Versek

 

Balask_____kos2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balaskó Ákos

 

Mindenkorban

 

Minden bérelt, lelakott időmbe visszaszivárogsz.
A felrepedezett ablakkeretek közt,
a szigetelés anyagfáradásain
keresztül utakat találsz a foglalt félszobákhoz,

ahová folyton visszatévedek. Sok műanyag szék
az egyik szoba most, egy hűvös kertmozi,
történik valami itt, de még nem veled.
Annak a helyére csúszol, akit. De nem vagy az még.

A másik egy kereszteződés. Itt mindig piros van,
mindig lelépek az útra, és mindig jön
valaki. Zebracsíkos pólóban alszol.
Belerozsdásodott a vér az ingembe, kidobtam.

Talán követtél. Mert olyan vagy, hogy muszáj kimosnod
zsákokban tartott ruháim. Talán azért
jöhetsz utánam csak, mert én járok ide.
Mert én a szobákban felhúzott térdekkel kuporgok.

Van egy szoba, ami az arcod belülről. Keresztben
a vakablakok felett a homloklebeny
kiszáradt lenszőnyegére fekszem. Te sem
tudsz már aludni. Mocorgunk, várjuk, hogy esteledjen. 

Elforog a kulcs. Csupán a vetemedése zárja
az ajtót. Megvettük a szomszédos lakást.
Kora reggelente oda járunk haza
elkávézgatni a gangra néző faablakában.

 

 

Út bőr alá

 

Egy zsákutca alján volt a házatok.
Betonlapos járda vitt ki az áruházig,
ahová darálni vittétek a kávét.

Megbontották a város szövetét,
a zsákutcából keresztutcát húztak fel
a játszótérig, húrrá rövidíteni a hazaút ívpályáját.
Most először jutsz így el a régi terekhez,
máshogyan ugyanoda. És máris mennyire más,
a homokozóban nincs eltemetve semmi
rozsdás emlék, nincs semmi lendkerék
a haladéktalan időnek. Elnehezedik
a rádöbbenés lappangó hiánya,
hogy volt itt valami, tudni kéne, de mégsem.
Mint amikor a gerincben érezni,
hogy valami a nyomodban van.
Itt valami követni kezd, és mindig elfog az éhség.
A vasárnap miatt van így. Több hónap
múlva egy szerda koradélután fogod felismerni
a menzakonyhák édes alumíniumillatát,
hogy erre vitte a szél ételhordókban
öt napokon át, éveken keresztül.
Akkor már valamelyest megszokod,
beépül az újabb útvonal. Vagy inkább ugyanúgy
válik mind félidegenné, ritkán vagy itthon.
Aztán újabb ismerős kátyúkat foltoznak be majd,
és új utakat szelnek a meglévők közé.
Mintha a mögénk került időre tapadva,
a város a bőrünk lenne. Folyton horzsolódik,
és lassacskán heged.

 

Megjelent a Bárka 2016/1-es számában.


Főoldal

2016. március 25.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Lajtos Nóra: kórtermekGaraczi László: Cioran-dalokAczél Géza: (szino)líraFalcsik Mari versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA