Fellinger Károly
Taposóakna
János úgy néz a csillagos égre, mintha
csak a saját kis múltjára nézne vissza,
amibe belefér az éppen villogó
utasszállító repülőgép, már az is
ő, hiába tagadni, véletlenek úgy-
sincsenek errefelé, modern világban
élünk, trójai falóba terelgetjük
a bennünk lakozó őslakos szemgolyó
árnykatonáit, később a falovat el-
tüntetjük a másvilág vaskapujához,
elállva a kifele és a befele
vezető egyetlen lehetséges utat,
megfeledkezve magunkról, így otthagyva
mindent, vagyis hát csak a vacogó fogunk.
Lábtörlő alatt
Juli ma az Jánosnak, mint a hiányzó,
leszakadt gomb a téli nagykabátján,
amit nem lehet csak úgy bármilyennel
pótolni, olyan az a gomb, akár az
álmában lejegyzett verse végén a
pont, amire legalább emlékezik,
amiből legalább öt ugyanolyan
van még a mélyfekete nagykabátján,
nem is beszélve magáról a versről,
ami azonban pontatlanul maradt
meg a tudatában, a hidegvérű
éjjeliszekrényben, amiben többek közt
a kabátnak tartalékgombja is lapul,
amit, ha meglel, nincs hova dugnia,
hát felvarratja szomszédasszonyával,
közben az elveszett gombért Juli tűvé
teszi szúrós tekintetével a verset,
úgy mégiscsak nehezebb elhagynia
magát, vagyis azt a kiköpött nagy fejét.
Bár
Jánosnak jók az összeköttetései,
álmában nem ismeri föl halottait,
akik viszont összetévesztik őt eltűnt
ikertestvérével, akinek a fájó
emlékét őrzi a Kis-Duna, hova be-
levetette magát, mint az olvasásba,
Jánosunk koravén gyerekverseibe,
amire nem akadt sose kiadó,
nem csoda, hogyha tetemét azóta sem
találni, ennyi legalábbis kiderült,
éhes dögkeselyűk a versben a szavak,
akár a hidak folyvást hazabeszélnek.
Megjelent a Bárka 2014/5-ös számában.