Versek

 

4._Kopriva_Nikolett.jpg

 

Kopriva Nikolett

 

Hét születés

 

Hétfőn falevél-barna bábu vagy.
Agyagból formállak meg, hajaddá
a fűszálakat varázsolom, szemeid
tenger mélyén fekvő kagylók.
Szíved helyén holdkorong,
gerinced tejút,
csontjaidon izzanak
a csillagok.

Kedden kékuszonyú hal vagy.
Pikkelyeiddel fölsebzed a vizet.
Kopoltyúdtól hullámzik a tenger.
Húsodban só csomósodik,
éget, mint egy mérges növény,
rágja bordád törékeny faágát.
Észre sem veszed,
eltűnsz egy jeges szakadékban.

Szerdán sziszegő kígyó vagy.
Feltekeredsz a lábszáramra,
mindenhol velem vagy, és suttogsz.
Legszívesebben kitépném
a nyelved, elásnám a kertben.
De nem merem. Félek, összefonódna
a gyökerekkel, és egy nap a növényeim
a te hangodon szólnának.

Csütörtökön te vagy a madárijesztő.
Némán állsz a semmi közepén
csíkos ingben, hózentrógeres
nadrágban. A szél legszívesebben
kiszakítana a földből, föl-alá cikázik,
ráül az árnyékodra. Egész nap fogom
a lábad, és beszélek hozzád,
ne szállj el.

Pénteken erdő vagy.
Fáid átszúrják a felhőket,
fennakadnak ágaikon, mint a díszek.
Ahogy szuszogsz, zizegnek a levelek.
Éjjel elkerüllek. Fekete vagy,
egyre közelebb jössz
az utcákhoz, vonyítanak tőled
a kutyák.

Szombaton anyám vagy.
Zöldteád illata a falakra lapul,
bőrödön átragyog a Nap,
fénye beteríti az egész házat.
Valamennyi isten báránya
közül téged szeretlek a legjobban.

Mindenhova követlek, mindenhol
hidegebb van, mint az árnyékodban.

Vasárnap templomharang vagy,
kondulsz, a valóság megroppan.
Reszkető ablakokból néznek
az életre kelt, zongorára ült babák,
kivonulnak a ruhák a szekrényből,
táncolnak. Lehullanak az utcatáblák,
felcseréljük a szavakat beszéd közben.
Amikor elhallgatsz, akkor tűnik fel,
hogy minden csak varázslat.

 

Labirintus a kertben

 

Hosszú évekig építettem a labirintust a kertben.
A téglák súlyosak voltak, megdermedtek a fagyban.

Egyfolytában tél volt, évek óta tartott.
A téglák időnként megszólaltak, faggatóztak:

mire az egész? Bölcsen hallgatok,
sosem árulnám el, hogy a fényképeid miatt.

Túl nagyra nőttek, te minden éjjel kimászol
belőlük, dúdolva jársz-kelsz körülöttem,

fésülöd a hajam, suttogsz a fülembe. Ha pakoljuk
a téglákat, néha megállunk és egymásra nézünk:

mire az egész? Nincs válasz. Aztán majdnem
összeroppantlak, összeroppanok.

Egy pontot teszünk ki a térben. Aztán cigaretta
cigaretta után, hosszú beszédek, hosszú hallgatás.

Azt hisszük, itt vagyunk, de ez is csak
emléke valaminek, ami sosem történt meg.

Ébredéskor téglák nevetése hasogat,
gennyedző sebek a valóságomon.

El akarsz tűnni, mégis beszélsz,
el akarok tűnni, mégis beszélek.

Mire megépül a labirintus, lehet,
találkozunk egy megdermedt képen.



Havazás

 

Akkor még nem sejtettük, hogy
a kétezer-tizenkilences az utolsó karácsonyunk.
Tizenkettedik éve nem hullott a hó,
a csönd ki-be járt az ajtón,
s a szél, akit mindannyian jól ismertünk,
nem hozott magával árnyakat.
Tavasszal lezárták a határt,
akkor már nőtt benned valami, utóbb
kiderült, a szél se tudott róla.
Nem voltam veled, amikor felnyitottak,
a túloldalon járkáltam fel-alá.
Növényeimben Isten hallgatott.
Szűzanya megszólalt álmomban, de
mongolul vagy albánul beszélt. Idegen
emberek tolongtak ágyad körül,
ha értik, mit mond, meg sem műtenek,
egyből odaadnak szűzanyának.
Mégis a lábadon mentél ki a kórházból.
Egy év múlva, amikor a határt felnyitották,
úgy éreztem, az árnyak rágták le rólad
a húst, akiket a szél hozott. Álltak
ablakod alatt, rángatták a függönyt,
lopták a csillagokat a szemedből.
Csöndben néztük, ahogy fogysz,
az utolsó héten már az árnyak nyelvén szóltál.
Szűzanya és Isten virrasztottak
az ágy fölött. A szél a küszöbön
húzta meg magát. A növények összezsugorodtak.
Karácsonykor lehullott a hó.

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. szeptember 14.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png