Versek

 

 BekTimur_meret.jpg

 

Bék Timur

 

Zöld bogár

 

Zöld bogár szárnyára eső cseppen;
rőt gyökerek vastagodása.
Mennyi fájdalom egy esőcseppben!
Megsajnálom, hallgatok.

Ez a szerelem – nem hiszem el,
hogy leírom ezt a szót
(képes lennék egy kezemen),
de hol, mire, ha nem erre, itt? –
természetes, mint a levegő köztünk,
és mesterséges, mint a kirándulás,
a mondatok. Kövér füvű, méregzöld
mezőn fémbölény legel.

Egészen veled vagyok,
és te félig vagy velem.
A színek éhes állatok,
felfalják a szemem.

Felgyűrődik a föld körülötte,
fáradt, nem tud máshova szállni –
a táj, mintha hozzá lenne kötve.
Nem volt szebb soha ennél.

A tiéd felől értelmezett létben
(Sein zum Du) szédülök, -elgek.
azt hiszem, érzik a bokrok, a fák,
hogyan döng bennem a bizonytalanság.
Mi az, amire már tényleg nem
vonhatunk vállat? Az erkölcs is divat.
Bújj el a házadban, Arkhimédész,
nincs az a pont, az a pont, az a pont.

Bárhol hátradőlni,
felemelni a fejünk;
akárha meg kéne köszönni,
hogy az égre nézhetünk.

Zöld bogár fölé hajlik egy levél.
Hangtalanul dőlnek ki a fák,
ág az ághoz, szirom sziromhoz ér.
Évszaktalan pillanat.

Hideg van, nem fázhatunk,
nincs most arra idő. Holnap
még el kell temetned a szégyent.
Ott leszek én is, nézni fogom.
Nem mi döntjük el, domb
vagy gödör lesz-e az emlék. 
Aztán este elbúcsúzunk
tárgyilagos öleléssel.

Azt hittem, könnyebb volt,
és mégis nehezebb lett
magunkévá tenni a szót,
mint betörni a csendet.

Felhevülök, majd átmos a hideg.
Párnává pihent mellkasomon
kinyújtózol, mint nyáron a sínek.
Nem lehetünk közelebb.

 

 

Nyoma sem lett

 

A legkedvesebb fájdalmamnak
(a bőröm alatti apró részen, ahol
átharaptál a kabáton,
és végül nyoma sem lett
a felszínen, mint amikor
lézerrel üvegbe családi fotót),
nem tudom, minek köszönhetően,
talán mert vékony a bőr a mellkasomon,
az állkapcsod erős, vagy
lustán, mégis felelősséggel táplálom
– tábortüzet éjjel a parton –,
nincsen csillapodása.

 

Gravitáció

 

Három napba se telt a lakást (beleértve az erkélyt)
óriás csillaggá izzítani. Hogyha maradnék
még, teszem azt, csak szerdán terveznék hazamenni,
már sohasem juthatnék túl eseményhorizontján.

 

Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.


Főoldal

2020. január 24.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA