Beszélgetések

 

 

 

 

szintemandy
Szinte Gábor: Mándy Iván (festmény, 1979)

 

 

„mindent és mindenkit le tudott hozni a monumentalitásból,
és a kisembereket pedig ugyanígy képes volt talapzatra állítani, hitelesen"

beszélgetés Sándor Iván íróval Mándy Ivánról


Melyek az első emlékeid Mándyról?

A '60-as évek közepére, végére tehető az első találkozásunk. Stílszerűen színházi előadáson ismerkedtünk meg egymással. Iván sokat járt színházba. Legelőször a Mélyvíz című musicaljének az 1961-es bemutatóján találkoztunk. Ez rögtön nagyon emlékezetesre sikeredett: akkor még „csak" kritikusként tevékenykedtem - később lettem szerkesztő - a Film Színház Muzsikánál, és mivel Iván kedvelte a színházi miliőt, szeretett színésznők társaságában lenni, igyekeztem megnyerni, hogy írjon nekünk a lapba tárcákat, színészportrékat.

 

mandy15sandorivan
Sándor Iván


Hogyan fogadta a felkérést?

Egy idő után ráállt. Számára ez jó alkalom volt még jobban elmerülni a művészek közt, ami tulajdonképpen a Mélyvíznek is a háttere. Szerette ezt az álomszerű, színházias, a realizmustól mentes, emelt világot, ahol az emeltség ellenére mégis leszállhatott a valós élet mélyére. Egyre sűrűbben adott nekünk színészportrékat. Kivétel nélkül személyesen hozta be az írásait. Szótlanul adta át. Éreztem az egyébként eléggé olvashatatlan szövegeken a keze simítását, nehezen vált meg tőlük. Mint ahogy érezni lehetett a tekintetében a szövegeiben jelen lévő álomvilágra való rácsodálkozását. Ha le is ült egy székre öt-tíz percre a szerkesztőségben, nehéz volt vele beszélgetni. A további időkben is megmaradt ez a tulajdonsága.

Változott a viszonyotok idővel?

A '70-es években kaptam tőle például először dedikált könyveket. Szűkszavúan dedikált. Tetszett neki, hogy mindkettőnket Ivánnak hívnak. Ivánnak, Ivántól, írta bele az egyik kötetbe. A két Iván név közé maximum két-három szót szúrt be. Ahogy erősödött a barátságunk, hosszabb lett a dedikáció - de a három szó terjedelmet soha nem szárnyalta túl. Először természetesen én küldtem el a könyveimet neki, és ő kvázi válaszként szintén postázta a sajátjait. Az egyik kötetembe azt jegyeztem be a számára, hogy Ivánnak, az Ivánok Ivánjának Ivántól. Ami azelőtt nem fordult elő: Iván eljött, és azt mondta, nagyon jó ez a dedikáció, jól esett neki.

 

mandy10dedikacio
A dedikációk egyike, ez éppen két szavas: "Ivánnak régi barátsággal Iván"


Milyen embernek ismerted meg? "Munkáról", írásról beszélgettetek?

Szótlan volt.  Mint aki örökösen úton, séta közben van. Amikor a Művészben vagy a Lukácsban ült, akkor is mintha szemlélődve sétált volna. Papírfecnik hevertek előtte, egy toll, néha puhaceruza. Ült, nézelődött, és néha följegyzett valamit. Én a Művészbe jártam vele. Amikor megszólította a presszóslányokat, úgy tudott a kisasszonyok szemébe nézni, mélyen, szuggerálva, hogy nézzenek vissza rá. Ebben a pillantásban nem fedeztem fel semmi férfiasat, miközben kikerülhetetlenül szuggesztív volt a maga finomságával, érdeklődésével, lazaságával. Az írásaiban is ezt a pillantást felejti az arcokon, rengeteg dolgot fedez fel rajtuk: a tekintetet, a barázdákat, a szájszögletet. És ezekből teljes figurát tudott teremteni, holott úgy tett, mintha csak egy arcról írna. De ugyanígy felejtette rajta a tekintetét egy-egy szekrényen, komódon, bögrén vagy szobasarkon. És miközben figyelt, azt hiszem, már írta is a szöveget egy képzeletbeli, „belső" cédulára - ami aztán rákerült egy „külső" cédulára.

A munkamódszeréről sokat beszélgettünk, mert tanulni akartam tőle, kérdezgettem. A cédulákra írtakat utólag helyezte bele a szöveg egészébe. Egyszer megkérdeztem tőle, minek alapján döntöd el, hogy a cédulát mikor, hová rakod be. Azt válaszolta, hogy oda illeszti be, ahol a helye van. Jó, de hol a helye, kérdeztem vissza. Ott, ahol üresség van, felelte. Gondolj bele, milyen fontos, mély dolog ez: egyrészt felfedezni a majdnem kész szövegben az ürességet - ami azt jelenti, hogy annak az írásnak ott van a poétikai centruma, mert az ürességnek kell telítődni az írás által. De ezt felfedezni egy majdnem kész szövegben - itt kezdődik a nagy irodalom! Rájönni, mivel lehet telíteni az ürességet. És vigyázni, mert nagyon sok minden beilleszthető lenne - azt megtalálni, ami azt a szöveget tudja telíteni.

 

mandy1hotelbristolhoteladriakenyermezo4

Az egykori Hotel Adria, ma Hotel Bristol: "a Hotel Adria. Ez [a név] nagyon büszkén hangzik, nagyon szépen és előkelően,
maga a szálloda az hála a jó istennek nem volt ilyen előkelő, sokkal emberségesebb volt. Onnan jártam ... a Bezerédi utcai
elemibe, de főként a Tisza Kálmán térre és főként mozikba." 1927-től 1934-ig lakott itt, a Kenyérmező utca 4-ben Mándy.


Mennyire volt szoros, mély kapcsolat a tiétek?

Nézd, én nem tartoztam az ő közvetlen baráti köréhez. Szorosabb kapcsolatot főként az „újholdasokkal" ápolt. Lengyel Balázs írt nagyon szépen Rónay György asztaláról. Köré gyűlt az Újhold, Nemes Nagy Ágnes csak Rónay halála után vette át a centrális szerepet. Mándy hallgatag író volt abban a körben is, nem igazán lehetett vele sokat beszélgetni - de ha keveset is beszélt, szűkszavúságában is sokatmondó volt. Legyinteni nagyon tudott! A legyintése az egész világról alkotott álláspontját, univerzális ítéletét sűrítette önmagába. Ez egy nagyon lágy, laza, közvetlen, testközeli gesztus - tehát nem egy Füst Milán-i, felülről indított, teátrális mozdulat. A világról és a környezetéről is szólt, de önmagát is demitizálta vele. Egy fickó, aki legyint arra, amit felfedez a mélyvízben élőkről és saját magáról. De az egész magyar történelemre is ráint például A villamos című írásában, ahol Kossuthot is szerepelteti. Nem mellesleg lehozza a szobortalapzatról Kossuthot. Ez nagyon fontos nála: mindent és mindenkit le tudott hozni a monumentalitásból, és a kisembereket pedig ugyanígy képes volt talapzatra állítani, hitelesen.

Kávéházon, színházon kívül találkoztatok? Jártatok fel egymáshoz, mentetek meccsre együtt?

Kávéházakban, színházban, szerkesztőségben igen, de nem jártam nála soha, és meccseken sem találkoztunk. Büszke vagyok rá, hogy a mai napig el tudom mondani a '30-as évek három nagy futballcsapatának, a Fradinak, a Hungáriának (ami a mai MTK, ez a csapatom) és az Újpestnek az összeállítását. Tudtam, hogy Ivánban ezzel partnerre találok. Mikor elmondtam neki a csapatnévsorokat, nagy figyelemmel hallgatott, aztán felsorolta ugyanezeknek a gárdáknak a '20-as évekbeli játékosait... Ezeket persze ő meg is írta, a Braun Csibiket, Zsákot, a kapust, és Kohutot. Erről a korszakról egyébként is sokat tudott. Véleményem szerint ketten írtak a '20-as, '30-as évek józsef- és erzsébetvárosi kávéházairól (később: presszók) hitelesen: Kellér Andor és Mándy.

 

mandy3gutenbergotthongutenberttr4
A Gutenberg-otthon, a város egyik gyöngyszeme, amely méltán kapta meg a Kós Károly-díjat,
eddig egyedüliként a társasházak közül
. Mándy itt is élt, 1934-től 1938-ig (Gutenberg tér 4.)


De térjünk vissza a találkozásainkra. Mándy nagyon kedvelte a fiatalokat, de mélyen magába zárkózott. Lehetett vele öt percig hallgatva ülni. Az ilyen emlékek számomra sokkal többet jelentenek, mint az, hogy éppen miről, hogyan beszélgettünk... Ha valamire válaszolt, azt egy-egy kézlegyintés kíséretében tette. Szeretett a háttérbe húzódni. Egyszer például a Radnóti Színházban egy közös esten, ahol Esterházytól kezdve Parti Nagyon át Konrádig meghívtak vagy tíz, tizenkét alkotót, ő nem jött fel a színpadra - mi felolvastunk, az ő műveit egy színész tolmácsolta a közönségnek.

Gondolom, őrzöl róla jó néhány anekdotát...

Egy jellemző történet: 1970-ben, tehát még a vele való ismeretségünk első szakaszában a feleségemmel és a lányommal Jugoszláviába utaztunk, ami egyébként akkoriban még elég különleges lehetőségnek számított. Mentem be a dubrovniki kikötőbe, megnézni a hajóindulás időpontját. Egyszer csak azt látom, Iván megy előttem egy hölggyel. Ez meglepett. (Ő nagyon „kölykös" volt. Csak 65-70 éves korában jelent már meg úgy, mint egy idősebb ember. De még a halála előtt is olyan kölykös öregúr volt.) A nőkhöz eléggé rejtélyes viszony fűzte. Erről tulajdonképpen az egyik remek prózája, a Fabulya feleségei szól - amit egyébként elsősorban Végh Györgyről [író, költő, műfordító] írt. Ő terjesztette azt a csodálatos klasszikus költeményt, ami így szólt: „itt nyugszik Fabulyáné \ ritkán volt Fabulyáé". Iván távolságtartással, méltóságteljes kíváncsisággal közelített a nőkhöz, talányos, a külső szemlélő előtt beláthatatlan kapcsolatrendszerrel bírt. Visszatérve Dubrovnikra: meglepett, hogy egy hölggyel sétál ott. Odamentem mögéjük, gondoltam, hogy megtréfálom őt, és megfogtam a bőröndjét, kiemeltem a kezéből. Ő meghökkenve megállt, majd mikor felismert, hosszan a szemembe nézett, és azt mondta: szervusz, bemutatom a feleségemet...

 

mandy4matyaster14
A Hotel Adria után "a Mátyás tér 14-ben laktunk meglehetősen sokáig" - a 'megletősen sokáig' azt jelenti: 1938 és 1941 közt


Vele milyen viszonyban voltál?

Ő egy kiváló asszony, ma is él még. Mély kapcsolatba kerültem vele. A Drága Livet valószínűleg rögtön a megjelenésekor elolvasta. Amikor ennek a könyvnek a bemutatóját tartottuk, és felhívtam, azt mondta: Iván, vártam a telefonját, hogy hív-e. Sokat jár színházba, ott azóta is találkozunk. Egyébként a Drága Livben is Iván jellegzetes mozdulatát próbáltam megírni: ül a kávéházban '56-ban, kinéz az utcára, és azt mondja, „jé, egy tank", és legyint egyet...

Ha már a Drága Livnél tartunk, ebben a regényedben elég könnyen beazonosíthatóan Mándyt is szerepelteted... Miért szőtted bele őt a könyvbe? Mit akartál elmondani a figurájával?

A saját élményeimet írtam meg, fikcióba ágyazottan. Akkor ül az Iván nevű figura a Művészben, amikor a főalakot be akarják szervezni - aki úgy áll ellen ennek, hogy a hátában érzi Iván tekintetét, és ez erkölcsi támaszt ad neki. Ez például nem történt meg, csak elképzeltem - ezzel hódolni akartam Mándy emlékének, a belőle áradó szuggesztív erkölcsi tartásnak. De a figurát, a legyintését, és azt, ahogy ott ül és rendel, a valós emlékek alapján írtam meg.
Hogy miért szerepel a könyvben Iván? A Liv központi figuráját rengeteg szál fűzi a színházhoz: az apja rendező, a mestere, Gádor színész, rendező és főiskolai tanár. Ezt a miliőt megpróbáltam gazdag figuravilággal a főalak köré szervezni oly módon, hogy a szituációkban a múlt, a jelen, a színház, az álom, a pesti létmód a maga mélyvilágával, ha úgy tetszik, együttesen tudjon megjelenni. A színészpresszók, kávéházak, irodalmi találkozóhelyek hozzákapcsolódnak a regényben általam szükségszerűen megelevenített miliőhöz. Nem emlékszem már pontosan, hiszen ezt a regényt tíz éve írtam, de valószínűleg, amikor eldöntöttem, hogy a főalak beszervezésének a kísérletére egy kávéházban kerül sor (ez személyes tapasztalat, mert engem is ilyen helyeken, konkrétan a Lukácsban és a Royalban kíséreltek meg beszervezni, eredménytelenül - így tudtam, hogy ez egy hiteles szituáció), beugrott a Művész, Iván meg ott ült mindig a Művészben - ez ennyire egyszerű. Nem tudtam elképzelni ezt hitelesnek úgy, hogy Iván ne legyen jelen.

 

mandy6fiumeiut25
"[A] Mátyás térről költöztünk át a Fiumei útra... Édesanyámmal költöztünk át,
ugyanis az OTI - ma SZTK - ház volt, és anyám - ő volt a család biztos pontja,
rendes tagja szegény, neki kenyeret kellett keresnie -, ő OTI tisztviselő volt, és
valamiképpen egy aránylag kedvezményes szobához jutott a hatodik emeleten."

Fiumei út 25., 1941-től élt itt


Végig tartottátok a kapcsolatot?

Erre mondanék egy történetet. 1991-ben Göncz Árpád Kanadában tett köztársasági elnöki útjának egyik hozadékaként egy ottani milliárdos létrehozott elég jelentős összegből egy alapítványt, amely az adott évben a legjobbnak választott magyar prózaírót jutalmazta meg. Iván kapta meg először a Getz-életműdíjat, 1991-ben. Akit díjaztak, az felterjeszthetett a következő évi jutalmazásra valakit. Ő Szabó Magdát javasolta '92-ben, aki '93-ban Tandori Dezsőt, ő pedig engem egy évvel később, Iván és Szabó Magda jóváhagyásával. Mándy is eljött a díjátadásra, akár a többi távoli barátom: Lengyel Balázs, Lator László és Szabó Magda. Balázs mondta nem sokkal ezután egy telefonbeszélgetésünk során, hogy mikor mentek haza innen, Mándy kiszállva a taxiból rosszul lett, elesett az utcán. Ekkor kezdődött Iván utolsó életszakasza... Tehát ez furcsa, kettős emlék: mintha ott búcsúzott volna el tőlem, a díjátadáskor.

Minek tartod őt: regényírónak vagy novellistának?

Bennem kisprózaíróként él. Klasszikus értelemben vett regényt tulajdonképpen nem írt - legfeljebb úgy, hogy a kisprózákból ciklust készített. Mindent kisebb egységekből rakott össze.

 

mandy8fiumeialja
A sors szeszélye folytán a "mozibolond" Mándy egykori lakása alatt, a Fiumei utca 25-ben üzemel a MOKÉP Filmtára


Mit gondolsz az elismertségéről? Eléggé méltányoljuk a teljesítményét?

Ő úgy kanonizálódott, mert azért szerintem használhatjuk ezt a kifejezést, hogy kanonizálódott az irodalmi köztudatban, mint egy álomvilágot megjelenítő, kicsit könnyűkezű, léha, lágy, fantáziáját tekintve Krúdyhoz, figuráit nézve Gelléri Andor Endréhez kapcsolódó író. Meglehet, merésznek, radikálisnak hat, de szerintem Céline-hez is hasonlíthatjuk őt - azzal együtt, hogy bizonyos tekintetben teljesen más a prózájuk, létszemléletük. Hisz Céline, mint köztudott, mérgezett lelkű ember volt. Mándy jólelkű. Céline a Georges Bataille-i és de sade-i értelemben vett gonoszt, pontosabban fogalmazva: rosszat fedezte fel az emberi lélek mélyén. Iván a szánni valót, azt, amivel együtt lehet érezni, és azt, ami elmúlik. A lepusztultat. De ő, mint egy magyar Céline, ugyanúgy az éjszaka mélyére szállt le a maga figuráival és mentalitásával. Iván megértő, már-már liberálisan gondolkodó íróként vizsgálta az élet mélyét - hogy egyedülálló módon találja meg a mélyvizet, amiben a kor emberei élnek; és így mondjon ítéletet a koráról. Nagyon remélem, hogy lesz még olyan irodalomtörténész a fiatalok között, sőt, lesz még olyan író, aki felfedezi ezt a sajátosságát Ivánnak, és egyáltalán: felfedezik az életművét, és a recepcióját fölerősítik. Sokan írtak róla, sajnos, közhelyeket emlegetve is. Persze, jó példák is vannak. A legmélyrehatóbban szerintem Balassa írt róla az Észjárások és formák című kötetében. De úgy tűnik, az újrafelfedezése még várat magára.


(Darvasi Ferenc)

 

 

Mándy Ivánhoz kapcsolódó anyagok a barkaonline.hu oldalon:

Beszélgetés Mándy Ivánról Vojtek Évával

Ménesi Gábor: "Maradt egy árva fa" - Mándy Iván novelláiról (olvasónapló)

Darvasi Ferenc: Láthatatlan, titkos barátok - Mándy Iván, Molnár Ferenc, Kiss Ottó (olvasónapló)

Darvasi Ferenc: Otthon lenni - Mándy Iván: A villamos (olvasónapló)




 

2010. október 06.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Ajlik Csenge verseiLövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png