Versek

 

 Olah_andras_meret_jo.jpg

 

Oláh András

 

veszteségeink

 

elfelejtettél felhívni
de nyugtalanság már nem gyötör
többet járok hozzád mióta várni kell rád
estig bolyongok az eldugott utcákon
és elfog a kétségbeesés mert nem érezlek sehol
csak az öngyilkosok zuhannak ennyire
egyedül a legszebb Duna-hídról a mélybe
azt mondod közel a vég
pedig csak megint eljött egy este
lebomlás ez nem vitás teljes leépülés
az igazság megtorolja gyengeségünket
de mit ér a szavak tisztasága
ha miatta szétverjük az álmokat
közös mesénkben egyszer megszöktettelek
de csak évek múlva értettem meg
hogy a szavatosságod már aznap lejárt
a szalagavatón táncoltam veled utoljára
szemedben kihűlt az ártatlanság tüze
lázas didergésembe rejtettelek
de te izgalmakat kerestél
s nem kifésült álmokat
– azóta sem tudom veszteség voltál-e
vagy megtakarítás

 

 

vészkijárat

 

torkig vagyunk
s már nem férünk bele az utolsó mondatba
védtelenül toporogunk a tavaszi esőben
tekinteted szorongva kérdez mint amikor azt
firtattad laknék-e veled egy távoli szigeten
a válaszomat persze nem hitted el
mert elemi ösztönöd a kételkedés
pedig a kimondott szavak közt nincs vészkijárat
most is ott gornyadozol az eltagadott tegnapok
foglyaként egy törött szemüvegszárat siratva
kiszámítható vagy – akár fogadni is lehetne rád –
de békétlenséged üres napokat szül
egyébként pedig minden változatlan
s már én is csak emlékeid hordaléka vagyok

 

 

kísértetfalu

 

elnéptelenedett házak
égnek meredő tetőgerendák omladozó
falak – kísért a karóba húzott múlt –
itt vágták át egykor a gátat
hogy mentsék a várost
mára kísértetfaluvá lett az áldozat
a mindent benövő folyondár
szorítókötésként próbálja életben
tartani az alig pulzáló artériát
cserzett arcú öreg gubbaszt
a maga tákolta lócán
pipafüstbe temetkezik…
még jár egy néma biccentés
de a lábunk alatt megbillenő falépcső
figyelmeztet: több fájdalom
már nem fér el a szívben…
tétova toporgás – a léptek
ritmusát fölissza a föld –
s az a nyár végleg magára marad

 

 

[ki hitte volna]

(S. I. emlékének)

 

ki hitte volna hogy a gyermekkor rekvirált
papírcsónakjából előbb szállsz ki
hisz még a békakirályt is megcsókoltad
csak hogy rád nyissa szemét a tündöklő áhítat
– de valaki lopja az álmainkat és fedezéked
már csak a semmibe zakatoló vonat
s a vonaton egykor térdemre ejtett pillanat

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. szeptember 10.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információ - címváltozás Több száz program a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásáronDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-ben
Ütőér
Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Szil Ágnes: Egyforma, ugyanolyanTóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkra
Kritikák
Kínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyei
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA