Farkas Wellmann Éva
Nem vesztem el
Már nem vesztem el azt a háborút,
amelynek minden csatája oda.
A veszteség lassanként felemel,
mozdulatra lendül a törzs, a nyak,
és nincs erő még, de tág a tüdő,
könnyűségre adja magát a fej,
könnyelműségre magát a lélek.
Bizsergeti az izmokat a láz.
Ha képes mozdulni bent a szó is,
legyőzhetetlen lesz nyers erővel.
*
Holtfáradtak úgyis a katonák,
s nem rémlenek a harci jelszavak.
Nyerni innen már nem életszerű.
Kiket legyőznél, régen alszanak.
Erő
Idő kell még, míg visszabontod,
amit magadból építettél,
amíg a forma is feladja,
s eltűnik a tökéletesség
gyanúja és látszat-emléke.
Még több idő, amíg a véső
pattogásai leszerelik
a világnak tetszőt, a mázat.
És óvatosan leleplezik
a sebezhető alig-valót.
Mikor, az idők végezetén,
az új forma nem emlékezik
arra, amivé mások láttak,
az esetleg lesz a szabadság
és nem a szabadság esetleg.
A szerszámokat mozgató kéz
jóleső fájdalomban megfeszül.
Az ajkak mosolyra futnak,
mikor szétpattogzik az arcod,
mihez az öntőforma készült.
Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.
