Hajnali teremtett lélek
szól sötétben önmagában
lám az emberlény temérdek
mégis mindenkor hazátlan

Egyazon idő jár körbe
arcok selyemáramlása
két végénél összekötve
belemúlik aki látja

Visszapörög minden este
ismétlődik ami nem volt
nem talál a test a testre
kifele fordul a mennybolt

Nem látni egy csillagát se
lélek sem talál a testre
ne fusson tovább ma már ne
idegen az idegenbe

Ifjú lelkek bársonytokja
ismétlődő idegenség
mindig más alakját hordja
mindig arcot vált a nemlét

Ne bujdosson test a testbe
selyemsötét éjszakába
hogy hullását elfelejtve
belemúljon aki látja

Nem kívánok mást e földön
csak nyugvást ez áramlásban
időm hogy mi végre töltöm
mért e forgás végre lássam

Mert meguntam a bujdosást
álmon túlról térő hírnök
a sötéten át talán látsz
rendelj szállást lényeid közt

2007.január 1.

---

Kritika Tóth Krisztina Vonalkód című kötetéről (Kolozsi Orsolya írása)

Bárka 2007/1

Főlap