Versek

 

 7.Szabolcsi_Vikt__ria.jpg

 

Szabolcsi Viktória

 

A betolakodó

 

Éjszakánként bejár valaki a pincébe.
Sárgásbarna vonalak jelentek meg a falon,
mintha levizelték volna, és az üres alu tasakokat
valaki miszlikbe tépte. Nincs nagy rend
odalent, de azért nem örülünk a betolakodónak.
Reggelre mindig eltűnik a kitett étel és ital.
A húgyszagot már kezdjük megszokni. Egy
éjszaka lelopództam, és rajtakaptam. A szennyes
ruhákon aludt összegömbölyödve, szőke haja
csapzott volt és koszos, vágott seb vöröslött
az alkarján. Félig kinyitotta a szemét, rám
nézett, majd másik oldalára fordult. Álmában
nyöszörgött kicsit, én meg hallgattam még
egy darabig a falhoz lapulva. Aztán másnap
valamilyen állat széthordta a szemeteszsákot
az udvaron. Mint kibelezett tyúk körül a tollak,
hevertek piszkos papírzsebkendőink és egyéb
intim dolgaink, amik viszontlátására senki nincs
felkészülve. Zavartan álltunk, lesütött szemmel.
Azóta minden este kiteszem a vacsorát a pincébe.
Soha nem hagy meg semmit, még a csontokat
is nyom nélkül eltünteti. Éjszakánként, ha nem
tudok aludni, néha hallom a pinceajtón a kaparását.

 

Átjárás

 

Az első anyák napját, amit veled ünnepeltem,
elverte a jégeső. Mogyorónyi jégdarabok pattogtak
a fűben a gyermekláncfű között, mint megannyi
fehér bolha egy zöldszőrű állaton. Az ablakból néztük,
te minden erőddel belém kapaszkodtál, nem akartál
beleülni az etetőszékbe, amikor pedig átnyúltam előtted
valamiért, elkaptad a karom, és beleszívtál, apró
bevérzéseket hagyva ott magad után. Sokáig esett, egész
fehér lett a terasz, mint hóesésben, a gyümölcsfákról
pedig mind lement a virág. A szirmok éppúgy fehérlettek
a fűben, mint a leesett jég. Ahogy vége lett, dörzsölni
kezdted a szemed, ölbe vettelek, áfonyától kék nyálad
a blúzomra folyt, körmeid vadul belém mélyesztetted,
állad a vállgödrömbe esett, és elaludtál. Tavaly ugyanezen
a napon a kanapén kucorogtam sírva, hallgattam a neten
rendelt ultrahangkészülékkel a szívverésed, ahogy, mint
pókháló két fa közé, észrevétlen növekedsz bennem, és
nem akartam, hogy kibújj onnan. De persze kinőttél
belőlem, mint hagyma burkaiból a virág. Kongó üreg
maradtam utánad, fogtalak szorosan hónapokon át, hogy
összetarts. Most pedig úgy kell lefejtenem magamról a
karjaid, fel ne kelj, reggelente úgy kell kilopóznom az
ágyból, meg ne sejtsd, hogy épp elhagyni készüllek.
A testem, ami a te burkod volt, biciklire ültetem, és
messzire viszem, ahelyett, hogy köréd csavarnám. Este
hazajövök hozzád, te úgy örülsz, hogy belém harapsz,
hosszan gagyogsz, talán még mindig a jégesőt
meséled, talán a lehullott szirmokat, talán
egymást, vagy talán már rájöttél, hogy kettőnkből
egy vagy, és akárhogy bújhatsz, már nincsen átjárás.

 

Vietnámi balzsam

 

az új félévben szerda reggelenként, mint borjakat a vágóhídra,
a boncterembe tereltek minket. nem volt fegyverünk a halállal
szemben. csak később hallottuk a negyedévesektől, hogy a vietnámi
balzsam jó a szag ellen. a gyengébbek kidőltek, nekem például
legalább háromszor kellett kiállnom a sorból, mire megtanultam
haspréssel visszatornázni a vért az agyamba. a szagtól volt, azt a
szagot nem lehet megszokni, fintorogtunk, és még utána is arról
beszéltünk, nem is a lefűrészelt koponyákról meg a felszeletelt
szervekről, sem a fémtálca legmélyebb pontján meggyűlő rozsdás-
barna léről, hanem arról a szagról. az orrlyukainkba égett, mint egy
frissen festett pad támlájához ragadt muslica. aznap is, amikor
behozták a hajnalban megfagyott hajléktalant, a szagról
panaszkodtunk, pedig addigra már vietnámi balzsamot is kentünk
az orrunk alá. a boncmester nem vette észre, hogy a tálca alá
gurult egy szikkadt zsömle, az a fajta, amit a sarki boltban tizenhárom
forintért árultak akkoriban. akkor eshetett ki a zsebéből, amikor
feldobták az asztalra. a fagyhalál utolsó szakaszában nem éreznek
már hideget az emberek, sőt azt mondják, bizonyos élettani folyamatok
hatására egyszer csak nagyon melegük lesz, olyannyira, hogy sokszor
levetkőzve és összegömbölyödve találják meg őket, mint téli álmot
alvó állatokat. a szerda hajnalban megfagyott hajléktalanon semmi
szokatlan nem volt, csak a zsebéből kigurult zsömle. az ott pislogott
az asztal alatt, mint összeszidott kiskutya, aki rossz helyre vizelt.
a nap végén biztosan egy helyre került a kifogyott vietnámi balzsamos
tégelyekkel. a vietnámi balzsam jellegzetes szagát többek közt
eukaliptusz, borsmenta, szegfűszeg és fahéjlevél olaj, valamint kámfor
és méhviasz adja. a szikkadt zsömlék szagát nehéz meghatározni.

 

 

Megjelent a Bárka 2022/2-es számában.


Főoldal

2022. június 01.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Győrei Zsolt tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Aknai Péter: LiftMakk Flóra: Öt ok a hallgatásra
Békési kovászságokNagy-Laczkó Balázs: Dologtalan augusztus
Kustár György: JákóbBálint Tamás: Máj hagymalekvárralEszteró István: Jézus DNS-eMelankólia IVXLCDM – Halmai Tamás Báthori Csaba-paródiája
Mert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiájaGrecsó Krisztián: Két karakter Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-Buda
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png