Ex libris

 

A rovatban helyi kötődésű, de országos jelentőségű régészeti, történelemtudományi, néprajzi, helytörténeti és levéltári vonatkozású aktualitásokat mutatunk be meghívott, zömmel helyi, Békés megyei kötődésű, többségében 35 éven aluli kutatók, szerzők, amatőr irodalom- és történelembúvárok és jómagam tollából.

 

NagyLaczkoBalazs.JPG

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Húsvét utáni tormaság

 

„kiadott parancsolat szerint az itt alól kitett szám szerint jóféle tormát ásatni és azonnal a nagy ármádiához administráltatni legkeményebb felelet alatt hagyatik kegyelmeteknek...”

 

Tomcsányi főszolgabíró 1789. június 29-én kelt parancsa

 

Manapság a torma leginkább a húsvét kapcsán kerül terítékre, mint a sonka kötelező kiegészítője, de ki gondolná, hogy régen a Békés vármegyét járó hadak se lehettek meg nélküle? Ám hadd előzze meg a lokális főfogást egy kis időben és térben távolabbi szellemi előétel:

            A Szókratész emlékét Platón mellett megőrző ókori történetíró, Xenophón jegyzi le, hogy a perzsák a taknyos gyereket tormával etetik. Úgy általában az antik görögök a tunyaság és lustaság, a rómaiak az ostobaság ellenszerének tartották e fehér gyökeret – kézenfekvő, hogy az első kettőt a tavaszi fáradtsággal hozzuk összefüggésbe és egészen az ókorig visszanyúló hagyományt lássunk a mai húsvéti, azaz tavaszi tormafogyasztásunk hátterében. Az ifjabb Plinius úgy tartotta, hogy a torma élesíti az elmét és ugyanakkor csökkenti a nemi vágyat. Míg az ókorban inkább salátanövényként, a középkorban már a főtt marhahús mellé szolgálták fel a frissen reszelt ecetes tormát. Később az ecetes reszelt tormát már mandulával, tejföllel és cukorral is ízesítik. A kora újkor friss tavaszi salátáinak is része a torma levele: turbolyával, retekkel, fokhagymával és tárkonnyal keverve. Régen a savanyú káposzta készítése során is használtak tormát: egy 18. századi recept szerint a káposztát tormával, kaporral, köménnyel, fenyőmaggal, tört mustárral tették el a hordóba. A 18. században már ismert volt a tormás reszelt cékla is, melyet a német vidékeken főtt húsok mellé tálaltak, koriandermaggal megízesítve.

A torma jótékony egészségügyi tulajdonságait is korán felismerték, magas C-vitamin tartalma miatt a skorbut (C-vitamin hiány okozta súlyos táplálkozási betegség, mely vérzéssel, gyulladással jár, és a beteg halálával végződik) egyik fontos ellenszerének tartották már a régiek is: tormás bort, sört és tejsavót fogyasztottak a betegség elkerülése végett. A skorbutot a vízi torma levelével is kezelték, melyet (minthogy egyszerűen csak tormaként hivatkoznak forrásaink mindkét növényre) nem is igen tudunk különválasztani a mai gyökérzöldségtől. Skorbut ellen őseink lila káposztát főztek húslevesbe spárgával és cikóriagyökérrel. A tormát a népi gyógyászat emellett külsőleg a reumás panaszok kezelésére, belsőleg köhögés ellen hasznosította szerte a Kárpát-medencében. A Baranya megyei Bodán azt tartották, hogy aki szentelt tormát eszik, azt abban az évben nem kínozza a szomjúság és a keserűség. A torma orvosi használata a háborúk során is gyakori volt, és így jutunk el fenti idézetünkig: Tomcsányi főszolgabíró 1789. június 29-én kelt parancsában Békés vármegye több településétől (Békés, Körösladány, Füzesgyarmat, Szeghalom, Vésztő) nagy mennyiségű torma beszolgáltatását követelte meg a hadsereg számára. Az Adria-vidékén a szülői szigor, a Dunántúl egyes tájain (például Göcsejben) Krisztus szenvedéseinek jelképe volt még a 19-20. század fordulóján is a csípős torma, mely, mint tudjuk, a magyar húsvéti éteksor szerves része maradt mindmáig. Czink Lajos szerint a fiumei húsvéti ünnepi terítéken a 19. században a torma „azt jelenti, hogy a szülők legyenek gyermekeik iránt erélyesek”.

De visszatérve, melyik torma lehetett az, amit Tomcsányi a Békés vármegyeiektől a hadnak megkövetelt? Szinte biztosak lehetünk benne, hogy az bizony a már nem annyira fogyasztott vízitorma volt, melyet több helyen is feljegyeztek, mint a Körösök liget- és mocsárvilágának szerves tartozékát. A ma már a kortárs botanikai tanulmányok tanúsága szerint elsősorban a dobozi erdőn fellelhető növény igen gyakori lehetett a rétek lecsapolását és a folyók majd’ teljeskörű szabályozását megelőző időkben, amikor még a helyi földesurak sem minden alap nélkül rendelték el darvak, gémek és mocsáriteknősök beszolgáltatását.

Talán az úri csemege teknőclevesben is elfért egy kis tormaszósz – ki tudja.

 


Főoldal

2021. április 14.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Illyés Gyula és a magyar halloweenA Nagyszalonta-Doboz sertéstengely, avagy a makkoltatás, ami összeköt
Bék Timur versei Gál János: Kísérletezés, Költő Imre újabb szenvedéseiFalusi Márton: Dal, ellendalKiss Judit Ágnes humoros versei
Fehér Béla: Közösségi hálóGömöri György: Harmadik karantén-naplóLantos László Triceps: Jézus fiaOravecz Imre: Alkonynapló
Márton László: Nibelungok – Negyedik felvonásMárton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanom
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA