Versek

 

 10._Acsai_Roland.jpg

 

Acsai Roland

 

Fapados

 

Szürke veréb csipogott, szava szólt levegőt tetoválva,
csőre hegyét beleszúrva a légbe: te, én, te, akárki.

Hangfala volt a fa odva, szavát sokszorozva okádta.
Téltemető nyoma: szálltak a friss levegőnek arái,

pollenjeikkel magányukat újra útjukra bocsátva.
Tiszta gyerekkori ég fogadott ma: ez és az, akármi.

Tiszta gyerekkori ég fapados repülőnyi csodája.
Ég, mi alatt ugyanúgy lehetett bizakodni, parázni.

Égi, gyerekkori kék: madarak lepedőnyi lakása.

 

A szél veszi kölcsön

 

Még hűvösen fújt a szél, amikor messziről ideértek,
és bohókásan daloltak a kék-feketés seregélyek.

Fáknak az ágai: hinta alattuk. A lengedezésben
ők igazán profik. Tollaik pöttyei: csillagok égen.

Már bennük ott lapultak mind a kékes tojások: kikelni.
Ott lapultak bennük még ugyanúgy pont, miképpen a semmi.

Mert az is ott lapult bennük, miképpen mindenben a földön.
Egy nap a jégsima tollaikat majd a szél veszi kölcsön.

 

 

Szabad úgyis

                                                  emlék 1985-ből

 

Tengelicénk a kalitban ugrált, ide és oda, nézett,
és dala szállt tova. Fényképek albuma tengelicének

minden a földön, az égen, a két szeme néz bele már sok
éve. Magánya a párja az emlékeimben, az ázott

képek között, hol esetlen esők szakadatlana hullik
már az örökre borús egek mélyeiben. Szabad úgyis,

így is, naná, hogy az! Megszabadulva kalitka-magánytól.
Még kicsi volt a fiú, azaz én. Hova hullt a madártoll?

Elrepülő madarakkal a tollaik is tovaszálltak,
lengeti már az idő szeles szárnyait száz viharának.

 

Nem nagy ügy

Tóth Árpád emlékének

 

A füstifecske fészke,
a sár, a nyál, a toll.
Egy délutánnak füstje
az orromig hatol.

Az üstben szilvalekvár,
ha fortyogott nagyon,
a fecske mind figyelt már
a villanydrótokon.

Keverte azt a néni,
az üstben nyári bú,
és fent kezdett már érni
az égiháború.

De ennek annyi éve,
magában nem nagy ügy,
csak bámultunk az égre,
hol fortyogott az üst.

A légnyomásnak súlya
lenyomta már, mi szállt,
s a füstifecske-flotta
vadászgatott tovább.

 

Bagolyvisszhang

 

Fülesbagoly repült el,
alvófa várta őt,
az almafának ága,
egy téli délelőtt.

Bagolyköpet fedett ott
göröngyöt, mint a hó.
Bagolyköpet fehére,
az el nem olvadó.

Továbbsuhant a füstben,
mi kéményből kiszállt.
A múlt repült el ott fenn ‒
visszhangja húhogás.

 

Az öröklétről

 

Merre az ég alagútja?
Fenn a vakond maga fúrja.
Hol van a mennyben a pince?
Zsákban a múlt ma levíve.

Csillaga krumpli kiásva,
omlik az égben a bánya.
Eltemetett repülőkre,
hull a sötét az örökre.

Bolygana földben a bolygó,
lenne a holdja a sarló.
Vágna füvet vele egy kéz,
szénaszagában öröklét.

 

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. szeptember 29.
Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Tompa Gábor verseiZalán Tibor: Dragéi felezőszonettekFűthető kabát – Horváth Viktor Tóth Krisztina-paródiájaGéczi János versei
Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: PlüssTóth László: Lótusz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png