudja, miért, inkább nemet mond a felkínálkozó lánynak –, aki tud benzint lopni, mert a fiúk még lopni sem tudnak; egy falusi német nagycsalád az eperhabért játszott idióta kvízjátékukkal; a kommunista létére egykor SS-katonának kényszersorozott öregember; a cinkos és segítőkész családanya és a kórházi nővér: történeteiken egy másik világba látunk át, abba, amelyről nem illik beszélni, egy olyan világba, amelyben mindenki más, mint amilyen szerepet eljátszik. Maikék és az olvasó előtt nem ennek a világnak a perifériái, extremitásai tárulnak fel: az elbeszélés nem arról szól, hogy mikor kapcsolnak be a kamaszhősök védekező mechanizmusai a sokkoló epizódokban. Ezek nem tervszerűtlenül, találomra fellelt, a hősöket veszélyeztető krízishelyzetek, hiszen a látszólag céltalanul utaztató elbeszélői formában, Maik pontos önleírása mögött, rejtett összefüggések vannak. A Csikk lényegében kamaszoknak szóló kultúrfilozófiai szatíra, az olvasóra tett hatása nem áll meg a pszichikai átélésnél, mert regény a mai Németország abszurd létezésére való gyermeki rácsodálkozás regénye. A falusi családnál elköltött ebéd-jelenet kvízének hőse, de lényegében a regény hőse is Konrad Adenauer, a kancellár, aki az 1945 utáni Németország kultúrhéroszaként, egy modern Leibnitzként, Németországot a „létező világok legjobbikának” álmodta meg, és Herrndorf, mint egy posztmodern Voltaire azt mutatja meg hőseinknek, hogy ez a Leibnitz-Adenauer-tétel, ha még áll is, csak ellenpróbák segítségével, önnön abszurditásával bizonyítható.
Hát ezért ne higgyünk a fülszövegeknek. És ezért nem elég, ha a felnőttek asztali beszélgetéseibe beleszövegelő kamaszgyerekeink egy német kultúrkrízis-paródiában ismerik fel a maguk életét. Látják ők azt, pontosan, csak lenne, aki segít nekik, vagy helyettük megfogalmazza, mit is látnak. És lenne ifjúsági könyvkiadó, akinek van türelme az íróinkhoz is.
(Wolfgang Herrndorf: Csikk, fordította: Bán Zoltán András, Scolar Kiadó, Budapest, 2012, 320 oldal, 2950 Ft)
